comestion | jikook

5-01

A nászút remekül telt. Jól mulattunk, rengeteg helyet megnéztünk, s néhány francia szót még én is megjegyeztem, amit a GPS mondott. A legtöbbet ismételt jobbra és balra. Szerencsére az éttermekben már beszélték az angolt, így Jungkook is könnyebben kommunikálhatott. Mondta is, hogy mindig jobban ment neki ez, mint a második nyelve, de ha minden kötél szakad, azzal is eltájékozódik. Szerencse, mert én japánt tanultam és leheletnyi angolt, ami kimerül annyiban, hogyha külföldre utaznék egyedül, éppen nem halnék éhen.

Ahhoz képest, hogy az alfa nem egy romantikus alkat, a kis pihenőnk friss házasokként nem csupán arról szólt, hogy napkeltétől nyugtáig az ágyban gyűrjük a lepedőt. Az ilyen dolgokat meghagytuk a csöndes éjszakának. S az, hogy boldog voltam-e mellette? A lehető legboldogabb.

A legemlékezetesebb talán az volt, amikor először mentünk a kristálytiszta vízbe fürdőzni. Én sosem tanultam úszni, óráim se voltak, úgyhogy amíg lehetett, bementem és csak csápoltam. Ám a férfi szerette volna, hogy kissé vakmerőbben lássam a világot, így az ölébe kapott, s beljebb sétált. Én viszont nem féltem, szorosan öleltem őt, ez tény, kézzel-lábbal kapaszkodtam belé, de a mosoly végig az arcomon volt. A nyavalygásom ellenére hangom kedvesen csengett, bizalmat fektettem belé és olykor-olykor fel is nevettem.

A kép még mindig előttem van. Mindkettőnket látom, abban a pillanatban, amikor azt kívántam, bárcsak megállna az idő, bárcsak sose mozdulna tovább a mutató az öreg élet számlapján. Mert akkor igazán boldog voltam, felhőtlenül az. Gondatlan, ártatlan szerelmet éreztem a férjem csókjából, miközben engem tart az ölében, s mindkettőnket vállig ellep a kristályszerű víz, melynek értékét a nap fénylő sugarai határozzák meg igazán. Igazi ékszer volt ez, egy gyémánt. Mert néha a drágakövek nem szilárdak, s nem a föld alatt bújnak meg.

S arról a kijelentésről... Nem beszéltünk. Nem kérdeztem rá, ő sem mondta ki ismét. Nem vártam el tőle, de mélyen vágytam a kecsegtető igére, hogy újra hallhassam. Viszont azt nem tudtam, hogy mennyire lenne jó. Hogy a kedvesség édes, meleg tenyerét csábítóan érezzem, s később rájöjjek, én voltam az egyetlen, aki a forróságot árasztotta, s a külvilág valójában csúf, s rideg.

Kissé szomorkásan pakoltam bele a cuccaimat a bőröndbe, hiszen túlságosan is jó volt az itt töltött idő. Kár lett volna, de nem is tudtam volna tagadni, mennyire élveztem a nászutat. Nem csupán a hely volt lélegzetelállító, hanem a doktor is. Azt hiszem, bárhol jó lett volna nekem, ha ő velem van.

Mielőtt kimentünk volna a reptérre, még elmentünk egy étterembe, hogy együnk valamit. Ahogy tapasztaltuk az elején, az ott lévő étkező nem a legjobb, legalább is az alfának. Ő sajnos nem éri be az extrahúsos szendviccsel, amit adnak. Neki valami főtt étel kell, s mivel nem volt időnk, hogy én főzzek, ezért kiválasztottunk egy olyan helyet, ami a napokban egészen bevált nekünk. A tálalás szép volt, a hely tiszta, s a kaják is finomnak bizonyultak. S szerencsénkre itt is értették az angolt. Úgy tűnt, hogy csak a GPS-sel szívtuk meg, semmi mással. Mondjuk ott se volt különösebb probléma, mivel Jungkook értette. Legalább gyakorolta kicsit a nyelvet.

- Biztos nem kérsz mást? – kérdezte az alfa összeráncolt szemöldökkel, én pedig csak hitetlenkedve ráztam a fejem. Még mindig azon van, hogy többet egyek, de meg kell értenie, hogy nem fér belém annyi, mint például belé. Még tesztet is csináltam, csak a kedvéért, s pontosan jó vagyok, nem sovány, s nem elhízott. Arról, hogy véknyak a lábaim, nem tehetek. Az egész családom gebe ilyen téren.

- Biztos. – bólintottam. Amúgy se szerettem túlságosan a húsos ételeket, ezért is elégedtem meg egy rántottával, s zöldségekkel vele. Ha annyira kell, majd lopok Jungkook tányérjából, úgyse fog szólni érte, ha pedig mégis, akkor se lesz sok értelme, mert valószínűleg addigra leküldöm azt a falatot. – Egyébként egyből vissza kell mennünk dolgozni? – kérdeztem, miközben a kezembe fogtam a villát, amit kaptam. Jungkook csak elmosolyodott. – Most mi az? – ráncoltam a szemöldökömet.