Szeretném, ha szeretnél - Larry Stylinson ff

Tizenhatodik rész

A délutáni szabadprogramot a srácokkal a medencénél töltöttük, majd csak három előtt néhány perccel szálltunk ki, hogy megszárítkózzunk és a színpadhoz menjünk.
A legtöbb pad már foglalt volt, így nem tudtunk egy kupacba leülni, ki-ki hol talált helyet, oda ült. Én néhány Ravenwoodos táncoshoz csapódtam oda, Dam szintén, csak néhány paddal odébb, Zayn pedig még továbbra is a faházunkban szedelőzködött. A többiek nagyrészt egy helyre kerültek.
- Ti nem fogtok táncolni? - kérdeztem a társaságot. A táncosok egy része, beleértve Harry is, már a színpad mögötti takarásban gyülekezett, hogy aztán egy bemutatót tartsanak nekünk.
- Nem, most csak az RDT-sek fognak - felelte Peyton, az egyik táncos lány.
Tudtam, mi az az RDT, anya rendesen utána járt a dolgoknak mielőtt eljöttem volna a táborba. A név a Ravenwood Dance Team rövidítése, ez a suli hivatalos tánccsapata. Az egyetlen amit nem tudtam, hogy Harry is a tagja, bár egyáltalán nem lepett meg a tény. Minden évfolyamból beválogatják a legjobbakat, hülyék is lettek volna, ha Harryt kihagyják.
Még úgy kb 5 percet üldögéltünk a padokon, amikoris Alice, Mr. Hamil és George tanár úr sétáltak fel a színpadra. Mind arra számítottunk, hogy még mondanak valami beszédet, vagy konferálnak, ilyesmi, azonban hirtelen megszólalt a zene, és elkezdték a bemutatót. Nem mintha az elmúlt napok ellenére bármi közöm is lenne a tánchoz, de meg tudtam állapítani, hogy vérprofin csinálták. Igaz, elnézve, hogy a város legkiemelkedőbb művészeti gimijében tanítanak, ennek ennyire nem kellett volna meglepnie.
A hangszóróból egy mix szólt, ami annyit tett, hogy bizonyos időközönként egyik zenéről a másikra váltott, az első ilyen váltásnál pedig az RDT tagok is csatlakoztak a színpadon lévő tanárokhoz. Köztük Harry is. Amióta először táncolni láttam tudtam, hogy őrületesen tehetséges, de a színpadon elnézve egyszerűen ragyogott. Időnként oda-odapillantott rám és küldött felém egy mosolyt, vagy kacsintott egyet. Már szinte felháborító volt, hogy egyszerre élvezte, szemtelenül jól csinálta és még felém kacsintgatni is volt ideje.
A bemutatót követően volt egy óra hossza szabadprogramunk, mialatt Zaynnel megjártuk a büfét, majd kiültünk az ebédlő előtti asztalokhoz és beszélgettünk mindenféléről. Szó esett a fociról, tervezgettük, hogy tábor után mivel töltsük a nyarat. Közben videóhívásban megcsörgettük Liamet és Niallt is, és idő szűkében amilyen gyorsan csak lehetett, beszámoltunk az elmúlt napok eseményeiről. Persze messengeren nap mint nap dumálunk, de sok részletről csak ebben a hívásban értesültek. Ilyen "kis" részlet volt Harry is, akiről persze  tettem már említést üzenetben is, de annál ők nyilván sokkal többre voltak kíváncsiak.
5 órától a többiekkel együtt az ebédlő épületének második emeletén gyülekeztünk, ahol a tanárok szobái és a nappali helyezkedett el. Hamarosan pedig kezdetét vette a nap utolsó programja, a karaoke.
A srácokkal egy ideig a kanapén ülve tiltakoztunk a részvétel ellen, hamarosan viszont a mikrofon előtt találtam magam Bruno Marst énekelve. Természetesen Harry volt az, aki nem hagyta, hogy kibújjak a program alól és addig könyörgött, míg fel nem álltam duettezni vele. Utólag elnézve egyáltalán nem bántam meg és nem is volt olyan vészes, mint azt előre elképzeltem. Nem sokat hangoztatom, de szeretek énekelni, bár mások előtt még nem volt rá példa. Harrynek pedig szörnyen jó hangja van. Hihetetlen, hogy a srác ilyen felháborítóan tehetséges mindenben.