A látszat néha csal

~TEN~

-Tudod, hogy most nagyon meg fogjuk őket ezzel lepni. -kezdett bele.
-Mivel? Azzal, hogy elhoztál suliba? -vontam fel a szemöldököm.
-Igen. Ha bárki szólna valamit, akkor csak szólj és én elintézem.
-Most úgy őszintén. Úgy nézek ki, mint aki nem tudja magát megvédeni?
-Nem baj. Azért szólj.

A fiúnak igaza volt. Ahogy elindultunk a suli felé az udvaron állók bámulni kezdtek minket. Nem értem, hogy miért ilyen meglepő az, hogy Nathaniellel jöttem. A többség meglepődött, de voltak akik megvetően vagy épp irigykedve néztek minket.

-Jó reggelt, drágáim. -jött elénk Debora és Christopher.
-Jó reggelt. -öleltem át a legjobb barátnőmet.
-Majd, találkozunk. -köszöntünk el a fiúktól.
-Mi van köztetek? És ne merd azt mondani, hogy semmi. -bökött felém fenyegetően.
-Barátok vagyunk, azt hiszem.

-Hogy hogy elhozott? -kérdezte
-Nem tudom. Csak értem jött, aztán elvitt reggelit venni, mert anyu nem tudott csomagolni.
-Annyira aranyos.
-Amúgy találkozott anyáékkal. -néztem rá behúzott nyakkal.
-Tessék? És ezt miért nem mondtad? Miről nem tudok még. -én csak lesütöttem a szemem.

-Hát... -majd elmeséltem neki mindent. Azt, hogy kimentünk a kosárpályára. Hogy megjelentek Jacobek, és azt, hogy összeverekedtek. Beavattam abba is, hogy találkozott a szüleimmel és, hogy nálunk vacsorázott.
-És most itt vagyunk. -léptem be a termünk ajtaján.

A nap gyorsan telt egészen a negyedik óráig. Töri órán össze vagyunk vonva a másik osztállyal. Debo a mosdóba volt én pedig a teremben vártam rá. A telefonomon válaszoltam a bátyámnak, aki azt ecsetelte, hogy már most milyen kemény neki az egyetem. Megjegyezném ez az első napja. A következő percben azt vettem észre, hogy kihúzódik mellettem a szék.

-Ez a hely foglalt. -néztem Jacobra.
-Én nem látok itt senkit. -vonta meg a vállát.
-Attól még foglalt. -kezdtem ideges lenni. A fiú nem zavartatta magát és leült mellém.
-Te süket vagy ember? Azt mondta ne ülj mellé! -jelent meg Nathaniel.
-Na megjött már. -forgatta meg a szemét Jacob.

-Fél perced van, hogy a terem legtávolabbi pontjába tűnj el Amina közeléből! -szorult ökölbe Nathan keze. Gyorsan rákulcsoltam az ujjaim az övére mielőtt megint megverte volna a fiút. Éreztem, hogy egy kicsit megnyugodott, de az állkapcsa továbbra is megfeszült az idegtől.
-Ezzel még nem végeztünk! -nézett ránk ördögi vigyorral.

-Minden rendben? Mit mondott? Bántott? -bombázott kérdésekkel.
-Igen minden rendben. Nem, nem mondott semmit csak értetlenkedett egy sort és bántani sem bántott. -ráztam meg a fejem.
-Akkor jó. -ült le mellém.

-Ez a hely foglalt. -kezdtem megint bele.
-El se kezd! Én melletted fogok ülni. -emelte ki az én szót. Nagyot sóhajtva adtam meg magam. Felesleges lenne vele vitába szállnom. A csengő előtt Debora is betoppant, majd mosolyogva egy jelentőségteljes pillantást vettem rám és leült Chris mellé.

-Hány órád lesz ma? -súgta oda nekem Nathaniel.
-Még egy.
-Haza viszlek. -jelentette ki.
-Arra semmi szükség. Hazasétálok. -ellenkeztem rögtön.
-Haza viszlek. -ismételte meg magát. Mondtam már, hogy mindig az van amit ő akar?

A nap és a hét további részében se történt semmi. Aznap délután Nathaniel ahogy mondta hazavitt, de sietett is vissza edzésre. A bátyám továbbra is azt hajtja, hogy nehéz az egyetem, amire csak annyit mondtam, hogy így járt. Debora és Chris sort kerített a második randijukra, ezzel hivatalossá téve a kapcsolatukat.

-Na menjük el. -most épp péntek délután van. Debora átjött hozzánk suli után és arról próbál meggyőzni, hogy menjünk el a holnapi buliba.
-Nem szeretnék menni. -ismételtem századszorra magam. Hirtelen kivágódott a szobám ajtaja.

-Amina! -jött be a szobámba dalolva Nathaniel. Mióta találkozott a szüleimmel úgy mászkál nálunk, mintha otthon lenne.
-Te, hogy a francba jöttél be? -vontam fel kérdően a szemöldököm.
-Anyukád engedett be. -feküdt le mellém. Én az ágyamon ültem, Debo pedig a fotelemben terpeszkedett.

-Anya boltban van. -értetlenkedtem.
-Pont akkor jött haza, amikor én és segítettem neki bebakolni.
-Hogy te milyen kedves vagy. -forgattam meg a szemem. Ő csak azzal a bizonyos mosollyal nézett rám.

-Na jól van tubicáim, én most megyek. -állt fel Debora.
-Máris? -néztem rá csodálkozva.
-Igen. Chris átjön vacsorára.
-Csak okosan. -nézett rá mindent tudóan Nathan.
-Idióta! -csaptam nyakon.
-Most mér'? Én csak figyelmeztettem. -simogatta meg a tarkóját.
-Na sziasztok. -köszönt el a legjobb barátnőm.
-Szia! -kiabáltunk utánna.

-Min veszekedtetek, amikor megjöttem? -fordult az oldalára a fiú.
-Holnap valaki bulit rendez és én nem akarok menni. -piszkáltam a takaróm.
-Miért nem? -kérdezte.
-Nincs kedvem. Nem szeretem a bulikat. -vontam meg a vállam.

-Milyen volt az edzés? -tereltem el a témát.
-Jó volt. Két hét múlva lesz az első meccsünk, ahol megkezdődik a selejtező a megyei versenyre. -mesélte. Bólintottam egyet, jelezve ezzel, hogy megértettem amit mond.

-Itt vacsorázol?
-Ha már így megkérdezted. -mosolyogott rám aranyosan. Mi? Nem, nem aranyosan. Nem szép a szeme és nem túrnál bele a hajába. Azt hiszen kezdek megbolondulni. Még beszélgettünk egy kicsit, majd amikor anya felkiáltott, hogy vacsora lementünk hozzájuk.

-Szia apa. -nyomtam egy puszit az arcára.
-Kislányom. Nathaniel. -fogott kezet a fiúval, miután én is kaptam tőle egy puszit. Mivel az elmúlt egy hétben Nathan többször is volt nálunk nem telt kínosan a vacsora. Szokás szerint mindenki mesélt a napjáról még a mellettem ülő fiú is.

Vacsora után segítettem anyunak összepakolni és elmosogatni. Nathaniel pedig apával és Lukeal beszélgetett a nappaliban.
-Nem gondolod, hogy ez már egy kicsit több köztetek, mint barátság? -adott a kezembe még egy tányért, hogy töröljem el.
-Nem tudom. -sóhajtottam egy nagyot.
-Látom, hogy néz rád. A vacsora alatt is figyelte minden rezdülésed. -nézett rám ,,amolyan anya vagyok tudom mit beszélek" féle módon.

Miután az utolsó tányért is a helyére tettem a fürdőm felé vettem az irányt. Lemostam a sminkem és vettem egy gyors zuhanyt. Magamra kaptam a pizsamám, ami egy rövidnadrág és egy hosszabb póló volt, majd kiléptem a fürdőmből.

-Jesszus! -kaptam a kezem a mellkasomhoz, ahogy megláttam az ágyamon terpeszkedő fiút.
-Azt hittem hazamentél.
-Úgy, hogy el sem köszönök tőled? -vonta fel a szemöldökét.
-Amúgy meg még nincs olyan későn megnézhetnénk egy filmet, ha gondolod. -el sem hiszitek, de zavarba jött.

-Te most zavarba jöttél? -nevettem fel.
-Neem. -húzta el a szót.
-Amúgy nézhetünk valamit. -tettem az ágyamra a laptopom.
-Tetszik a pizsamád. -kacsintott egyet.
-Meg az is, hogy elpirultál. -nézett rám vigyorogva. Csak megforgattam a szemem és beléptem a netflixembe.

-Inkább azt mond, hogy mit szeretnél nézni. -adtam a kezébe a gépet.
-Ez jó lesz. -kattintott valami háborús filmre.
-Na biztos, hogy nem. -vettem el tőle.
-Ez jó lesz. -indítottam el a Nagyfiúkat. Nem akartam vele romantikus filmet nézetni azzal még várok egy kicsit. Hehe. Egy nagyot sóhajtva egyezett bele.

A film felénél járhattunk, amikor Nathaniel közelebb csúszott hozzám, a fejemet pedig a mellkasára húzta. Ez egy igen csak kényelmes póz volt számomra oly annyira, hogy pár perc múlva el is aludtam.

Sziasztok:)
Itt is lennék a következő résszel.
Remélem tetszeni fog nektek és, ha igen kérlek jelezzétek felém.
Legyen szép estétek/napotok!