A Mardekár Prefektusai (Draco Malfoy F.F.)

☆1☆

Hol is kezdjem..
Sophia Scarlett Woller vagyok. A Scarlett nevet használom.. Hát igazából a Sophia nevet ki nem állhatom.. egyedül a bátyámnak tűröm el, hogy így hívjon.
A szüleim a munkájuk miatt rengeteget költöznek, és megyünk velük mi is. Tizenegy éves koromba a Roxfortba kezdtem el tanulni.. imádtam, de el kellett mennünk. Abban az iskolában nagyon jóba voltam a Weasley család tagjaival. Ahogy Mason is. Igen mi mardekárosok voltunk, de talán ez volt az első és utolsó Griffendél-Mardekár barátság.
Mikor elköltöztünk köszönés nélkül mindenkit itthagytunk.. így nincs ki zárva, hogy megharagudtak és soha, de soha többé nem akarnak látni minket.
Azóta rengeteg helyen laktunk. Franciaország, Románia, Spanyol ország és még sok más helyen 4 év alatt szerintem többet utaztunk mint egy híresség a fél életében. Az anyanyelvem Francia két éves koromig kint éltünk Francia országban aztán Londonba költöztünk. Most újra itt vagyok. Itt állok a bátyám mellett a Roxforthoz vezető vonatállomáson. Ugyan olyan csodálattal nézek körül mint a tizenegy éves énem. Mindig mondtam Alexnek, hogy ő olyan szerencsés, hogy két évig járhatott a Roxfortba. Persze nekem az első év után el kellett mennem és a Beauxbatomsba jártam fél évig. Aztán jött a következő iskola. Sokminden történt azóta változtam, változtunk. Szétnézek és ismerős arcokat látok, de se nevet.. se emléket nem tudok párosítani hozzá, és egyszer észrevettem két magas vörös fejet.
Innen már tudtam, hogy a Weasley család valamelyik tagjait találtam meg.

-Mason! Nézd! -mutattam a két fiú felé és lassan sétálni kezdtem feléjük testvéremmel együtt.

- Jó reggelt! Tudnátok segíteni?! -ütögettem meg vállukat vigyorogva.

-Per.. Scarlett?!

-Mason?! - nézett ránk meglepődve Fred és George.

-Hogy kerültök ide?! -kérdezték szinkronban.

-Visszajöttünk... - mondta a bátyám.

-Sajnáljuk, hogy annak idején csak úgy elmentünk.. nekünk is hirtelen jött.. -néztem rájuk azzal a tipikus kiskutya szemekkel.

-Jajj nee csak a kölyök kutya szemeket ne. -nevetett Fred. Most veszem észre mennyire sokat változtak.. felnőttek.

-Akkor, szent a béke?! -néztem rájuk.

-Igen! -mosolyogtak. -Bár Ronnal nehezebb lesz.. nagyon megviselte. - mondta szomorúan George.

-Tudom.. engem se kicsit viselt meg a dolog pedig csak tizenegy voltam. -csordult le egy könnycsepp az arcomon. Az ikreken kívül még Ron volt az akivel a legeslegjobban kijöttem és mikor elköltöztünk szerintem legalább 1 éven keresztül minden nap sírtam, hogy hiányzik Ron.. és a többiek is.

- Most meg. Itt állsz előttünk tizenöt évesen, gyönyörű vagy! -néztek végig rajtam.

-Ti sem néztek ki rosszul. -nevettem.

-Na jó. Elég. Fel kéne szállni. -szólt közbe Alex.

Miközbe elindultunk felszállni észre vettem egy kicsit sem szimpatikus szőke srácot. Velem egy idős lehet. Megálltam és hiába szóltam Masonnek nem figyelt rám.

-Mason Alexander Woller! Most azonnal idefigyelsz vagy elátkozlak! - mondtam, de a végére nevetni kezdtem.

-Na mond! -nevetett ő is.

- Nem tudod az ki lehet?! Annyira nem szimpatikus. -mutattam a szőkére.

- Nem. Hé' Fred, George! Ő ki?! -bökött fejével a srác felé.

-Jah. Ő csak Malfoy. Draco Lucius Malfoy. -ismerős a név, de nemtudom.. nem rémlik ennyire bunkónak tűnő ember. -Mardekáros. Scarl évfolyamtársa lesz. Vigyáz vele. -mondták hol egyszerre, hol felváltva.

-Aham, amúgy se szimpi. -mondtam és felszálltam a vonatra. Elkezdtem egy üres kabint keresni, hogy leülhessünk mikor benyitottam egybe amiben hárman ültek.. aztán észrevettem a vörös buksit.

-Sziaszto... - mondtam volna, de a szavamba vágtak.

-Scarlett?! -nézett elkerekedett szemekkel Ron.. ő is változott rengeteget, de még felismer. :))

-Ron.. -kezdtem volna, de a fiú felpattant és csak megölelt.

-A.. alig ismerek rád.. - mondta hebegve-habogva.

-Hát hidd el mind sokat változtunk... -mondtam és gondolom a fiúnak eszébe jutottak az emlékek.

-Vártalak.. hogy írj, vagy, hogy bármilyen életjelet adj, de elmentél.. és azt egy hónap után kellett megtudom.. -nézett rám könnyes szemekkel.

-É.. én.. sajnálom.. -kezdtem volna, de csak kitolt a kabinból és bezárta az ajtót. Én észre vettem, hogy a tesómék bemennek egy üres kabinba így utánuk szaladtam. Szó szerint becsapódtam az ajtót onnan pedig a bátyám karjaiba és zokogni kezdtem.. nem így képzeletem én ezt el...

//A borítót VicacIca0415 készítette! Nagyon szépen köszönöm, imádom<3//