comestion | jikook

6-04

Néha nem minden úgy alakul, ahogy azt elterveztük. Olykor kénytelenek vagyunk fejet hajtani a sorsnak, amit nekünk szántak. S sajnos nem tetszés szerint osztogatják a lapokat. Viszont a gonosznak hitt végzet lehet jó, kegyes. A fátumnak két oldala van, ő maga egyetlen személy, két arccal. Míg az egyik ütésre lendíti öklét, addig a másik kedvesen simogatja orcádat.

Mert mindig lesz valaki, aki melletted áll és megvéd.

Fájt a fejem. Éreztem a nyomást a tarkómnál, illetve a homlokomnál is. A végtagjaim egyszerre zsibbadtak, s fájtak. Túl sokat aludtam. Mindig ekkor történik ez.

Lassan nyitogatni kezdtem a szemeimet, hiszen egyre nehezebben tartottam őket csukva. A testem jelezte, hogy nincs szüksége több pihenésre, sőt, már ez is sok volt. Ám a világosságra kicsit rosszul reagáltam. Zavart, nagyon is, úgyhogy kénytelen voltam hunyorítva bámulni a fehér plafont. Saját szuszogásom mellett másét is hallottam. Hamar megéreztem a meleget a kezemen, de csak az egyiken. Nem a fűtést vették fel túlságosan, hanem... Valaki fogja a kacsómat, legalább is rajta tartja a sajátján az enyémen.

Óvatosan oldalra fordítottam sajgó buksimat, s bár homályosan – hiszen nem volt rajtam se szemüveg, sem pedig a kontaktlencsémet nem raktam be –, de láthattam, amint a sötét hajkoronával rendelkező férfi karját használva párnának, s a mancsomat el nem engedve szunyókál. A kellemes aloe vera illat az orromba kúszott, s ez olyan megnyugvást adott, hogy eszembe se jutott az, hogy pánikolnom kellene a honlétem miatt.

- Kicsikém... – hallottam meg anya halk hangját a szoba másik végéből. Felé fordultam, s láttam, amint könnyes szemekkel kel fel a fehér székből, majd szép lassan oson az ágyamhoz úgy, hogy ne zavarja fel az alfát. – Hogy érzed magad? – ült az ágyam szélére, majd kedves kezével megsimogatta a homlokomat.

- Kicsit szomjas vagyok. – szólaltam meg rekedtesen. Sőt, először még egy hang se jött ki a torkomon, hiszen most keltem fel, s úgy éreztem, hogy a kiszáradás szélén állok. A szám belseje szinte szikkadt volt, ám ennek ellenére ajkaim nem cserepesedtek ki.

- Nézd, itt van. – nyúlt a mellettünk lévő kis éjjeliszekrényhez, ahol volt egy kis víz a pohárban, mellette pedig egy fehér papírszívószál. – Majd én fogom, nehogy magadra borítsd. – mondta, én pedig kissé erőtlenül bólintva emeltem feljebb a fejem, hogy kortyolhassak párat. – Csak lassan. – suttogta, hiszen mihelyt megéreztem a friss, hideg nedvet, többet és többet akartam. Annyira szomjas voltam már...

Megvártam, hogy anya visszategye az üvegpoharat a helyére, s csak azután kérdeztem.

- Mióta... Mióta vagyok bent? – néztem rá még mindig kissé bágyadtan. Nem voltak különösebb problémáim, azon kívül, hogy fájt a fejem, a végtagjaim már zsibbadtak a tehetetlenség miatt és a nyakam...! A nyakam...

- Két és fél napja, kincsem. – simogatta meg ismét az arcomat, s lágyan mosolygott rám. – Nagyon ügyes voltál. – nézett rám, tekintetéből pedig áradt a büszkeség kellemes csillogásának barátságos fénye.

- Akkor... Neki dolgoznia kellene. – pillantottam Jungkookra, aki csak szuszogott mellettem. Másik kezemet óvatosan emeltem fel, hiszen az infúzió az csöpögött nekem mindeközben, de ez nem gátolt meg abban, hogy ujjaimat ne bújtassam el puha tincsei között.

- Nem ment be. – mondta anya, nekem pedig ráncba szaladt a homlokom. – Szabadságot vett ki egy hétre. Nem volt hajlandó elmozdulni mellőled. Úgy hoztunk be neki váltóruhát. – mesélte, én pedig a férfira néztem. Biztosan így volt. Jungkook gyakran borotválkozik, hogy mindig sima legyen az arca, most viszont látszott, hogy lassan ideje ismét megtennie ezt a folyamatot. – Apád kevert egy kevés altatót az italába, hogy pihenjen kicsit. Külön hoztatott be még egy ágyat, viszont ő... Nem akart elmozdulni innen. Melletted akart lenni. Mi mondtuk neki, hogy ez akkor is lehetséges, ha közben alszik kicsit, de nem hallgatott ránk.