comestion | jikook

3-04

Igent mondtam. Nem is figyeltem a szülők reakciójára, valahogy lehetetlennek tűnt jelenleg. Csupán az alfa fekete íriszeibe voltam hajlandó nézni, aki mosolya válaszom után még nagyobb lett, szélesebb, s azonnal a kezemre fogott óvatosan. A szívem olyan hevesen dobogott a mellkasomban, hogy csodálkoztam, amiért nem hallották meg. Miközben felkelt a férfi, az ujjamon lévő gyűrűt – amit Felixtől vettem el pont arra a célra, hogy hihetőbb legyen a hazugságunk – levette, átrakta a másikra, s helyére az került, amivel most megkért.

Nem egyenesedett ki, egyből ajkaimra nyomott egy kisebb csókot, lágyan összekulcsolva kezünket, s másik mancsával arcomra simítva. Melegség járta át a testem tőle, a tettei miatt. Ahányszor a közelében voltam, úgy éreztem, hogy teljes biztonságban vagyok, mellette nem eshet bántódásom, s ő hiába tisztavérű, sosem ártana nekem. Ez az érzelem pedig nagyon hamar kialakult bennem, csupán nem vettem észre időben. Azt hiszem, maga a szerelem is ilyen. Sosem tudjuk megmondani pontosan, hogy mikor kezdődött, csupán már realizálni tudjuk a dolgokat. Márpedig elkerülni a látatlanban megbúvó szörnyet lehetetlen.

Mikor Jungkook kissé hátrább hajolt, csak akkor vettem figyelembe a szülőket, hiszen az anyukája könnyezve jött ide, s ölelt meg bennünket. Én még mindig aligha tudtam felfogni bármit is, így nem is viszonoztam a gesztusát, csupán nagy szemekkel néztem az alfára, aki az apjával fogott kezet férfiasan, hogy fogadja a gratulációját. Túl jól színészkedik, míg én...

- Köszönöm. – mosolyogtam az anyukára, s néztem végre a szemeibe. Nekem is azt kellene tennem, amit Jungkooknak. Hű maradni a szerepemhez, s mindenkit átverni. Még úgy is, ha mélyen legbelül olyan érzésem van, hogy megfulladok. Valamiért olyan kínzó volt a tudata annak, hogy ez semmi más, csak egy színjáték. Egy olyan darabot adunk elő, ahova a színpadot saját magunknak építettük, s akarva-akaratlanul lettünk a főszereplők.

Jungkook rám pillantott, s közelebb jött, hogy az anyukája ölelő karjai őt is megtalálják. Ez így is történt, s aki nem ismeri őt annyira, mint én, az nem tudta, hogy mire ment ki ez az egész. Ledöbbentem, s a történtek hatása alatt álltam még mindig. Igaz, ő sem értette, hogy miért ez a reakcióm, viszont segíteni akart. Ki akart vonni, a szárnyai alá húzva védeni a kérdésektől, s az itt lévő másik két ember tekintetétől.

- Hagyjátok most, szerintem még mindig a történtek hatása alatt áll. – húzott magához derekamra fogva, s mikor elég közel kerültem hozzá, homlokomra adott egy csókot.

Hálásan néztem a szemeibe. Örültem, amiért figyelt rám. Viszont mindenképp beszélnem kell vele erről. Hiába a lehető leghitelesebb az, hogy jegyesek vagyunk, mégis ez... Amit csinált, az túlzottan is erős köteléknek hat. A szülei örülnek, madarat lehetne fogatni velük, hiszen a fiúk végre elköteleződni látszik, készen áll arra, hogy családot alapítson. Annyira várták ezt, s kisebb bűntudatom is van amiatt, amiért átverjük őket. S akkor még ott vannak az enyémek.

Nem mondom, elég sokáig húzódott a beszélgetés, s ahhoz képest, hogy mikor mentünk Jungkook szüleihez, nagyon későn értünk vissza. Azt is felhozták, hogy aludjunk ott, hiszen van elég hely – amiben nem is kételkedtem, mivel a nappalijuk volt csupán akkora, mint az én egész lakásom –, viszont mi illedelmesen visszautasítottuk. Nekem elég kellemetlen volt ott lenni, s ezt a férfi is érzékelte. Az egész beszélgetés talán akkor kezdett igazán kínossá válni, amikor tervezgetni kezdték az esküvőt, s időpontot nézegetni, hogy mikor lenne jó. Még az én családommal is fel akarják venni a kapcsolatot, hogy ne teljesen ismeretlenekként álljanak ott a ceremónián, hanem úgy, mint jó barátok. S ami végleg kiverte nálam a biztosítékot, az a gyerek volt. Akkor jött el az a pillanat, hogy Jungkook felállt az asztaltól, kedvesen megköszönte a meghívást, s közölte, hogy mennünk kell. A szülők kicsit csalódottak voltak, viszont a lelkünkre kötötték, hogy legközelebb is jöjjünk.