A látszat néha csal

~FOURTEEN~

-Sziasztok. -lépett elő a nappaliból egy fiatalos nő. Haja elegáns copfba volt fogva és a ruhája is eleganciát tükrözött.
-Jó estét kívánok. Amina Mayer. -nyújtottam felé a kezem.
-Elizabeth Smith. Tegezz nyugodtan. -húzott ölelésbe. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg.
-Fiam. -lépett oda Nathanielhez is és nyomott egy puszit a fejére.
-Anya. -nyavalygott.
-Apád is nemsokára itthon lesz. Addig nyugodtan menjetek fel a szobádba.

Nathaniel kézen fogva kezdett el felhúzni az emeletre.
-Nem is tudod milyen régóta várom ezt a pillanatot. -nyitott be egy ajtón.
-Mit? Hogy a szobádba legyek? -a fiú csak vigyorogva bólogatni kezdett. A szoba teljesen mértékben tükrözte őt. A fal sötétkék volt, míg a bútorok grafit szürkék. A közepén egy ágy kapott helyet mellette két éjjeliszekrénnyel. Vele szemben egy tévé volt a falra szerelve. Az ablak alatt az íróasztala, míg az ajtó mellett a szekrénye volt. A szobából nyílt még egy ajtó.

-Itt mi van? -fordultam kérdőn felé.
-Nézd meg nyugodtan. -kacsintott.
-A fürdőd? -vontam fel a szemöldököm, mire csak vigyorogva bólintott.
-Azt hittem valami nagyobb dolog. -csuktam vissza az ajtót.
-Bébi, ez nem A szürke ötven árnyalata. -karolta át a derekam és kezdett az ágy felé hátrálni. Én csak megforgattam a szemem. Lehuppant rá, majd az ölébe húzott.
-Nem is arra gondoltam. -kezdte az arcom puszilgatni.

-Shh... -csókolt meg, de hamar át is vándorolt a nyakamra. Jólesően sóhajtozni kezdtem. A csípőmet automatikusan ringattam az övé ellen, mire csak morgott egyet. Megint az az érzés kerített hatalmába. Egyszerűen nem tudtam leállni. Éreztem, hogy ez a kis játék Nathanielben is megindított valamit.
-Bébi, ha most nem hagyod abba nem fogok tudni leállni. -vezette a kezét a pólóm alá.

-Gyerekek! Vacsora! -kiáltott fel Elizabeth.
-Ezt nem hiszem el. -morogta az orra alatt. Kuncogva álltam fel róla.
-Menjünk. Éhes vagyok. -indultam meg kifelé.
-Te mindig. -csapott egyet a fenekemre.
-Erről szokj le. -néztem rá csúnyán.

-Jó estét! Amina Mayer. -köszöntem az apukájának és a mellette álló lánynak.
-Summer Smith. -anyukájához hasonlóan ő is átölelt.
-Adrew Smith. -az apukája két puszit nyomott az arcomra, majd megkért, hogy őt is tegezzem.
-Menjünk mielőtt elhűl a vacsora. -terelt minket Elizabeth egy hatalmas ebédlő felé.
-Amina drágám, remélem szereted a mézes csirkét fűszeres krumplival. -mosolygott rám az édesanyja.
-Igen, nagyon szeretem. -bólintottam egy aprót.

-Hová szeretnél menni továbbtanulni? -fordult felém az apukája a vacsora vége felé közeledve.
-Az itteni egyetemre, úgy gondolom nagyon jó iskola. Jogot szeretnék hallgatni. -válaszoltam.
-Van testvéred?
-Igen. Ő mérnöknek tanul.
-A szüleid mivel foglalkoznak, ha megkérdezhetem? -tette la villáját az anyukája.
-Persze. Anya divattervező és van egy divatcégünk, apa a vezetője. -válaszoltam.
-Uhh, az nagyon jó. Elviszel majd egyszer? -kérdezte izgatottan Summer.
-Elviszlek. -mosolyogtam rá.

A maradék idő a vacsorából csendben telt.
-Segítek összepakolni. -fogtam meg az egyik üres tálat és követtem Elizabethet a konyhába.
-Köszönöm. Tudod Nathaniel eddig egy barátnőjét sem mutatta be nekünk. Valamelyiket vagy csak akkor láttam mikor elment, vagy amikor jött. -ingatta meg a fejét.
-Szeretném, ha tudnád, hogy szeretem a fiadat. Fontos nekem. -mosolyogtam rá félénken.
-Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyan így érez irántad. -simogatta meg a hátam.
-Amina, jössz egy kicsit? -robogott be a konyhába Summer. Nathaniel pedig meccset néz az apukájával. Kérdőn az anyukájuk felé fordultam.
-Menj csak nyugodtan.

-Hűha! Nagyon szép a szobád. -tényleg így volt. A szoba rózsaszín és szürke volt, a bútorok pedig fehérek. Minden nagyon illett egymáshoz.
-Köszi. -huppant le az ágyra.
-Mióta vagytok együtt? -tért rögtön a tárgyra.
-Két napja. -nevettem fel.
-Óhh, akkor még nagyon friss a dolog. -értette meg.
-Igen. És neked van barátod? -vigyorogtam rá.
-Hát tudod én most kezdtem a középiskolát. Amúgy a ti sulitokba járok nem is értem hogy nem találkoztunk még. -csóválta meg a fejét.
-Van egy srác, 11- es. Első nap eltévedtem. Nem tudtam, hogy kihez forduljak, mert senkit nem ismertem. Adam viszont odajött hozzám és útbaigazított, sőt még azt is felajánlotta, hogy elkísér. Majd megkérdezte, hogy hol lesz a következő órám és szünetbe már a terem előtt várt. Ismerősök lettünk facebookon meg elkérte a telefonszámom is. Azóta minden nap beszélünk a suliban is és suli után is. Pénteken hazakísért és megölelt. -pirult el.

-Várjunk csak, Adam Dickens? -kérdeztem rá a fiú teljes nevére.
-Igen. Ismered?
-Hát persze. Az unokaöcsém, de ha megbánt kitekerem a nyakát. -vigyorogtam rá.
-Komolyan? Viszont kérlek erről ne szólj a bátyámnak. Nagyon félt engem és félek, hogy hogy fogja fogadni. -hajtotta le a fejét.
-Ne aggódj. Lakat a számon. -csináltam úgy, mintha becipzáraznám a számat.

-Hát itt vagy. Már mindenhol kerestelek. -nyitott be az ajtón Nathan.
-Hugi, ha nem baj én most visszaveszem a barátnőmet. Majd máskor beszélgettek még. -húzott fel az ágyról.
-Sziaa. -integettem neki, mire mosolyogva ő is így tett.
-Mit szeretnél csinálni? -fordultam felé.
-Szerintem azzal még várjunk egy kicsit. -nézett rám perverzen.
-Megyek megfürdök, ha nem baj. -kerestem ki az alváshoz szükséges dolgaim.
-Menj, de mit szólnál hozzá, ha együtt mennénk? -kérdezte reménykedve.

Nathanielnek is van kádja, ezért a mellett döntöttünk. Megengedtem a vizet, majd a csap elé állva összefogtam egy kontyba a hajam és lemostam a sminkem. Közben Nathan megszabadult a felsőjétől, a nadrágjától és a zoknijától, majd mögém lépve nyomott egy puszit a nyakamra.
-Ezt leveszem. -fogta meg a felsőm alját és miután a földre dobta a nadrágom gombjához nyúlt. Miután attól is sikeresen megszabadított a melltartóm kapcsához nyúlt, de szembe fordultam vele.
-Tudom, hogy sok lánnyal voltál már, viszont én nem vagyok egy modell alkat. -sütöttem le a szemeim szégyenlősen.
-Édesem. -fogtam meg az állam, így felemelve a fejem.
-Nekem nincs szükségem arra, hogy modell alkatú legyél. Imádom ahogy kinézel. Számomra így vagy tökéletes. -nyomott egy apró csókot a számra.
-Szeretlek. -bújtam hozzá.
-Én is szeretlek téged. Szabad? -nyúlt megint a kapocshoz. Bólintottam egyet, majd a következő pillanatban a melltartóm is követte a többi ruhadarabot a földre. A bugyimból is kisegített, de végig tartotta velem a szemkontaktust, majd Ő is kilépett a gatyájából. Lassan végigvezette rajtam a tekintetét és én is így tettem. Pirulva néztem el a másik irányba. Nekem ez még teljesen új.
-Gyönyörű vagy! -suttogta neki tolva a mosdókagylónak. Nedves puszikkal hintette be a nyakam, majd lejjebb haladt. A mellkasomon is szétszórt néhányat, de aztán rátért a melleimre. Egyiket a kezébe vette a másikat a szájával kényeztette. Ahogy haladt lentebb én úgy markoltam egyre szorosabban a mosdókagyló szélét. Kérdőn nézett rám és miután egy aprót bólintottam szájával kezdte kényeztetni legérzékenyebb pontom. Ez az érzés valami eszméletlen volt. Hol sóhajtottam, hol nyögdécseltem. Pillanatokon belül lábaim megremegtek és csak a szerencsének köszönhetem, hogy meg tudtam magam tartani.

Miután normalizálódott a légzésem és Nathaniel is elzárta a vizet felé fordultam.
-Viszonozni szeretném. -jelentettem ki határozottan.
-Viszont én ilyet még soha nem csináltam. -pirultam el.
-Semmi baj, bébi. Segítek. Mondom, hogy mit csinálj rendben? -simogatta az arcom.
-Okes. -suttogtam. Közelebb lépett hozzám, majd a kezem a férfiasságára kulcsoltam és lassan mozgatni kezdtem.
-Nem... Nem hiszem, hogy segítségre lenne szükséged. -nyögött egy férfiasat. Felbátorodva folytattam tovább és perceken belül őt is elérte a beteljesülés.
-Ez eszméletlen volt. -nyomott egy csókot a számra.
-Mostmár tényleg menjünk fürdeni. -nevettem fel. Belemásztam a kádba Nathaniel pedig mögém ült és mellkasára húzott. Olyan jó volt a habbal teli kádban és a fiú karjaiban ülni, hogy ki se akartam szállni.

-Gyere, menjünk lassan. Már kezd elhűlni a víz. -simogatta az oldalam, aminek hatására majd leragadt a szemem.
-Ühüm. -hümmögtem és nagy nehezen rávéve magam kimásztam a kádból.
-Nem hoztam pólót. -jutott hírtelen eszembe.
-Maradj itt. Hozok egyet. -kapta magára az alsónadrágját és kisietett az ajtón.
-Tessék. -adott a kezembe egy fekete pólót.
-Köszönöm. -bújtam bele.

Lefekvés előtt írtam egy jó éjt üzenetet a családomnak, majd felhúztam az ébresztőt is. Nathaniel felé fordultam, aki gyorsan felrakta a telefonját tölteni, majd közelebb csúszott hozzám.
-Álmos vagy? -simogatta az arcom.
-Igen. Kiszívott a víz. -ásítottam egyet.
-Szerintem nem csak az lehet az oka. -vigyorgott rám perverzen.
-Shh... -tettem az ujjam a szája elé.
-Jó éjt, bébi. -adott egy csókot.
-Jó éjt. -bújtam hozzá.

Sziasztok:)
Itt is lennék a következő résszel.
Remélem tetszik nektek és, ha igen kérlek jelezzétek felém.
Köszönöm, hogy elolvastátok.
Legyen szép estétek/napotok.