Szeretném, ha szeretnél - Larry Stylinson ff

Ötödik rész

Szerencsére még elsők között sikerült bejutnom az ebédlőbe, így amilyen gyorsan lehetett leraktam a cuccaimat, elfoglalva velük két széket, és már hagytam volna is el az épületet, amikor megláttam egy göndörhajú, nálam kicsit magasabb srácot, aki a két bőröndjét, utazóját és a felvállfázott, feltételezhetően táncruháját igyekezett felcipelni a lépcsőn. Rengeteg minden volt nála, és az épületből kiáramló hatalmas tömeg sem könnyítette meg a dolgát, így rögtön odaléptem hozzá.
- Jól felpakoltál - mondtam neki röhögve mire felnevetett, majd egy apró fejrázással odébb lökte a szemébe lógó hajtincset. Óvatosan, figyelve rá, hogy nehogy bármit elejtsen, kivettem a kezéből a bőröndjeit és letámasztottam magam elé, a ruháját pedig rájuk akasztottam, így csak az utazója maradt a vállán. - Szerintem várjuk meg, míg kiáramlik a tömeg, aztán segítek bepakolni, okés? - kérdeztem, ő pedig mosolyogva, az arcán hálás tekintettel biccentett egyet. - Louis vagyok.
- Harry - mutatkozott be ő is.
A tömeg csak jött és jött, olyan volt, mintha nem is 30 táborozó, hanem legalább 200 járkálna egymás ellen, felváltva ki és be abba az épületbe. Miután már ott tartottunk, hogy lassan több, mint 10 perce ácsorogtunk az épület bejáratánál, egyet gondolván magamhoz kaptam a két bőröndjét és a ruháját, majd szembementem a tömeggel, ami a váratlan érkezésemre visszatorlódott, így volt elég helyem bejutni. Tökéletesen behallatszott odakintről, ahogy a történtek következtében Harry hangosan felnevet.
- Siess vagy kint maradsz! - szóltam rá röhögve, mert félő volt, hogy hamarosan ismét megindul a tömeg és soha nem fog bejutni az épületbe.
Együtt sétáltunk el az ebédlő túlsó feléig, ahova azelőtt én is leraktam a cuccomat. Két szék közül az egyiket leürítettem Harry dolgainak, a ruháját pedig ráterítettem az én utazóimra, hogy azt se kelljen lelökni a földre.
- Nagyon köszönöm, hogy segítettél - mondta hálásan, mire csak mosolyogva biccentettem egyet.
- Majd a faházakba is segítek behordani őket. - ajánlottam fel, az ötlet hallatán pedig boldogan elmosolyodott. 
Az épületet elhagyva automatikusan a saját bagázsomat kezdtem keresni. Zaynt a lányok társaságában nem volt nehéz kiszúrni, de nem akartam sem zavarkodni, sem beszállni a buliba, így Dam után néztem, akit hamarosan Dylannel és Connorral láttam meg a plédeken ülve.
- Odajössz hozzánk? - kérdeztem Harryt, fejemmel a pléden ülő barátaim felé intve.
- Persze - felelte mosolyogva. - De csak ha nem zavarok - tette hozzá, mire csak egy  "ezt nem gondolhattad komolyan" típusú pillantást vetettem rá, majd elindultunk a társaságunkhoz.
- Kit látnak szemeim! - szólalt meg Damiano ahogy odaértünk hozzájuk, majd felállt, hogy megölelhesse Harryt.
- Dam! De rég láttalak! - mondta, majd megpaskolgatva a másik hátát köszöntötték egymást. Ezalatt mi is kezet fogtunk Dylannel, majd leültem hozzájuk.
- Ti honnan ismeritek egymást? - kérdeztem meglepetten Damet, mivel sosem említette, hogy lenne más ismerőse itt Dylanen kívül.
- Általánosban osztálytársak voltunk, rajta keresztül ismertem meg Dylant- felelte. - Na de ti? - fordult felém, mire Harryvel ösztönösen összemosolyogtunk, majd dióhéjban elmeséltük a 10 perccel azelőtt történteket.
- Hé - szólalt fel Dam hirtelen - Nem leszünk így 5-en egy faházban? - lelkesedett.
- Bocs srácok, én már lebeszéltem Calebékkel a szobabeosztást. - mondta Connor, mire mind Harryre néztünk.
- Bocsi, én sem tudok csatlakozni - felelte.
- Lou, te jössz ugye? - nézett felém Dam.
- Hogyne, meg Zayn is - feleltem, mivel csajozós barátomat sem hagyhattam alvóhely nélkül.
- Zsír, akkor megvagyunk.
Nem sokkal azután, hogy beosztottuk a szobákat Zayn is megérkezett közénk és boldogan újságolta, hogy sikerült megszereznie a lány nevét és telefonszámát, bár mire mesélni kezdte már nem tudta biztosra megmondani, hogy Kira vagy Mia volt. Harry biztosította róla, hogy nem ismer semmilyen Miát, így szíve választottja valószínűleg Kira lesz.
Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, és látván, hogy milyen jó hangulatban telt az idő a társasàgunknál, egyre többen csatlakoztak hozzánk, míg végül mind a harmincan ott ültünk összetömörülve, egymás szavába vágva ki-kivel beszélgetve, és ettük a piknikkosarakba előre bekészített kajánkat.
7 óra után aztán Maggie körbeadott egy lapot és össze kellett írnunk, hogy ki kivel szeretne egy faházban lenni, majd kiosztották a hozzájuk tartozó kulcsokat.
A legelső két faházat a tánccsapat lány tagjai foglalták el, a mellettük lévőt Connor, Caleb, Aaron és Hunter kapták. Eggyel odébb voltunk mi, utánunk a kispadosaink közül hárman és 2 táncos srác, az azt követő faház Harryéké volt, akiről végül kiderült, hogy Noahval, Calummal, Luke-kal és Cameronnal került egy helyre, az utolsó kérót pedig Isaac, Mitch és a hozzájuk csapódott táncosok foglalták el. A tanároknak az ebédlő épületének 2. emeletén volt kialakítva a kecójuk.
Már fél kilenc múlt, mire megkaptuk a kulcsokat. Minden szobához csak egy járt, így mivel úgy ítéltük meg, hogy közöttünk Dylan a legfelelősségteljesebb, a miénket ő vette át. Maggie utasítására mindenki egyszerre indult meg az ebédlő épülete felé, hogy cuccaikat magukhoz véve mostmár ténylegesen berendezkedjenek a faházakba, egyedül Harry és én nem mozdultunk sehová. Úgy láttuk a legjobbnak, ha ezúttal nem tolongunk be a tömeggel együtt, hanem a plédeken ülve szépen megvárjuk, míg a többiek elintézik a dolgaikat, aztán segítek neki kipakolászni.
- De tényleg nem szükséges megvárnod velem az egészet, lesz vagy 9 mire végeznek- ismételte el Harry már vagy hatodjára, pedig még alig 10 perce várakoztunk a plédeken ülve.
- Ennyire unod a társaságom? - kötekedtem.
- Neeem, dehogyis - nevetett - De azért na. Érted.
- Harry - szólítottam meg egyenesen a szemébe nézve - Amíg én azt mondom, hogy itt maradok és nem kell egyedül küszködnöd a fél szobáddal amit elhoztál, addig ez úgy is lesz. - mondtam röhögve, mire halvány mosollyal az arcán bólintott egyet.
Vegül úgy elbeszélgettük az időt, hogy mire feleszméltünk már jóformán alig lehetett látni 4-5 járó-kelő táborozót az udvaron.
- Na szerintem lássunk neki - mondtam.
Belépve az ebédlő épületébe összeszedtük a cuccait, majd egyenesen a faházukhoz vettük az irányt. Ott előbb lepakoltuk a rengeteg holmiját, segítettem neki kicsit összerámolni, aztán ideje volt indulnom a saját dolgaimért. Megoldottam volna egyedül is, de Harry ragaszkodott hozzá, hogy ha már azt nem engedem, hogy a berendezkedésben segítsen, legalább ne menjek egyedül, így végül beleegyeztem és egyenesen a faházunkig kísért.
- Köszi, hogy ennyit segítettél - álltunk meg a bejáratnál.
- Nagyon szívesen, de akkora hőstett tényleg nem volt, hogy ennyit hálálkodj érte - mondtam neki mosolyogva, mire hangosan felnevetett. - Na mostmár menj és pihenj le, holnap táncos programok lesznek, úgyhogy formában kell lenned - mondtam, mire hálásan elmosolyodott, majd hezitált egy kicsit, végül félénken megölelt.
- Azért köszi mégegyszer - súgta a fülembe, én pedig nevetve eltoltam magamtól, majd jó éjszakát kívánva mindketten a faházainkba mentünk.