Lány a maffiában

Orlando

Nem tudom, mennyi ideig lehettem eszméletlen, viszont amikor ébredezni kezdtem, egy halk ám annál keményebb hangot hallottam amint másokhoz-legalább is szerintem másokhoz és nem magának-igen kemény szavakat intéz. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de abban a pillanatban a fejfájás újult erővel tért vissza, olyan erővel, hogy éreztem, könnybe lábad a szemem. Szólni akartam, de nem tudtam, jó ötlet lenne-e, hisz nem tudom, per pillanat hol és kikkel vagyok. Minden erőmet összeszedtem, majd résnyire nyitottam a szemem. Homályosan láttam, de így is ki tudtam venni Liam tekintélyt parancsoló alakját. 

-Mhm...-próbáltam szavakat formálni, de csak egy ilyen nyögésre futotta. Az oldalamra fordultam, mire a hasfájás is régi ismerősként üdvözölt. 

-Látjátok, ez van ha egy alig hatvan kilós lányba két kábító lövedéket is beleküldötök, ami egy nála kétszer nagyobb férfit is simán kiütne. Most pedig, ha megbocsájtotok, segítek neki, hogy ne legyen az agyrázkódáson, az allergiáján, és a sokkon kívül nagyobb baja-zárta le a mondandóját, mire azok, akikhez szavait intézte, elhagyták repülőgép azon részét, ő maga pedig odalépett hozzám. Bágyadtan elmosolyodtam, mire megsimogatta a hajam. 

-Hogy vagy?

-Hát, amint te is mondtad, a fejem majd' szét robban, a hasam görcsöl mint a fene, meg remegek mint a nyárfalevél. Szóval jah. Kábé úgy vagyok, mit akit megpróbáltak egy hónapon belül sokadjára elrabolni.

Elmosolyodott a gyenge poénomon, majd felállt, hogy hozzon egy pokrócot és egy kulacsot.

-Azt miért kell?-kérdeztem, mire a hasam még jobban elkezdett görcsölni. Ebbe valami speckó tea van, amit a doki ajánlott, és ez pedig egy melegítő párna a hasadra. Mert, ha nem tévedek, amíg bejártad a világot, egyszer sem jött meg és ezek a nagyokosok meg még két altató nyíllal is eltaláltak, pont olyannal amire allergiás vagy. 

-Ohh a franc egye meg, tényleg. 

-Na sebaj, addig is itt vannak ezek, viszont hamarosan leszállunk Orlandoba, és akkor majd rendes doki is orvos megvizsgál. 

-Mikor szállunk le? Vagy egyáltalán meddig voltam kiütve?

-Szerintem egy jó óra múlva már a háznál leszünk mindenestül együtt. 

-Na az szuper.

Ő elővette a laptopot, én pedig a másik oldalamra fordulva felhúztam a lábam, és bebújtam a pléd alá. Éreztem, hogy valaki arrébb tolja a lábam, mire egy kicsit kinéztem a pokróc alól. Liam volt, aki odatelepedett a kanapéra, amin feküdtem, majd lábait felhúzva odaült mellém. Bal karjával az oldalamat simogatta, én pedig lassan nyugtalan álomba merültem. Egyszer csak éreztem, hogy Liam finoman kelteget, és mikor megbizonyosodott írról, hogy ébren vagyok, így szólt: 

-Gyere, hamarosan leszállunk, vissza kéne ülni a helyünkre.

-Mindjárt megyek-motyogtam álmosan. Szívem szerint még visszaaludtam volna, de Liam nem hagyta, és lehúzta rólam a pokrócot. 

-Na gyere, Álomszuszék, tényleg vissza kell ülni. 

Szemeimmel hunyorogva visszabotorkáltam, majd lehuppantam az ülésre. Nem sokkal később a gép már a leszállópályán gurult, mi pedig helyünkről felállva, indulásra készen odamentünk az ajtóhoz.

-Noah-ék mennek elöl, mi megyünk majd utánuk. Innen kocsival jó öt perc az út a házig, ott pedig már várnak a többiek.

-Na az jó. Ugye többször nem fognak elrabolni?-kérdeztem szarkasztikusan a közelmúltban történt eseményekre utalva.

-Hát reméljük nem, de most már csak nem fog megtörténni, velünk a legjobb helyen vagy-mondta vidáman, majd a kezemet megfogva kiléptünk az orlando-i éjszakába.