comestion | jikook

3-09

Jungkooknak leesett az álla. Szerintem erre ő sem számított, de a gyerekek ilyenek. Ártatlan lélek, s száj által formált kérdéseket tesznek fel. Nem vezérli őket rossz szándék, hiszen soha senki sem születik gonosznak. Csak a körülmények olykor nem csak személyiséget, de személyeket is alkotnak.

Csak megköszörültem a torkomat, s lehajtottam a fejemet, mielőtt kiszúrhatták volna a pirosságomat. Ki is lépdeltem a szobából. Nem tudom, hogy mi lehetett Jungkook válasza erre, bár volt egy olyan sejtésem, hogy nem. Vagy csak kegyes hazugságba temetkezik. Nem kell hallanom nekem ezt ahhoz, hogy tudjam, valójában mit akar.

A fürdőben gyorsan át is öltöztem, mert már nagyon fáradt voltam. A fürdés így is holnapra marad, hiszen nincs már elég energiám ahhoz, hogy még elmenjek zuhanyozni. A másik pedig az, hogy nem tudom, Jungkook mennyire ért a kicsik elaltatásához. Ő mégis egy alfa, egy tisztavérű. Igaz, nagyon aranyosan elvolt a srácokkal, de ez még nem bizonyít semmit.

Egy nagyot ásítva lépdeltem vissza, s a folyosón hallottam is, amint a nővérem párja medvéket megszégyenítően horkol. Mintha morogna. Nem is csodálkozok azon, hogy a fiúk képtelenek velük aludni, már csak az a különös, hogy Jihye hogyan bírja. Lehet, hogy füldugót használ. Én például egy percig se tűrnék. Ha Jungkook horkolna, szerintem kiszállnék az ágyból és otthagynám. Minden apró zajra képes vagyok felriadni, szóval biztosra veszem, hogy egy szemhunyásnyit sem aludnék.

Ahogy a szobába értem, megtorpantam az ajtóban. Jungkook az ágy szélén feküdt, a két pici pedig középen, s már javában szundítottak. Az alfa még ébren volt, s mikor meglátott, egy kedves mosolyt ejtett. Néha olyan szeretetteljesen tud rám pillantani, hogy rendesen zavarba jövök tőle, s össze is zavar vele.

Nagyot nyelve sétáltam közelebb, miközben ő végig követett engem tekintetével. Befeküdtem az ágy másik végébe, s az alfa felé fordultam, miközben megsimítottam Hyunwoo fejecskéjét.

- Hogy sikerült őket ilyen hamar elaltatnod? – kérdeztem suttogva, s felpillantottam rá, egyenest a szemeibe.

- Nem volt nehéz. Fáradtak voltak, azt mondták, hogy egy jó éjt puszi után elalszanak. Meg akartak várni téged, de nem bírták tovább. – kuncogott halkan. Így, hogy próbál nem hangosan beszélni, még mélyebbnek tűnik a hangja, ez pedig libabőröket varázsolt a karomra. – Mondjuk nem baj, így több jut nekem. – tornázta fel magát, s hajolt is közelebb hozzám, én pedig rémülten néztem rá.

- Jungkook, a gyerekek... – akartam mondani neki, de ő csak lehurrogva hajolt ajkaimra.

- A gyerekek alszanak, pici. – nyomott még egy csókot a számra.

- Nekünk is kellene lassan. – simítottam az arcára. – Holnap megyünk haza, utána meg munka. – adtam egy apró puszit az orra hegyére, mire ő csak elhúzta a száját.

- Igaz. – sóhajtott. – Akkor megyek, én is átöltözök. Sietek vissza, pici. – kelt ki óvatosan, én pedig halovány mosollyal néztem távolodó alakját.

[***]

Két hét telt el, mióta anyáéknál voltunk. Valahogy mindig elkerültem azt, hogy Jungkook velem aludjon, s az egészet szegény Felixre kentem. Várni akartam addig, amíg le nem telik az a bizonyos idő. Igaz, a végén az alfa már egészen ideges volt, amiért nem voltam hajlandó vele tölteni egy kis időt, de nem lett veszekedés szerencsére. Bár bevallom őszintén, nagyon szívesen lettem volna vele. A lunám szinte sírni tudott volna érte, s én is igazán hiányoltam. Ez pedig egyre inkább biztosabb alapot adott annak a feltevésemnek, hogy valóban beleszerettem a férfiba.

Viszont nem csupán ez történt. Jungkook anyukája többször is meglátogatott minket a kórházban – állítása szerint azért itt, mert legalább velem is találkozik, s személyesen is beszélhetünk. Nagyon aranyos volt, s még mindig élvezem a nő társaságát, viszont a végére kezdett kiakasztani.