Szeretném, ha szeretnél - Larry Stylinson ff

Kilencedik rész

Miután Mr. Winston hétfő reggeli ébresztője mindannyiunknál kiverte a biztosítékot, egyetértettünk abban, hogy tanár úrnak vissza kell kapnia, ami jár. A telefonunk ébresztőjét beállítottuk hajnali négyre, amikoris kezdetét vette az "ébresztő, Mr. Winston" hadművelet. Egész este Harryn kattogott az agyam és majd csak valamikor éjfél után sikerült elaludnom, így nehézkesen ugyan, de végül a srácoknak sikerült kirángatniuk az ágyból.
A kulacsainkat teletöltöttük vízzel, majd Zaynnel és Dammel együtt az ebédlő épületébe vettük az irányt. A helyiséget uraló síri csendben lábbujhegyen lopakodtunk fel az emeletre, ahol a nappali és a tanárok szobái helyezkedtek el. Mr. Winston szobája volt a legmesszebb a lépcsőtől, megkerülve a kanapét és a bútorokat igyekeztünk a lehető leghalkabban megközelíteni az ajtaját. Épphogy elértük a szobát, és már rátettem volna a kezem a kilincsre, mikor egy ajtó nyílására lettünk figyelmesek. Amolyan "ezt most bebuktuk" tekintettel néztünk egymásra a srácokkal, majd félve hátrafordultunk és Alice-szal találtuk szemben magunkat.
- Miben mesterkedtek? - kérdezte suttogva, csípőre tett kézzel.
- Gondoltuk sétálunk egyet - nyögte ki Dam, mire mind felvont szemöldökkel néztünk rá.
- Szerinted ki veszi ezt be? - löktem oldalba, mire Alice némán elnevette magát.
- Tanár úr tegnap reggel túlzottan élvezte, hogy szívinfarktust hozott ránk a nyomorult dudájával úgyhogy vizes ébresztő jár neki. - közölte Zayn röhögve és egy mozdulattal megrázta a kulacsát.
- Nekem is volt szerencsém megtapasztalni - sóhajtott egyet Alice - Nem láttam semmit, nem hallottam semmit, csináljátok csak - mondta, majd legnagyobb meglepetésünkre mint aki tényleg nem tud semmiről, fogta és visszasétált a szobájába.
Zavartan néztünk egymásra, de nem haboztunk sokáig, beosontunk Mr. Winston szobájába majd az ujjait felmutatva Zayn visszaszámolt, és amint nullához ért egyszerre ráborítottuk a vizet tanár úrra. Rögvest felugrott az ágyban aminek következtében mi is ugrottunk egy hatalmasat, így bőven jutott víz a földre is, majd villámsebességgel kiszaladtunk a szobából. Kirohantunk az épületből, majd át az egész táboron a mi házunkhoz sprinteltünk. Becsapva magunk mögött az ajtót, hatalmas röhögés közepette érkeztünk meg a helyünkre.
Ledőltünk még ugyan, de egyikőnk sem aludt már vissza, izgatottan vártunk míg aztán hét óra után néhány perccel tanár úr nyitott be a faház ajtaján. Bezárta maga mögött az ajtót és hátratett kezekkel közeledett felénk. Gyanútlanul néztük Mr. Winstont aki látszólag teljesen komoran állt meg a szoba közepén, és valahol kicsit mind megijedtünk, hogy nem e vittük túlzásba ezúttal a szivatást.
- Louis, Zayn, Damiano... - kezdte, már-már ijesztő nyugodtsággal - Remélem élveztétek a reggeli szórakozást, de ezúttal túl messzire mentetek. Nem a haverotok vagyok, hanem az edzőtök!- mondta határozottan, mire egy pillanatra mind összerezzentünk. A szituáció összes lehetséges végkimenetele végigfutott az agyamon egyenesen a legrosszabb eshetőségekig, egyre azonban nem számítottam. Időnk sem volt lereagálni a történteket, egy pillanaton belül egy literes vizes palackot kapott elő a háta mögül és jól meglendítve azt, ránkborította a vizet. Tetőtől talpig csurom vizesek lettünk, meg merem kockáztatni a tényt, hogy a számba több víz jutott, mint amennyit egyáltalán megiszok úgy általánosságban. A hajamról ne is beszéljünk, úgy éreztem magam mint akinek felmosófej van feje búbján.
- 10 perc múlva legyetek a focipályánál, reggeli edzés van! - mondta - Lehetőleg szárazon! - tette hozzá röhögve, majd mintha mi sem történt volna, otthagyott minket.
- Mondjátok, hogy ti is majd összeszartátok magatokat - mondta Zayn, mire Dammel együtt vihogva bólintottunk.
- Elmondanátok ez mi a franc volt? - ült fel az ágyában álmosan Dylan. Szegényről időközben mind teljesen elfelejtkeztünk.
- Majd a palid elmondja, én megyek és megtörölközöm - közöltem röhögve.