comestion | jikook

3-03

A rendőrség hamar kiérkezett. Nem számítottam arra, hogy ilyen gyorsak lesznek, de nem is volt baj. Igaz, nem törődnének azzal, hogy egy omegára támadtak rá – hiába sértené a jogaimat – viszont maga a kórház tett feljelentést, amire már kénytelenek voltak felkapni a fejüket. Amíg pedig nem voltak itt, a biztonságiak vigyáztak a fiatal alfára, aki meg se szólalt. Rá se mert nézni se Jungkookra, sem pedig rám. A tisztavérű meg el se mozdult mellőlem, sőt, el se engedte a derekamat. Végig szorosan tartott maga mellett. Csupán amikor az őrsre mentünk be, akkor kellett egyedül lennem, hogy felvegyék a vallomásomat.

Természetesen Jungkookot is kérdőre vonhatták volna, hiszen mégis fojtogatta a tanulót, viszont eltekintettek erről, hiszen tisztavérű. Igen, ennyit jelentett az, hogy hol állsz a rangsorban.

A fiút őrizetben fogják tartani, legalább is 1-2 napig. A közelembe se jöhet, s mivel a kórház vezetősége semmit sem enged, ezért bíróságra akarják vinni az ügyet mindenképp. Ennek örültem, hiszen legalább itt tekintettel voltak az omegák helyzetére, bár az is lehet, hogy a hírnevüket nem akarták lerombolni.

Nem haza mentem. A férfi nem engedett, s hiába volt vége az egésznek, én nem szerettem volna egyedül maradni. Egyszerűen rettegtem, félem, hogy bármikor megismétlődhet ez. Nagy volt rá az esély, mindig is így kellett élnem, hogy sosem tudtam, mikor fog a mögöttem lévő árny emberi, fizikai alakot öltve valósággá válni, s a torkomra marva magával rántani egy olyan helyre, ahonnan ő jött; a sötétségbe.

- Idd meg ezt. – nyújtott felém egy bögre forró teát Jungkook, miután visszajött hozzám a nappaliba. Nem sokat beszéltem azóta, mióta hazajöttünk, de ő sem faggatott. Szerintem nem volt ilyen helyzetben, s nem tudja, hogyan kellene viszonyulnia a helyzethez. Na igen, lehet ő omegaspecialista, s ismerheti az omegák szokásait, a testüket, viszont minden ember más. A személyiségünk nincs leírva a könyvekbe, ahogy az érzelmeink se. – Nem fog bántani téged. – szólalt meg pár perc után. – Amíg én itt vagyok, addig nem. Holnap pedig elmegyünk plusz ruháért neked, mert itt leszel. Írtam ki neked szabadságot és...

- Mi? – kaptam fel a fejem. – Nem, én tudok dolgozni, csak... – haraptam az ajkaimba, s akartam is folytatni pár másodpercnyi gondolkodás után, hogy mit hogyan mondjak, de akkor az alfa idegesen vágott a szavamba.

- Nem, Jimin, nem! Ismét lesznek az egyetemről, semmiképp sem maradhatsz. – rázta a fejét, s túrt idegesen a hajába.

- Hidd el, hogy én sem úgy megyek oda, hogy olyan hű, de nagy biztonságérzetem lenne, de nem zárhatsz be a házadba! – álltam ki magamért, mire a férfi megfeszítette az izmait, s közelebb lépett hozzám.

- Ha nem érdek oda időben, akkor az a rohadék megerőszakolt volna, sőt, ha felhúzod, akkor meg is öl. – villantotta meg vörös szemeit, ami nekem abszolút nem tetszett, ezért a bögrét az üvegasztalra csapva álltam elé idegesen. Igaz, nem szabadna jobban kivívnom a haragját, hiszen mégiscsak veszélyes rám, de bíztam benne annyira, hogy nem tenne velem semmit.

- De időben odaértél, szóval ne járjon a szád! – emeltem fel a mutatóujjamat, s ütögettem meg lágyan az ajkait, amit csak meglepve nézett. – Ha annyira meg akarsz védeni, akkor ne zárj be a házba, ugyanis itt nem tudsz figyelni rám, hanem vigyél magaddal. – igazítottam meg a hátamra terített takarót, s elléptem mellőle. – Hozok egy kendőt és feltörlöm a kiömlött teát, addig nyugodj le, mert ha nem, a kanapén alszol. – jelentettem ki, s vissza se nézve lépdeltem el durcásan. Igaz, a fülemet megütötte az alfa morgása, ahol azt mondja, hogy ez az ő háza, mi az, hogy ő lesz száműzve a kanapéra, de nem érdekelt. Én biztosan nem fogok itt lenni. Ha kell, a kórházban el se mozdulok Jungkook mellől, de nem fog bezárni.