A reggeli elvégeztével felszerelkeztem, és leváltottam a régi ninja ruhámat. Valahogy nőiesebbre szerettem volna váltani az eddigi ruhámat, így hát pár nappal azelőtt, hogy a elhagytam volna a rejtekhelyet, elmentem Kadannal vásárolni a közeli kisvárosba, és megtaláltam a megfelelő ninja ruhát. (fent látható a ruha)
Elköszöntem a teljes csapattól, de utolsónak a Mesteremet és a fogadott öcsémet hagytam. Sokat köszönhetek nekik, sikeresen elsajátítottam mindent, amit akartam, sőt lehet többet is, mint ahogy azt terveztem volna.
-Nos, akkor viszlát... Vagy ilyesmi. -néztem felváltra a Mesterre és Kadanra.
-Hamar térj vissza meglátogatni minket Nee-san. -mondta gyenge mosollyal arcán a zöld szemű fiú, mire én is elérzékenyültem.
-Hiányozni fogtok. -lábadt könnybe a szemem, és próbáltam nem elsírni magamat előttük.
-Vigyázz magadra, sok veszély leselkedik odakint. -gyújtott rá egy szál cigire a mesterem.
-Vigyázni fogok. -bólintottam, és ismét elmosolyodtam. -Köszönök mindent, Terashima Mester, Kadan. -mondtam, majd sarkon fordultam. -Még visszatérek! -intettem hátrafelé, majd nekivágtam a hosszú utamnak.
Itachi varja előttem repült nem sokkal, tökéletesen tudtam követni, bár néhol azért nehézkes volt tovább haladni.
Nem tudtam előre, hogy mennyi időt vesz majd igénybe az út, ezért kellően felkészültem minden eshetőségre.
Viszont nem sokkal azután, hogy eljöttem a rejtekhelyről, mintha valaki követni kezdett volna. Sűrűn hátra pillantottam, és még a Katsuryoku-t is elő hívtam, de semmi emberre utaló jelet nem láttam.
Néha azért meg kellett állnom, hogy pihenhessek egy keveset, azért a testem eléggé elszokott a hosszú utaktól, és a folyamatos ugrálgatástól, hiába dolgoztam ki a belemet is mindennap, pihenő nélkül.
Egy ágra ültem le, lelógatva a lábamat, mellettem a varjú volt, akit nem voltam rest megkínálni az ebédemből. Jóízűen elfogyasztottam a nem kimondottan otthoni kosztot, majd kicsit gyönyörködtem a tájban, ami kifulladt néhány hegyben és fában. Nem volt valami nagy látványosság, viszont az ég valami gyönyörű volt. Kéken ragyogott, akár csak... Naruto szemei. Eddig eszembe se jutott az a lüke szerencsétlenség. Biztos voltam benne, hogy már ő se olyan gyenge, mint volt. A gondolata végett elmosolyodtam, és energikusan ugrottam fel, hogy végre a talpamon állhassak.
-Folytassuk az utat. -néztem a varjúra, várva valami válaszra, ami nem maradt el. A madár láthatóan bólintott egyet, majd felrepülve lassan elindult, én pedig követtem őt.
Ágról-ágra ugráltam, néha a tájat figyelve, ami szinte folyamatosan változott. Egyre sivárabb terepre érkeztünk, és kihalt is volt. Teljesen ellentétje volt annak, ahonnan indultunk ebéd után.
Viszont nem nézelődhettem sokáig, mivel ismét megéreztem valaki jelenlétét magam mögül. Azonnal elő hívtam a Katsuryoku-t, és hátra fordultam. Tekintetem egy nem várt személyt pillantott meg, aki nagy vigyorral meredt vissza rám.
-Szia. -intett felém. Szemei a normális alakjukban csillogtak, sehol nem volt a sharingan, így én is eloszlattam a saját erőmet.
-Szia. -köszöntem vissza, közben a vállamra ereszkedett a varjú. -Hol van a kis csapatod? -kérdeztem összehúzott szemekkel, enyhén gúnyos hanglejtéssel.
-Eljöttem. -rántotta meg a vállát lezserül. -Mi az a madár a válladon? Itachi talán valami nyomkövetőt sózott rád? -vonta fel egyik szemöldökét, hitetlen vigyorral ajkain.
BINABASA MO ANG
A fonál, mely összeköt minket - Uchiha Itachi
Romance''Minden tönkre ment, ahogy elmentél. Kiléptél az életemből, egy szó nélkül. Ott hagytál a tűzben, elégni. Visszalöktél a mélybe, ahonnan majdnem, hogy sikerült kihúznod. Gyűlöllek, de ugyan akkor szeretlek, hisz egykor te voltál a mindenem. Nehéz b...
