A látszat néha csal

~ELEVEN~

Reggel mocorgásra ébredtem. Hírtelen nem tudtam hová tenni a dolgot, de aztán eszembe jutott a tegnap este.

A laptopom már nem volt az ágyamon. Gyanítom a mellettem vagy inkább a rajtam szuszogó fiú kapcsolta ki. Az eredeti fekvőhelyzetünkhöz képest most egészen más volt a felállás. Nathaniel a fejét a nyakhajlatomba temette, míg a keze szorosan tartotta a derekamat.

Még soha nem láttam ilyen nyugodtnak. Arra már rájöttem, hogy elég hírtelen természetű és nem nehéz felidegesíteni. Még is most, ahogy itt feküdt és békésen aludt valami fura érzést keltett bennem. Barna szemeit most nem láthattam helyette csak a felháborítóan hosszú szempilláit. Komolyan mondom irigylésre méltó fiú létére. Lejjebb vezetve a tekintem, a szája formás és tuti, hogy puha. Karjai kigyúrtak. Nem az az agyon gyúrt, hanem pont jó, izmos.

-Tudom, hogy jól nézek ki bébi, de elég ijesztő, ahogy bámulsz. -fúrta arcát még jobban a nyakamba. Felkuncogtam, mert csikizett a haja.
-Nem vagyok bébi és neked is jó reggelt. -forgattam meg a szemem.
-Jó reggelt! -és nem hiszitek el mi történ. Egy puszit nyomott a nyakamra. Nagyon apró volt alig érezhető, vagy lehet csak képzelődök? Nem, ilyet azért csak nem képzelek már be.

-Drága hugicám! Reggeli. -rontott be a szobámba Luke.
-Ohh nem tudtam, hogy zavarok. Legközelebb zárd kulcsra Mimi. -lépdelt is ki a szobámból, de hírtelen megállt.
-Álljunk csak meg egy szóra. -tette fel a mutató ujját.
-Te mi a szent eget művelsz a hugommal? -indult meg Nathan felé, aki nem zavartatva magát továbbra is félig rajtam feküdt.

-Ácsi! Semmit nem művel velem! Tegnap este filmet néztünk és elaludtunk. Ennyi az egész. -magyaráztam neki feltett kézzel. Még a végén tényleg neki esett volna a fiúnak.
-Szerencséd van! -nézett rá szúrósan, majd kisétált a szobámból.

-Egy pillanatra megijedtem a bátyádtól. Azt hittem behúz egyet. -fordult a hátára egy apró mosollyal a száján.
-Szerencsére nem így lett. Most pedig ideje felkelni. -álltam fel az ágyról és nyújtóztam egyet. Abba viszont nem gondoltam bele, hogy így a felsőm is felhúzódik és látható lesz a nadrágnak alig ha nevezhető nadrágom.

Ahogy oldalra pillantottam Nathan épp a fenekemet bámulta.
-Ne bámulj már! -rivaltam rá. A fiú csak felemelte a kezét jelezvén ezzel, hogy Ő bizony nem tett semmit. A fürdőbe mentem fogat mosni. Egy pár pillanat múlva a fiú is követett.
-Tudnál adni egy fogkefét. -mire végig mondta már a kezébe is nyomtam egy bontatlan rózsaszín fogkefét.
-Ez most komoly? -kérdezte.
-Ez van, ezt kell szeretni. -fordultam vissza a mosdókagyló felé.

-Hozok neked ruhát Luketol. Ha szeretnéd le is zuhanyozhatsz. -én már felöltözve mentem vissza a szobámba. Egy babarzsaszín melegítő nadrágot és egy fehér pólót vettem fel. Még is csak itthon vagyok.
-Okes. -indult meg felém.
-Törölköző van a szekrény aljában.
-Okes. -ismételte meg magát még egy lépést közelebb téve felém. Én hátrálni kezdtem, mert hírtelen nem tudtam mi ez az egész. Már szinte az ajtónak voltam nyomódva, de Nathaniel még közelebb jött.
-Olyan szép vagy! -suttogta alig hallhatóan. Koncentráltam minden szavára, hogy megértsem.

A következő pillanatban eltűrt egy szemembe lógó tincset, majd az arcomat megfogva közelebb húzta az övéhez. Már a számon éreztem a leheletét, egy tű sem fért volna be közénk. Mire fel tudtam volna dolgozni a közelségét ajkait az ajkaimra tapasztotta. Abban a pillanatban mintha áram szaladt volna végig rajtam. Egyszerre pirultam ki és rázott a hideg. Pár pillanat múlva elhúzódott tőlem.

-Oh te jó ég! -kapkodta a levegőt, majd mégegyszer megcsókolt. Míg az előző lágy volt, ez már egy fokkal hevesebb.
-Ez most mi volt? -kérdeztem tőle.
-Mit szólnál hozzá, ha tényleg kihagynánk a mai bulit és ketten elmennénk valahova. Megbeszélhetnénk ezt az egészet. -simogatta meg az arcom. Ki tud ennek nemet mondani?
-Legyen, de most menjünk enni. Éhes vagyok. -léptem volna el tőle, viszont visszahúzott még egy puszira.