Lángokba Borulva [ Diluc x Oc ]

6. Fejezet

-Uram! - szólott oda egy Cryo Abyss.

Egy tágas és sötét barlangban volt a helyszín. Hegyes cseppkövek csüngöttek a plafonról. A csend már-már olyan nagy volt, hogy a vízcseppek hangját lehetett hallani, amikor földet értek. A földön négy ember volt megkötözve, akik közvetlen egy másik férfi előtt hevertek.

-Igen? -szólalt fel egy férfi és fordult a kérdés irányába.

A férfi fején egy hatalmas körkalap volt és a hátára lógott egy bársonyos anyag. A ruhája vörös, lila és fekete színekben pompázott. A haja rövid sötétlila színű. Mikor megfordult, arca idegességet sugárzott, ami félelmet keltett az összes vele lévő személyben. Nem is kérdés, ő Scaramouch a hatodik a 11 Fatui Harbingersből.

-M..Megérkezett..-mondta félelemtől akadozva a segéd.

-Fantasztikus.-vezessétek elém.-mondta.

Egy kis idővel később La Signora sétált be a hatalmas terembe.

-Signora! Hogy vagy? - kérdezte a férfi játékosan.

-Neked is szia Scara. Erre most nem érek rá, fontos dolgokat kell megbeszélnünk.-válaszolta unottan a nő.

-Tudom.. tudom. A vízionok.-válaszolta mostmár unottan a férfi is.

-Nem.-vágta rá a nő. -Sokkal nagyobb gondunk akadt.

A férfi tekintetét szúrósan a nőrére emelte és tekintetük találkozott.

-Mégis milyen gondról van szó?-kérdezte érdeklődve.

-Életben van.-mondta.

-Kicsoda?-kérdezte értetlenkedve Scaramouch.

-A hugod.-mondta ki végül Signora.

A csönd ismét beállt. A levegő is megfagyott és mindkét fél csak nézett egymásra.

-Jártam nála. Viszont semmire se emlékszik, ezért visszaadtam neki az emlékeit..de mielőtt befejezhettem volna megzavarta a randevúnkat valaki, ezért csak az emlékek egy töredékét és azokat is idővel kapja vissza.-kezdett bele a szavalásba Signora.

Scara arca elsötétedett.

-Merre van?-kérdezte egyhangúan.

-Jelenleg Mondstadt várába tartózkodik.-válaszolta-Ha rájön mindennek vége. Az egész tervünk szart se fog érni ha megtudja az igazságot.

-Tudom.

-Mit fogsz tenni?

-Befejezem azt, amit régesrégen elkezdtem.-vízhagnzott a helység hangjától.

Majd a nő, a férfit faképnél hagyva nagy léptekkel távozott a helyszínról.

Scara arca az idegességtől eltorzult. Hirtelen megfordult és a túszokra nézett. Felemelte kezeit és végig vezetve karját az áldozatain, egyesével vért kezdtek fel köhögni, majd üvölteni a fájdalomtól.

-Ellie..Ellie..Ellie..Ellie..!-pupillái kitágultak és vissza szűkültek.

A vér csak úgy folyt, Scara önelégült mosollyal jutalmazta művét, majd magasra szegve fejét távozott a helyszínről.

-Úgy néz ki.. újra találkozunk. Drága hugocskám..

- x -

-Ellie, gyere.-hívott magához egy fiú hangja.

-Jövök már!-válaszoltam boldogan.

Egy mezőn voltunk, sokat nevettünk és játszottunk, éppen fogócskáztunk én pedig futottam és futottam, ameddig csak a lábam bírta. Miután nem hallottam magam mögött senki lába dobogását, hátra néztem viszont nem láttam mögöttem senkit, lassítottam a tempómon és megálltam. Forogni kezdtem, hátha meglelem elveszett társam. Lenézve a földet vörös váladék borította, a háttér is elsötétedett. A varjak károgását lehetett csak hallani. Hirtelen egy sikoly jobbra mellőlem, rohanni kezdtem a hang irányába.
Mikor megláttam, hogy egy alak éppen megölt valakit pánikba estem. Az ismeretlen ruhája ázott a vértől, a kezébe egykard volt, amit szintén beborított a vörös folyadék. Az alak arca sötét volt, felállt és egyenesen felém fordúlt.

-Ellie..- a nevemet szólongatott.

Ismét futni kezdtem, menekülni az idegentől. A nagy rohanásba elmentem egy másik alak mellett, akinek sötétlila haja és nagy kör alakú kalap hevert a fején. Olyan ismerősnek tűnt, az idő is lelassult körülöttünk, amikor a szemeink találkoztak pár másodpercre, de a félelem jobban dominált abban a pillanatban és elkapva tekintetem tovább rohantam.

Hirtelen elém került a gyilkos. Féltem, nagyon is féltem.

Meg fogok halni.. meg fogok halni..

- S..Segítség.. valaki mentsen meg!

- x -

Zihálva ültem fel végül ágyamban.

Csak álom volt.. csak álom volt.. -próbáltam nyugtatni magam. De ekkor egy árnyék suhant el az ablakom előtt. Megakadt a szemem egy körkalaphoz hasonlító tárgyon, amit az árny viselt fején. Egyből eszembe jutott a rémálmomba szereplő személy, aki mellett elrohantam. Nem is kellett több nekem, kimásztam ágyamból és elindultam az ablak felé.

Vajon ki lehetett ő? Találkoztunk már valaha? Olyan ismerősnek tűnt..

Mikor az ablak elé értem, körül néztem de nem láttam semmit, csak a nap első sugarait, amik lassan kúsztak fel a házak falain. Megnyugtató volt a látvány. Lehet csak egy madár volt, ígyhát annyiban hagytam a rémálmos dolgot.

Több kérdés is felmerült bennem, de végül vissza feküdtem ágyamba és éreztem, ahogy lassan át is kerülök az álomvilágába.