Lány a maffiában

A pontos (?) sztori

-Főnök, megtámadtak!

Mindenki felpattant és megbolydult hangyaboly módjára kezdtek viselkedni. 

-Gyere velem!-kiáltotta Damien és maga után húzott.

Teljesen össze voltam zavarodva, és megint majdnem leblokkoltam, de Damien gyorsan lépkedve egy alagsori, szintén mindennel felszerelt szobába vitt, majd így szólt:

-Maradj itt, nemsokára jövünk. Ha bárki erre téved, el tudod intézni, ugye?

Bólintottam, majd otthagyott. Hallottam a lövések hangját, és az ordibálást. Lépések haladtak el a szobák ajtaja előtt, én pedig felpattantam az idegességtől, és az adrenalintól fűtve lépkedni kezdtem fel-alá a szobában. A hangzavartól szinte megsüketültem, és legszívesebben ordítottam volna a tehetetlenségtől. Ott akartam lenni a többiekkel, nem pedig tétlenül várva, mi lesz a tűzharc vége. Míg a szobában lépkedtem, a lövések elhalkultak, én pedig félve az ajtóhoz mentem. Hallgatózni kezdtem, ám hirtelen hatalmas reccsenés kíséretében betört az ajtó. Félig maga alá temetett, és mikor újra magamhoz tértem, egy tucatnyi fekete ruhába öltözött férfi rohant a helyiségbe. Mindannyiuknál egy-egy gépfegyver volt, és mindet rám szegezték. Bepánikoltam, valamit kiabáltak nekem, de az eséstől nem fogtam fel. Egyre hevesebben kiabáltak, ám mikor egy kábé 187 centi magas, barnás-vöröses hajú, smaragdzöld szemű férfi lépett be, és leintette őket. Minden szó nélkül hozzám lépett, én pedig az összes energiámat összegyűjtve próbáltam minél távolabb húzódni, viszont a fegyveresek mögém álltak, így nem volt hova 'bújnom' előle. 

Jobb kezével megfogta a jobb karom, és fölhúzott a földről. Kivezetett a szobából, én pedig feleszméltem, elkezdtem rángatni a kezem, hogy kiszabadítsam a markából. Ő viszont nem hagyta, és még jobban szorította. Ahogy szétnéztem, mindenfele holttestek hevertek. Egyre kétségbeesettebben próbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem engedett. Holttestek hevertek minden felé, ő viszont egyenesen a kijárathoz vitt. Az udvaron se volt sokkal jobb a helyzet, vértócsák voltak minden felé. A kocsik, amikkel jöttek, a kapun kívül álltak. Mercedes G-Wagonokkal jöttek, így azokhoz mentünk. A legközelebb állónak kinyitotta a hátsó ajtaját, majd ezt mondta:

-Beszállás. Most. 

-És mi lesz ha nem?-kérdeztem vissza reflexből.

-Akkor a csomagtartóban fogsz utazni-válaszolta nemes egyszerűséggel, így jobbnak láttam nem ellenkezni vele, mert nem akartam a csomagtartóban utazni fene tudja meddig. Miután beszálltam, ő is beült mellém. Kisvártatva előre is beszállt két fegyveres, és elindultunk. Deja vú-m lett az utazástól. Alig két hete majdnem ugyanez volt a felállás Damienékkel. 

Damien. Mi lett vele? Meghalt? Miért nem ő jött ezek helyett a mamlaszok helyett? Őt akarom! Kétségbeesetten hátra fordultam, hogy hátha jön velünk, de mögöttünk is egy ugyanolyan fekete Mercedes jött, mint amilyenbe mi ültünk. 

-Hová visztek?-kérdeztem feldúltan.

-Hahó, nem hallod? Hova a francba visztek?! Válaszolj már, te nyomorult!-kezdtem elveszteni a türelmem-Jó, ha nem hát nem, te seggfej. De akkor te se várj mást tőlem-puffogtam magamban, mikor rájöttem, hogy tőle nem fogok választ kapni tucatnyi kérdésemre. Tervek kezdtek körvonalazódni, de mindegyiket elvetettem más-más okból kifolyólag.

-A reptérre megyünk, onnan pedig magángéppel repülünk New Yorkba, majd pedig Angliába-mondta zanzásítva az úti tervet. 

-Miért pont én? Cseszd meg, van még kismilliom egy másik, nálam sokkalta szebb lány a világon, de a te rohadt okos fejed úgy döntött, hogy onnan rabol el, ahol teljesen jól megvoltam, minden oké volt. De erre, megjelensz te és az a kicseszett fegyvereseid, miután-itt elakadtam.