Lány a maffiában

Édes bosszú

 Damien karjaiban aludtam el. Reggel viszont a szobában ébredtem, és amint realizáltam, mi történt tegnap, úgy keltem fel, mint akit kergetnek a tatárok, s mikor kezdtem volna magamra kapkodni a ruháimat, Damien álmos hangon így szólt:

-Mit csinálsz? Még nagyon korán van. 

-Basszus, már másnap van, menni akarok elintézni azt a...-lendültem volna bele hevesen, ám Damien közbe szólt:

-Attól még reggel van, és nem fogok ilyen hamar felkelni. És gyanítom, hogy a többiek se kelnek fel csak emiatt-mondta, majd a másik oldalára fordulva tovább aludt.

-Ja, és még valami. Be van zárva, és a pince kulcsa pedig biztos helyen van. Nálam. 

Erre bosszankodva felé fordultam, de ő a legnagyobb nyugalomban feküdt tovább csukott szemmel. 

-Naaaa-kezdtem nyaggatni-kelj már fel, ha másért nem, miattam. Vagy felkelsz és intézkedsz, vagy megoldom saját kútfőből a problémám-mondtam, és a lehető leghalkabban odasettenkedtem mellé és megpróbáltam ráugrani. Ám sejthette, hiszen elkapta a derekam és lerántott maga mellé az ágyra, majd elkezdett csikizni. 

-E..e..elég-próbáltam szólni, de nem hagyott alább a csikizéssel. Próbáltam kiszabadulni, de minél inkább próbálkoztam, annál inkább csiklandozott, de mikor már alig kaptam levegőt, abbahagyta.

-Na most már itt maradsz még egy kicsit?

-Jó, legyen-adtam be a derekam-de csak egy kicsit-kötöttem ki.

Ezek után még egy még egymást átkarolva beszélgettünk, majd nem sokkal később tényleg felkeltük, és lementünk reggelizni. A szakács igencsak kitett magából -ismét- mivel svédasztalos reggelit készített. Volt a pulton minden, mi szem-szájnak ingere, like omelette, ham and eggs, toast, avocado cream, oatmeal, cereal, orange juice, croissant, and etc. 

Bőségesen megreggeliztünk, én ezalatt, majd kiugrottam a bőrömből, már mentem volna elintézni azt a parasztot. 

-Na mehetünk már végre?-kérdeztem ezredjére Damientől. 

-Mostmár igen-válaszolta, mikor megette az utolsó falat péksüteményét is. 

-Viszont egy-két dolgot jó lenne még átbeszélni-szólt komolyan.

-Ohh, de akkor gyorsan, ideje lennemár revansot venni rajta. 

-Természetesen, de mindezt miattad tesszük-szólt komolyan.

Bólintottam, ezért folytatta:

-Ketten, Paul és Mór bent lesznek veletek, hogyha bármi van, rögtön közbe léphessenek, mi többiek pedig egy tükrözött falú üvegablakon keresztül fogunk figyelni. Miután ti végeztetek, akkor jövünk mi. Ha akarod, bemehetsz a szomszédos szobába, viszont jobban örülnék neki, ha nem néznéd, mert az nem egy tündérmese lesz. 

-Ennyi?-kérdeztem, mikor úgy ítéltem meg, hogy végzett.

-Ennyi-bólintott és megindult afelé a helyiség felé, ahová még tegnap este bezárták. 

Mélyen a szemembe nézett, én pedig egy aprót bólintottam, miközben a gyomrom veszett módon liftezett. Készen álltam arra, hogy szembenézzek azzal, aki érzelmileg egy hatalmas ürességet hagyott bennem, azzal, aki miatt újra meg kellett tanulnom, milyen az, ha valakit igazán szeretnek, és nem mellesleg a családom gyilkosával is. Mély levegőt vettem, mialatt ezer meg ezer gondolat cikázott át a fejemen.

Még tél volt. Január eleje, mikor is egy oldalon összetalálkoztam Vele. Nagyon kedves, törődő, és aranyos volt velem, órák hosszat tudtunk beszélgetni bármiről. Emlékszem, neki sírtam ki minden bajomat, neki mondtam el minden örömömet, nem tudtam volna elképzelni anélkül egy-egy napomat anélkül, hogy nem beszéltünk volna legalább egy öt-tíz percig. Ám egy februári napon, mikor hazaértem, nem írt vissza. Nem tudtam, mi van vele, nagyon hiányzott az együtt eltöltött, elbeszélgetett idő. Három napig nem írt vissza, míg minden nap kerestem, és meguntam a várakozást, így egy feldúlt pillanatomban ráírtam, ha akar még velem beszélni, akkor írjon, vagy bye bye. Erre bezzeg visszaírt, de a belé vetett bizalmam gyökerestül megingott. Nem bíztam már meg benne annyira, mint addig, s egy két hét után elkezdett ghostingolni. Nem írt vissza, pedig minden nap kerestem. Egy hét után elegem lett, és nem kerestem többé. A szívem majd megszakadt, de így volt a legjobb. Kisebb szívszakadással léptem ki ebből a barátságból, ezek után egy hétig nagyon mély hullámvölgybe kerültem, majd pedig hónapok árán tudtam csak túllépni. Amolyan depresszió-félébe süllyedtem, és csak pár embernek mondtam el a teljes történetet és mind azt mondták, hogy nekem így lesz a legjobb. Nyárra én magam is rájöttem, hogy egy nagyon toxikus ember volt, és tényleg nekem is így lesz a legjobb.