Lány a maffiában

Az első hét

1. hét/1. nap

Arra keltem fel, hogy nagyon fázok. Mikor kinyitottam a szemem, beletelt egy pár másodpercbe, mire felfogtam, mit látok. Hideg kövön feküdtem. A reggeli ruháim eltűntek, csak fehérnemű volt rajtam. Amikor ki akartam nyújtani a lábam, az hűvös vasrácsot érintett. Ezek után egy pillanat alatt felmértem a helyzetemet, ami nem volt túl fényes.

-Hé-kiabáltam-engedjenek ki innen-szavaim visszhangozva haltak el az erősen világító ledlámpa fényében. Ahogy körbenéztem a szobában egyszerre elfogott a félelem. Egy nagykából 1,2*1*1-es ketrecszerűségbe voltam, aminek lelakatolták az ajtaját. Nem messze tőle egy szék állt, aminek a lábait rögzítették a padlóhoz. A szoba másik végében, szimmetriában a székkel egy rozsdamentes acél asztal állt. A szobában az egyetlen ajtó velem szemben helyezkedett el, ablak nem volt a falakon, így nem tudtam megállapítani, milyen napszak van most. 

Ebben az ajtó fémes csattanással kivágódott, és egy férfi lépett be rajta. Maszkot viselt, így ismertem fel. Odalépett az ajtóhoz, mire én amennyire csak tudtam hátrébb húzódtam. Egy szó nélkül benyúlt, majd a felkaromnál fogva kihúzott. Vagy kétszer olyan széles volt mint jómagam, ezáltal az erőlködéseim arra, hogy elengedjen hiábavalónak bizonyultak. Felvonszolt egy lépcsőn, ami egy konyha és egy nappali között részen ért véget. Szemben magammal megláttam a szabadságomhoz vezető ajtót, így terveim szerint a karomat kitépve elkezdtem volna rohanni az ajtó felé, majd feltépve azt kocsiba pattanok és elhúzok innen a fenébe. Igen ám, csak annyi volt a baj, hogy az első lépésnél kudarcba ütköztem, mivel nem sikerült kitépnem a kezem a maszkos gorilla szorításából, az pedig csak még erősebben szorította.

Végül ellenkezve bár, de sikerült odaráncigálni az U-alakban elhelyezett kanapékhoz, majd durván az egyik fotelbe taszított.

-Óvatosabban már, vadbarom-morogtam.

A kanapén pedig nem más ült, mint maga Damiel. Kis műsoromat látva mosolyra húzódott a szája, én pedig a derekam köré fontam a karom, mert igencsak kényelmetlenül éreztem magam egy szál fehérneműben.

-Lám-lám, mennyire megváltoztál. Régebben nem voltál ilyen kis vadmacska.

-Régen még nem tudtam, mekkora rohadék vagy-vágtam vissza csípőből.

-Látom Liam nem tanított meg viselkedni-mondta undorral a hangjába.

-Látom nem sikerült megtanulnod, hogy velem ne baszakodj. De nem baj, ha Liam nem tette meg, majd megteszem én. Az első adandó alkalommal ki foglak nyírni-fenyegettem.

-Hogy felvágták a nyelvét a kisasszonynak-röhögött fel-de nem baj, most majd megtanulja, hogy velem így nem beszélhet-váltott keményebb hangnemre. 

-Azt fogom megtanulni, hogyan tüntessem el egy rohadék hulláját-dőltem hátra a fotelbe. A szövet kényelmetlenül szúrni kezdte a csupasz bőröm, de nem mutattam ki érzelmet.

-Kicsi lány... választási lehetőséget kínálok neked. Vagy itt fent maradsz velem, és arany életed lesz velem, azt a faszt pedig örökre elfelejted,-itt mérhetetlen harag gyúlt bennem- vagy lent maradsz a pincében, és addig fogunk gyötörni amíg meg nem törsz, Liamet pedig a szemed láttára fogjuk halálra kínozni, már ha el is jön érted-nevetett fel a saját humor nélküli viccén- aztán pedig téged is otthagyunk mellette elvérezni-fejezte be a lehetőségeim ismertetését negédes hangon.

-Először is, nem beszélhetsz így Liamről, aki igenis el fog jönni értem, beléd pedig minimum egy tárnyi golyót fog ereszteni, én pedig inkább leszek egyedül mint le, mint itt veled-vettem át én is a negédes hangnemet.

-Tényleg?-őszintén meglepettnek látszott. 

-Jól hallottad, te gennyláda-mondtam olyan undorral, ami még engem is majdhogynem meglepett.