A fonál, mely összeköt minket - Uchiha Itachi

41. Fejezet - A jövő

Egy kis ideig még szemeztem Itachival, majd lehajtottam a fejemet. Bátorság Rika, védj erőt magadon. 

-Gyerünk, ölj meg. -suttogtam. 

-Hogy mondod? -kérdezte meglepődve Yato, és ha csak egy nagyon picit is, de eresztett a szorításomon. 

-Egy mozdulat, és átszúrhatod a nyakamat. Csináljad, úgy is az a célod, nem? -kérdeztem, majd elmosolyodtam. 

-Szóval azt szeretnéd, hogy a halálba küldjelek a kis szerelmed szeme láttára? Milyen bájos. -simított végig ismét az arcomon, majd a nyakam oldalán a kunaival. Itachi felé pillantottam, aki értetlenül figyelt vissza rám. Küldtem felé egy biztató mosolyt, ami nem hogy őt, de engem se nyugtatna meg. -Legyen, eleget teszek az utolsó kérésednek! -emelte el tőlem a tőrt, majd azt tervezve, hogy nagy lendülettel a nyakamba szúrja, nem következett be az általa kitervelt kis öldöklése. Amint a tőrrel eltávolodott tőlem, én megfordultam, és minden megmaradt erőmet a jobb öklömbe koncentráltam, és egyenesen a képébe céloztam. A trónjáig repült, ahol a falba csapódva a földre esett. 

-Ez jól esett. -köröztem csuklómmal, majd közelebb lépkedtem a fiúhoz. -Szívás, nem? -kérdeztem kárörvendően, majd Itachihoz siettem. -Jól vagy? -kérdeztem, miközben mellé térdeltem. 

-El szívta a chakrámat. -pillantott rám a szeme sarkából a férfi, majd visszanézett Yato felé. 

-Csak ennyi? -kérdeztem megkönnyebbülve. -Hála az égnek, nincs nagyobb bajod. -nyugodtam meg, majd én is a fiú felé néztem. -Mit kezdjünk vele? 

-Meg akart ölni téged. Részemről szerintem egyértelmű. -nézett ismét felém, én pedig fülig elpirultam. Milyen védelmező típus, hm.. 

-Van egy ötletem. -kaptam fel a fejemet, és a vérem is kiszállt végre az arcomból. -Elvághatnám néhány chakra vonalát. De azt rendbe tudja hozatni, nem jó. -ahogy kimondtam az ötletemet, már is lemondtam róla. Megölni nem akartam, hiába akart engem kinyírni. Nem vagyok olyan szívtelen. -Megvan! -jutott eszembe ismét valami. -Áh, még se. 

-Mondjad csak. Majd én mondom, hogy hülyeség vagy sem. -ült le végre rendesen Itachi, mivel eddig csak térdelt. 

-Az jutott eszembe, hogy a Mester lehet tudna valamit csinálni a pecsétjével. Ha az emberekbe tud pecsételni dolgokat, akkor ki is tudja szedni onnan, nem? -kérdeztem a férfitől, és bevallom, eléggé nagy hülyeségnek hallatszódhatott. Bár nem csoda, hisz egyáltalán nem voltam otthon ezen a téren. 

-Az az egy bökkenő van, hogy általában az emberek belehalnak ebbe. Gondolom hasonló az eljárás, mint mikor a bijuukat pecsételik a jinchurikikbe, meg mikor az Akatsukival... ki szívtuk a bijuukat. -gondolkodott el a férfi. 

-Mi? Ti komolyan kiszedtétek szerencsétlen tárolókból a bijuukat? -kérdeztem hüledezve. 

-Van ilyen. -vonta meg vállát, amolyan nem igazán érdekel stílusban. 

-Jobb is, hogy azt hiszik, hogy meghaltál. -tettem vállára a kezemet. -Nem mintha ellenemre lennének a rosszfiúk, de azért van egy határ. -néztem a szemeibe, mire mindketten elmosolyodtunk. -Na, tegyünk egy próbát, és vigyük magunkkal? 

-Te gyilkosod. -nézett felém, ezzel rám hagyta a döntést. Csodálatos. 

-Várjunk csak. -kaptam fel a fejemet, tágra nyílt szemekkel. -Volt még Yaton kívül itt két fazon. Egy magas de vékony, és egy nagyobb darab. Ők hol...vannak? -valamiért azt éreztem, hogy magam mögé kell néznem. Bárcsak ne tettem volna. Ahogy magam mögé pillantottam, megláttam azt a két alakot, akikkel először találkoztam itt. -Öhm, Itachi. Nem fogsz örülni. -böktem meg a férfi felkarját, szememet le se vettem a két másik férfiról.