-Évek teltek el egy bizonyos eset óta, ami megpecsételte Konoha sorsát. Egy bizonyos, Uchiha Itachi nevezetű fiú, kiirtotta a klánját, és elszökött a faluból. Egyedül öccsét hagyta életben, akinek a személyisége eldeformálódott teljesen. Azóta-... Rika nem tudta befejezni a kis monológját, mivel valaki erőszakosan dörömbölt kicsiny albérlete ajtaján.
-Rikaaaa! -Kazumi hangja csengett fel az éjszakai csendben. Rika szélsebesen fordult ki ágyából, és három lépést téve kinyitotta a kulcsra zárt ajtaját, majd megpillantotta a sötét barna hajú lányt.
-Szép estét, Kazumi. -erőltetett magára egy kisebb mosolyt, mire az arany szemű lány vállára téve kezeit megrázta.
-Szükség van rád, akció van. -vigyorgott Kazumi, majd hátralépett egyet.
-Milyen akció? -vakarta meg fejét a vörös hajú. Fáradt volt, már aludni készült, mikor is megzavarták.
-Karane most mondta, hogy hallotta pár jounintól, hogy két fura alak jelent meg a faluban. Gondoltam megleshetnénk őket. -magyarázta Kazumi nagy bőszen. Rika éppen, hogy nem aludt be a rövidke szavalás alatt.
-Várj, felöltözök. -sóhajtott, majd becsukta az ajtót. Magára vette a ruháit, és gyorsan felhúzta cipőjét is. Bezárva maga mögött az ajtót, el is indult Kazumi társaságában valamerre. Ugyan egyikük se tudta, hogy merre lehet a két idegen, keresték őket.
-Nézd, nem ők azok? -mutatott két köpenyes emberre Rika, miközben megállt egy faágon. Mellé érve Kazumi is szemügyre vette őket.
-"Fekete köpeny, rajta piros felhőkkel. Arcuk eltakarva"... -motyogta a barna hajú. -Ők lesznek! -kiáltott fel Kazumi, mire Rika azonnal a szájára tapasztotta kezét. Lenézett, és megnyugodva látta, hogy bizony nem vették észre.
-Ne hangoskodj, észre fognak venni. -suttogta Rika, majd lenézett, és a szíve kihagyott egy ütemet. -Eltűnt az egyikük. -motyogta riadtan, majd arra eszmélt, hogy valaki háton rúgja, és zuhan lefelé.
Nagyot puffanva ért földet a lány. Nyögdécselve feltápászkodott, mire valaki visszalökte a földre. Felnézve megpillantott egy nagy, kardra hajazó fegyvert, amit egyenesen felé szegeztek.
Rika ijedten nézett farkas szemet a kard szerű dologgal, ami mintha lélegzett volna.
-Ennyi telik ki a Konohai ninjáktól? -szólalt meg gúnyosan a lánnyal szemben álló férfi. -Hallod, Itachi? -nézett fel oda, ahol eddig a szőke lánnyal volt. A sharingant használó Uchiha lefelé bámult, miközben Kazumi nyakán pihentette kezét.
-Kazumi! -kiáltott fel Rika.
-Egy mukkanást se, vagy darabokra cincállak. -köpte a szavakat a lány felé, majd közelebb lépve hozzá, bele rúgott.
Itachi szó nélkül, rezzenéstelen arccal bámulta a történéseket, miközben egyre erősebben szorította a barna hajú lány nyakát.
-K-kér-lek... -nyögött fel a lány. -N-ne bánts mi-minket. -eredtek el könnyei. -Itachi... -Kazumi elájult, mire Itachi felsóhajtott. Elfektette a lányt, majd leugrott társa mellé, aki készülte kicsinálni Rikát.
-Itachi... -tápászkodott fel nehezen Rika a földről. -Te még életben vagy? -kúszott le egy könnycsepp arcán. -A-azt hittem, hogy meghaltál.
-Mint látod, életben vagyok. -mondta kifejezéstelen arccal a fiú. -Menjünk. -fordult meg, majd tovább indult.
-Várj! -kiáltott utána a lány. -Itachi... -engedte le lassan kezét Rika, majd ájultan a földre esett.
Álmában Itachi arca lebegett előtte. Azon tűnődött, hogy még mindig helyes, és hogy még most is, megmozgat benne valamit. Valamit, amit egykor szerelemnek hitt. Bármit is tett a fiú, Rika még mindig szereti, legyen bármi is. Azt hitte, hogy az elmúlt évek alatt sikerült teljesen elszakadni ezektől az érzésektől, de most, hogy látta, újra vele akar lenni. Nem tudja utálni. Bármit is tett Itachi, ugyan úgy szereti. Viszont, most nem tudja, hogy a fiú vajon érez-e még valamit iránta. A találkozásnál annyi érzelmet mutatott mint egy jégcsap, konkrétan nem látott sok esélyt arra, hogy bármi is lehetne köztük. Bár abban se hitt, hogy ismét látja őt.
Mikor fel kelt, már az ágyában volt, igaz, a koszos ruháiban. A feje kicsit sajgott, de nagyobb gondja nem volt. Hosszú idő után, most először érezte ismét volt szerelme hiányát. Ugyan még kisebb volt, mikor a jövőjét tervezgette a fiúval, most ismét beleborzongott a gondolatba is, hogy ő legyen a gyermekei apja.
Nagy nehezen kimászott az ágyából, viszont valami nem volt rendben. Most először érzi azt, hogy valami mozgatja, vonzza őt. Nem tagadta maga előtt se, hogy Itachi megjelenése az oka mindennek. Igy hát, elhatározta magát, hogy ma mindenképp megkeresi.
"Fiatal voltam, mikor a faluba kerültem. Különleges erőm volt, de ezt soha nem tudtam alkalmazni, hisz se anyám, se apám nem mondott nekem semmit. A nővéremet, Sei-t nagyobb becsben tartották, igaz, neki másabb volt a chakrája, mint nekem. A saját otthonomban kívülállónak éreztem magam.
Az akadémián se volt másképp, a legtöbben gyűlöltek engem, legfőképp a rikító hajam miatt. Nem tartottam magam soha erőszakosnak, de a helyzet sajnos megkövetelte. Nem szerettem, mikor ujjal mutogattak rám, így hát eltörtem párat. A tanárok is kinéztek maguknak, és a legtöbbször nagy szidásokat kaptam, hiába mondtam, hogy nem én kezdtem. Senkit se érdekeltem. Mind addig, amig össze nem kerültem egy bizonyos Uchiha Itachival.
Iszonyatosan kedves fiú volt, és az öccse pedig imádnivaló. Nagyon szerették egymást, és ez valahogy megmelengette a szívemet. Onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltunk. Ő védett meg, ő vigasztalt. Észre se vettem, de teljesen az övé lettem, és csak ő létezett számomra.''
VOUS LISEZ
A fonál, mely összeköt minket - Uchiha Itachi
Roman d'amour''Minden tönkre ment, ahogy elmentél. Kiléptél az életemből, egy szó nélkül. Ott hagytál a tűzben, elégni. Visszalöktél a mélybe, ahonnan majdnem, hogy sikerült kihúznod. Gyűlöllek, de ugyan akkor szeretlek, hisz egykor te voltál a mindenem. Nehéz b...