Lány a maffiában

Otthon, édes otthon?

Kezdtem ébredezni. Megijedtem, mivel éreztem, hogy valaki simogatja a hátam. Riadtan felültem, de mikor megláttam, hogy csak Damien az, nyugodtan visszafeküdtem az ágyba. Szorosan hozzábújtam, és mélyen magamba szívtam az illatát.

-Miért nem lehetne normális életem?-nyöszörögtem félig csukott szemmel.

-Hát apád és a te szépséged miatt lehetetlen-mondta mosolyogva.

-Ahha..

Mondatomat a hasam korgása szakította félbe. Végig gondolva az elmúlt napokat, legutóbb három napja ettem.

-Kérsz valamit reggelire?-kérdezte kedvesen.

-Igen, az jó lenne-válaszoltam, majd lassan felkeltem az ágyból. Kézenfogva sétáltunk le a lépcsőn.

Mikor leértünk így szólt:

-Nyugodtan ülj le a kanapéra vagy menj ki, majd csinálok reggelit kettőnknek, mert úgy látom, a többiek már végeztek.

-De szeretnék neked segíteni-ellenkeztem, s mikor látta, hogy mit sem ér az erősködése, hagyta, hogy segítsek a reggeli készítésben. Melegszendvics mellett voksoltunk. Mikor megettük, felmentünk átöltözni. Először Damien ment be, és míg tusolt, addig kiválasztottam az aznapi szettem. Egy pasztell kék pólót és egy fekete shortot vettem ki. Amikor végzett, én is elmentem egyet zuhanyozni, viszont ahogy belenéztem a tükörbe, úgy láttam jónak, ha hajat is mosok. Hát hiába, ha az embert kétszer is elrabolják egy héten belül, nem sok alkalma van a kinézetével törődni. Hajamat csak gyorsan áttöröltem, és vizesen hagytam a vállaimra omlani.

-A legutóbbi incidensből tanulva velem kell, hogy maradj egész nap és kapsz még két testőrt is, akik a nap minden órájában a közeledben lesznek-szólt, ahogy kiléptem a párás fürdőszobából.

-Ahjj, miért nem elég, ha csak veled vagyok itt a házban, és nem megyek sehova?

-Azért, mert van egy tégla közöttünk, különben honnan máshonnan tudtak az akcióról és arról, hogy kettesben megyünk el vásárolni-adott magyarázatot.

-És mi van, ha a testőrök a téglák? Általában úgy szokott lenni a sorozatokban és a filmekben, hogy a vezér legközelebbi emberei az árulók.

-Tudom, az is lehet, épp ezért leszel mindig, legalább is legtöbbször szem előtt, hogy még véletlenül se tudjanak elrabolni újból.

-Remélem is, hogy nem fog megtörténni-mondtam halkan, inkább magamnak, mintsem Damiennek.

-By the way, lenne egy kis meglepetésem. Ugye a családod nagy része tragikus módon elhunyt-kezdte óvatosan- de találtunk, pontosabban Paulék találtak valakit, akinek nagyon fogsz örülni, és ő is örül, hogy láthat téged. Minket nem igazán kedvelt, de reméljük, hogy egy idő után megtűr minket is.

Mikor befejezte, kiszólt, erre Paul és Daniel beléptek a szobába egy nagyobbacska csomagot tartva, majd lerakták a földre. Mikor levettem a ráterített takarót, majdnem elsírtam magam örömömben. A kutyámat hozták el otthonról, csak azért, hogy ne érezzem magam annyira egyedül.

Megöleltem a srácokat, majd Damienhez is odamentem, hogy megölelgessem. Teljesen zavarba jött, de viszonozta a gesztusom.

-Annyira, de annyira köszönöm, nem is tudod, mennyit jelent ez nekem-suttogtam a nyakhajlatába, hálásan, és egy hajszál választott el attól, hogy örömkönnyekben törjek ki.

-Igazán semmiség-suttogta vissza.

Végül a kutyámat is jó alaposan megdögönyöztem, és a bundájába fúrtam az arcom. Szegényen látszott egy kicsit, hogy egy ideje már nem kapott enni, ezért úgy határoztam, hogy adok neki valamit. Egész díszkíséretet kaptunk magunk mögé, így vonultunk le a konyhába. Az asztalon már ott várt minket egy adag kutya kaja, amit azonnal oda is adtam Macinak. Ő mohón falni kezdte, mire elnevettem magam.