Szeretném, ha szeretnél - Larry Stylinson ff

Huszadik rész

Miközben a hangszórók a kedvenc zenéinket játszották olyan hihetetlen jó hangulat telepedett az egész táborra, hogy igazán bele sem gondoltunk, hogy ez az utolsó együtt töltött esténk a táborban. Onnantól kezdve, hogy otthagyjuk a bulit és mind lefekszünk aludni, hamarosan arra virradunk, hogy az egész véget ért. Erre csak akkor sikerült igazán ráeszmélnem, mikor a buli közepén hirtelen eltűnt közülünk Harry. Egyik pillanatban még együtt táncoltunk, aztán amint levettem róla a tekintetem, már ott sem volt.
- Nem láttad Harryt? - kérdeztem Zayntől a hatalmas ricsajban.
- Micsoda? - hajolt felém.
- Mondom nem tudod Harry merre van? -ismételtem.
- Nem haver, bocs.
- Megyek utánanézek.
- Szólj ha kellek - mondta, amit én egy bólintással tudomásul is vettem, majd Harry keresésére indultam.
Az udvaron sehol nem volt, ahogy a büfében és az ebédlő épületében sem, így egyetlen hely maradt, ahol keresni tudtam.
- Hékám már mindenmerre kerestelek - léptem be a faházuk ajtaján. - Miért jöttél el a buliról? - kérdeztem. Az ágyon ülő Harry felemelte a fejét, és könnyes szemekkel pillantott rám. - Mi történt? - néztem rá ijedten, majd átkarolva szorosan magamhoz öleltem.
- Én ezt nem akarom - mondta.
- Mit nem szeretnél Hazz?
- Hogy vége legyen.
- A tábornak?
- Nem. - eltolt magától - Nekünk. - felelte, én pedig lélegzetvisszafojtva néztem rá.
- Miért lenne vége?
- Hát ez az egész a mai bulival véget ér. Már alig fogjuk látni egymást vagy lehet soha, tök más helyen töltjük a napjainkat és más környezetben, te is csinálod amit a tábor előtt meg én is folytatom amibe anno belekezdtem, és.....
- Ugye nem hiszed, hogy engem bármiben is megakadályoz az, hogy más suliba járunk? - szakítottam félbe, lerövidítve a monológot, amibe belekezdett.
- Nem tudom. Csak..-
- Ide figyelj - fogtam meg a kezét - Soha senki iránt nem éreztemmég sak hasonlóan sem, mint most. Sérti az egómat, hogy ezúttal nem merek gyorsabban közeledni valakihez, akihez érzelmek fűznek, de rettegek, hogy megbánod. Csak azt az oldalamat ismered, amit itt a táborban megismertél. Lehet, ha meglátod a mindennapjaimat és igazán megismersz, hirtelen megváltozik a rólam alkotott képed, éppen ezért szeretnék időt adni a dolognak. Szeretném, hogy biztos legyél abban, hogy melletted a helyem. Vagy lehet úgy gondolod majd, hogy mégsem. Bárhogy döntesz majd, elfogadom, mert az életemben újonnan te vagy a legfontosabb. Érted? - néztem rá. A könnyes szemek és a lebiggyesztett száj helyett ezúttal egy boldog mosoly derült az arcán.
- Értem - törölte le mosolyogva az arcán maradt könnycseppeket.
- Szóval akkor mi is az instád? - váltottam témát halvány mosollyal az arcomon.
- harrystyles, egybe, mind kisbetű - magyarázta vigyorogva, én pedig bepötyögtem a keresőbe.
Bekövettük egymást instagramon, twitteren, bejelöltem facebookon, megadta a számát, és biztosítottam róla, hogy semmiképp nem hagyom, hogy a tábor után megszakadjon a kapcsolatunk. Az nem az én területem.
Még ültünk egy darabig az ágyon, beszélgettünk, tervezgettük, hogy mi lesz velünk a tábor után, majd visszamentünk a buliba. Nem hagytam többet szem elől, végig magam mellett tartottam, vagy elkísértem, ahova menni szeretett volna. Bátran kijelenthetem, hogy áttáncoltuk az egész éjszakát. Amikor épp nem, akkor vagy Zaynnel és a srácokkal koccintottam az egyik bokor mögé bújva, mialatt Harry a tanárokat leste, vagy sétáltunk, esetleg összeültünk egy kupacba beszélgetni, a buli legvégén pedig mindannyian ruhástól a medencébe vetettük magunkat. Eddigi életem legjobb estéjét tudhatom magam mögött. Minden egyes pillanatát élveztem. Ott és akkor olyanok voltunk, mint egy hatalmas család. És ez többet ért mindennél.