Szeretném, ha szeretnél - Larry Stylinson ff

Hatodik rész

Kora reggel 7-kor egy irtózatosan hangos duda hangjára ébredtünk. Szinte kiugrottam az ágyból, idő sem volt magamhoz térni, de ahogy láttam, a srácok is hasonlóan traumatizált állapotban voltak. Automatikusan a hang irányába fordítottam a fejem, ahol megpillantottam a faházunk ajtajában álló Mr. Winstont, aki egy műanyag dudát a kezében tartva elégedett mosollyal az arcán nézett ránk.
- Ki az ágyból fiatalok! - köszöntött minket felhőtlen boldogsággal.- 15 perc és kezdődik a reggeli futás! - közölte - Ó hogy mennyire fogom én élvezni ezeket a reggeleket - mondta, majd becsapva maga mögött az ajtót, kilépett a faházból.
- De egy köcsög - dörzsölte meg álmosan a szemét Zayn, és mi többiek is szenvedő arccal néztünk egymásra.
Az alapvető problémánk nem a koránkeléssel volt, hisz focicsapatként rengeteg 5-6 órakor kezdődő edzésen túl vagyunk már, de tanár úr és a fülsüketítő kis dudája mindőnkre szívbajt hozott. Még csak megszólalnunk sem kellett, a srácokkal szavak nélkül egyetértettünk abban, hogy Mr. Winston ezért még mindenképpen kapni fog.
Túlságosan lesokkolt a reggeli ébresztő ahhoz, hogy bármit is kezdjek magammal, így 15 perc elteltével pontosan úgy, ahogy azelőtt kikeltem az ágyból, vagyis pizsiben, kócos hajjal indultam neki a reggeli futásnak. Mr. Winston és Alice a táborozók társaságában a focipálya mellett gyülekeztek, így mi is csatlakoztunk hozzájuk. Nem lepett meg, azonban kicsit megnyugtatott a tény, hogy rajtam kívül még legalább 5en pizsamában, össze-vissza álló hajjal, ásítozva álldogáltak a tömegben.
- Látom megviselt az ébresztő - lépett mellém nevetve Harry. Velem ellentétben teljesen fittnek tűnt, felső testét semmi nem takarta, félmeztelenül, egy szál szürke melegítőben ténfergett oda hozzám. Még félálomban is meg tudtam állapítani, hogy kifejezetten jól festett.
- Fogalmazhatunk úgy is - dörzsöltem meg nevetve álmos szemeimet.
Pontban 7:15kor fújta meg Mr. Winston a sípját, ami azt jelezte, indul a futás. Első nap lévén elég volt egy kört megtenni a focipàlya körül, focistaként viszont tanár úr elvárta, hogy lefussunk ötöt, így addig a táncosok kicsit kifújhatták magukat. A reggeli tornát Alice vezette le, a futás után a Ravenwoodosoknak egy felüdülés volt, mi azonban rendesen megszenvedtünk a hajolgatással és ugrándozással.
Minden úgy történt, ahogy azt a programtáblázatban leírták: a reggeli kínlasztás után a két iskola szerint két csoportra bontva megreggeliztünk, majd egy negyed óra pihit követően készülni kezdtünk a délelőtti táncos programra. Pontban 9-kor már mind ott álltunk a színpad előtt, várva, hogy pontosan mi is következik. Pillanatokon belül Maggie, az RDT koreográfusa termett a pódiumon.
- Csodás reggelt kívánok mindenkinek! - kezdte izgatottan - Nagyon remélem, hogy tegnap már sikerült megismerkednetek egymással, ha viszont mégsem, akkor ma egészen biztosan sikerülni fog! Mondom, hogy mi következik. Van itt nálam egy kis kalap - mutatott fel egy fekete satyekot - amelyben kis cetlik vannak, rajtuk a Westside focicsapat tagjainak neveivel. Szeretném megkérni, a Ravenwoodos diákokat, hogy egyesével gyertek fel ide hozzám, húzzatok ki egy-egy cetlit, majd mondjátok ki jó hangosan a rajta szereplő személy nevét. Aki a nevét hallja, emelje magasba a kezét, hogy a társa megtalálhassa, ha esetleg még nem ismerik egymást. Érthető? - kérdezte, mire összhangban mind bólintottunk egyet. - Akit most kihúztok csak a táncos programokon lesz a társatok, a többiről mindig az aktuális felügyelőtanár gondoskodik majd. Na jöhettek! - fejezte be, a táncosok pedig egyesével felmentek a színpadra és kihúzták a neveinket.
Harry következett. Komótosan felsétált a színpadra, majd kihúzva a cetlit óvatos mosolyra húzta a száját.
- Louis Tomlinson - mondta ki a nevemet, mire alig látható mosollyal bólintottam egyet.