Jobb lett volna Nélküled?

1

Ha valamit lehet rossznak nevezni, hát akkor a mai napom teljességgel rászolgált erre a hallatlanul lekicsinylő jelzőre. Már az sem érdekelt, hogy a buszmegálló melletti fáról egy újabb adag víz zúdult a nyakamba. Már mindegy volt, teljesen bőrig áztam. Testhez álló, fekete macska jelmezemről patakokban csorgott a víz.

Pedig nem indult rosszul a nap, péntek volt, és mint olyan, különleges helyet foglalt el a hét napjai között. Kicsit olyan volt, mint az a nap, ami megelőzi a karácsonyt. Már éreztem a hétvége bizsergetését, azt a kellemes izgalmat, amivel együtt belemerültem a képzelgésbe, hogy milyen kellemes tevékenységgel töltsem el a szabad óráimat. Ezer és egy dolog eszembe jutott, de hajlottam arra, hogy inkább semmit se csináljak, egy adag csoki fagyi társaságában, amit majd hazafelé beszerzek Mario cukrászdájából. De komolyan, valami elképesztő az a fagylalt! Mario egy zseni! Az én hősöm!
Aztán viszonylag gyenge sor állt, a kávézónál is, ahova mindig beugrom munka előtt, és itt, még hajlottam arra, hogy azt gondoljam: Emberek, végre! Ez az én napom!
Pár perc múlva, kezemben a frissen zsákmányolt narancsos kávémmal sétáltam a boltba. Elalélva szívtam be, mennyei illatát, és arról az érzésről ábrándoztam, amikor már érezem az ereimben szétáradó pezsdítő erejét, ahogy a koffein kezelésbe veszi bágyadt testem. Minden napomnak ez volt a legjelentősebb része, randevú a kávémmal, ezután már készen álltam mindenre, mert egy ilyen jó dolog után, csak még jobb dolgok következhetnek!
Aztán, ahogy befordultam a sarkon, ami már a könyvesbolt zsúfolt utcája volt, ahol egyébként hétfőtől-péntekig robotoltam, na jó, ez egy kicsit túlzás, valójában imádok ott dolgozni, szóval jött az a sátán, a divatos, fekete bőrdzsekijében, és úgy viharzott el mellettem, hogy kiverte a kezemből a kávét.

A kávét!

Az ital, az én életmentő ambróziám, most ott csordogált a karomon és a blúzom ujján. A meglepettségtől hüppögve, felindultan fordultam a fickó után, aki még csak meg sem állt. De nem ám! Még láttam, ahogy visszafordult, találkozott a tekintetünk, az én villámokat szóró gyilkos, és az ő feltűnően zöld tekintete. De esze ágában sem volt lassítani, én meg éppen készültem valami cifrát ordítani utána, amikor Mrs. Taylor, a könyvesbolt épületében lakó idős hölgy, nyújtott felém egy szépen összehajtott, vasalt, textil zsebkendőt. Azt a fajtát, amit a szélein gondosan hímzett díszítés szegett, és az embernek esze ágába se jutott volna összekenni.
- Micsoda modortalanság! - bosszankodott, és kedvem lett volna csatlakozni hozzá, és szavakba önteni, hogy én is milyen kicseszettűl modortalannak tartom! De aztán mégsem tettem, hanem inkább, egy finom tiltakozó mozdulattal visszautasítottam a zsebkendőt, amit felajánlott.
- Köszönöm Mrs. Taylor, de a boltban majd megmosakodom. - mondtam és leráztam a kezemről a kávét.

Szerencsére már nem volt forró, a boltban szerettem meginni, mert addigra pont kellemes lett a hőmérséklete. Ez a szerencséje mert, ha még meg is égetett volna, a poharat tutira utána vágom!
- Majd később viszek le egy kis kekszet! - mondta vigasztalóan - Alfred, ragaszkodott hozzá, hogy ma készítsek a híres csokis-karamellás kekszemből.
A néni nem túlzott, a keksze tényleg fenomenális volt, és én, mint a nyalánkságok nagy szakértője ezt készséggel elismertem!
Megenyhülve kedvesen rámosolyogtam.
- Az nagyon jó lenne, már alig várom!
Mrs. Taylor megszorította a vállamat, közben rám mosolygott, és elmasírozott barackszínű kardigánjában és krémszínű szoknyájában a vegyesbolt felé.
Én, csilingelve estem be a könyves bolt ajtaján, egészen pontosan az ajtó feletti kis csengettyű csilingelt, én csak szitkozódva bukdácsoltam keresztül az ajtó előtt felejtett dobozokon.
- Mi, a....?! - szitkozódtam tovább.
Melanie, a főnököm és legjobb barátnőm, védő angyalom és így tovább, 1000 wattos vigyorral fogadott, majd ahogy végig mért, vigyora 20 wattosra csökkent.
- Veled meg mi történt?- tette fel a nagy kérdést.
- Nekem jött valami seggfej. - morogtam.
Mel komoran nézett, ő tudta milyen komoly volt az ügy, és, hogy milyen mélyen érint, ha nem kapom meg a napi adagomat.
- Ah! Ha már a seggfejeknél tartunk. - mondta hangja az unott és az utálatos között ingadozott - összefutottam Dannel.
Na, kezdődik... - forgattam a szemem, közben a pultra dobtam a táskám és a fürdő felé vettem az irányt.
Daniel a pasim volt, de Mellel nem nagyon csípték egymást. Mel szerint Dan, nem hozzám való volt, szerintem meg ezt abból vonta le, hogy két éves kapcsolatunk alatt, már vagy nyolcszor szakítottunk, aztán újra összejöttünk. Ez olyan se veled, se nélküled kapcsolat volt. Az utóbbi pár szakítást már elég rosszul viseltem, és mint szerető barátnőm ezt nem vette jó néven. Ezért nem hibáztattam, elvégre ő hordta nekem a fagyit és a zsepit láda számra, és ő volt a megrendíthetetlen támaszom is ezekben a nehéz időkben.