Szeretném, ha szeretnél - Larry Stylinson ff

Tizenegyedik rész

- Szóval, hogy állsz a focival? - kérdeztem Eleanort halvány mosollyal az arcomon.
- Inkább arról beszéljünk, hogy hogy álltok Harryvel! - mondta szórakozottan, mire kikerekedtek a szemeim, majd hitetlenül elröhögtem magam.
- Tomlinson remélem a foci ilyen vicces! - kiáltott nekünk tanár úr.
- Eleanor nem bír a vérével, de ne tessék félni, mindjárt megnevelem én! - kiáltottam vissza és magamhoz húzva Eleanort csikizni kezdtem.
- Ülj le Louis!!! - visította, mire Mr. Winston mosolyogva megrázta a fejét, majd tovább beszélgetett Alice-szal.
- Ezt muszáj volt? - kérdezte röhögve El miután elengedtem.
- Nem, de kijárt neked - nevettem, mire kitépett egy fűcsomót a pályáról és nekem vágta azt. - Még senkinek nem beszéltem róla. - váltottam komolyra a szót. - Nem is igazán gondolkodtam ezen.
- Nagyon sokat mesélt rólad tegnap - mondta. - Nem jelemtette ki szó szerint, de biztos vagyok benne, hogy érez irántad valamit.
- Ezt miért mondod most el nekem? - kérdeztem.
- Hazz olyan, mintha a bátyám lenne. Szeretnék benne biztos lenni, hogy nem szórakozol vele. - kezdte, és már épp válaszolni készültem, mikor folytatta. - És nem olyannak tűnsz, aki ezt szándékosan megtenné, és tudom, hogy nagyon rövid ideje ismeritek egymást, de kérlek, ha nem úgy gondolsz rá akkor ne adj neki jeleket és mondd..-
- Hé - vágtam a szavába - Nem hitegetem. - tettem a vállára a kezem. - Nagyon kedvelem.
- Ez azt jelenti amire gondolok? - kérdezte bújkáló mosollyal az arcán.
- Fogalmam sincs, de sokkal kevésbé tűnik úgy, hogy meg akarsz ölni, mint 10 másodperccel ezelőtt, úgyhogy nagyon remélem, hogy igen. - feleltem, mire elröhögte magát.
- Szóval?
- Fogalmam sincs mit szeretnél, hogy kibökjek.
- Csak mondd már, hogy szereted vagy nem - nevetett.
- Azt, hogy szeretem először vele szeretném tudatni és nem az ijesztő legjobb barátnőjével, de kiegyezhetünk egy "10 év múlva elveszem"-ben - röhögtem.
- Deal - nevetett, és abban a pillanatban Harry toppant mellénk.
- Hogy álltok a focival? - ült le hozzánk.
- Na hogy is állunk Eleanor? - néztem rá röhögve.
- Szuperül - nevetett.
- Miről maradtam le? - méregetett minket Harry. Nem állt szándékomban közölni vele, hogy az esküvőnket szerveztük.
- Semmiről - felelte Eleanor - A szabályokat próbálja a fejembe vésni, de tudod mennyi közöm van a focihoz - kopogtatta meg a fejét, én pedig alig bírtam magamban tartani a feltörni kívánkozó röhögőgörcsöm.
- Aha - bólogatott Harry, pont úgy, mint aki egy szavát sem hiszi el - Na visszamegyek Lukehoz, jó focit - köszönt el, majd otthagyott minket.
- Jól értelmezem, hogy most megsértődött ránk? - néztem értetlenül magam elé.
- De még mennyire - nézett Harry után - Féltékeny mint az állat.
A hátralévő időben jobbnak láttuk, ha valóban áttérünk kicsit a focira. Így miután gyorsan átvettük az ilyen alapokat, hogy mi a les és miért nem verjük meg a bírókat, rá is tértünk a gyakorlatra. Nem rémlik, hogy kezdőként nem tudtam volna egyenesen rúgni, Elnek viszont egyszerűen nem sikerült és ebből adódóan folyamatosan haltunk megfele a röhögéstől. Végül szerencsére csak belejött, úgyhogy elkezdtünk kapura rúgdosni, amit aztán igazából hamarjában fel is adtunk. Ezúttal nem kifejezetten az iránnyal volt gond, az alapvető probléma az volt, hogy a labda egyáltalán el sem jutott a kapuig. Végső kínomban elkezdtem neki cseleket tanítani, de ekkor már elértük azt a szintet, hogy képtelenek voltunk komolyan venni a feladatot, így aztán a program végén úgy hagytuk ott a pályát és úgy indultunk neki a 3-kor kezdődő focimeccsnek, hogy Eleanor se kapura rúgni, se cselezni nem tudott, de még passzolni is nehezére esett. Nyugtáztuk annyival, hogy szép lány és majd mosolyog egy kedveset a tanár úrnak, hátha megkönyörül rajtunk.
3 előtt már mind a focipályánál gyülekeztünk, izgatottan várva a következő programot. A 30 fős gárdát Mr. Winston három 10 tagból álló csapatra bontotta, amikben vegyesen voltunk összeválogatva a táncosokkal. Mindegyik csapat játszott mindegyikkel egy - egy meccset, persze miután össz-vissz 2 óra hossza állt rendelkezésünkre, esély sem volt 90 perces játékmenetre, tanár úr megfogalmazása szerint "addig játszottunk, amíg ő gondolta".
A három csapatkapitány Zayn, Luke és én voltunk. Alapvetően semmi különösebb feladatunk nem volt, minthogy mi válogattuk a csapattagokat, nyilván a focis párjainkat kivéve, hiszen ők automatikusan velünk kerültek egy csapatba. Eleanor igazi főnyeremény volt, rendszeresen odarúgta a másik csapatnak a labdát és alig bírtuk abbahagyni a röhögést.
A programnak szánt két óra egyébként hihetetlenül gyorsan eltelt, tökre élveztük a közös játékot és kicsit még közelebb is hozta a két társaságot egymáshoz. Ami ezt illeti, ekkor már nem is igazán lehetett elkülöníteni a két csapatot. A kezdeti ellenkezésünkhöz képest meglepően jól kijöttünk a táncosokkal, amiben azt hiszem közrejátszott az is, hogy kicsit betekinthettünk egymás mindennapjaiba és megismerhettük a másik sportágát. Néhány nappal ezelőtt nyakamat rá tudtam volna tenni, hogy a táncban nincs semmi kimerítő és érthetetlen okból nevezik csak sportnak. Ha az egóm engedné, most kijelenteném, hogy néha fárasztóbb és technikásabb, mint a foci. De az egóm nem engedi, úgyhogy nem teszem.