A fonál, mely összeköt minket - Uchiha Itachi

17. Fejezet - Az a bizonyos Csók

-Le kéne feküdnöd pihenni. -tolt el magától. -És jössz egy másik pólóval. -mutatott a nagy foltra a pólóján. Sikerült egy kis mosolyt csalni az arcomra.

-Te vagy a fény az alagút végén. -mosolyodtam el, és letöröltem egy könnycseppet a szemem sarkából. -Nálad jobb barátot nem is kívánhatnék, Yato. -nyújtottam a fiú felé a kezemet.

-Leszek én az Itachi pótlékod, Rika. -vigyorodott el, majd elfogadva kezemet felállt, és felkapva a saját ágyához vitt, és lefektetett rá. -Ma velem alszol. Bebizonyítom, hogy én jobban vigyázok rád, mint az a semmit érő. -mondta magabiztosan, és levéve pólóját mellém feküdt.

-Ez nagyon zavarba ejtő. -pirultam el kissé, de már kezdtem megszokni Yato felsőtestének a látványát. Edzeni is póló hiányában edzett, szóval nem volt akkora újdonság.

Nem foglalkozva kijelentésemmel magához húzott, és nem engedett.

-Kérdezhetek valamit? -szólalt meg halkan.

-Ühüm. -hümmögtem.

-Lefeküdtetek? -kérdezte lazán, mire én felülve, fülig elpirulva néztem rá.

-Miért kérdezed? -szorítottam rá egy párnára.

-Nemtom. -hunyta le szemeit. -Csak érdekelt. -pillantott rám egyik szemét kinyitva.

-Ne érdekeljen. -rándult meg szemöldököm.

-Szóval nem. -nevetett fel. -Mindegy, nem kár érte.

-Hogy mi van? -néztem a fiúra értetlenül.

-Igy legalább én lehetek majd az első. -rántott vissza maga mellé, majd fölém kerekedve leszorította karjaimat. -Már az első pillantásnál tudtam, hogy meg kell téged szereznem. -vigyorodott el, majd szemei kéken elkezdtem izzani. -Gyönyörű vagy Rika. -suttogta közelebb hajolva. -Azt akarom, hogy az enyém legyél. -ajkaink már egymást súrolták.

-Yato... -suttogtam a fiú nevét, majd ajkaink összeértek. Szívem gyors kalimpálásba kezdett, de még se volt olyan érzés, mint amikor Itachi csókolt meg.

-Olyan édes... -vált el ajkamtól, majd hirtelen lefordult rólam, én pedig észhez tértem. Felülve azonnal kimásztam az ágyából, és eltávolodtam tőle.

-Ezt miért tetted?! Azt hittem a barátom vagy! -keltem ki magamból. -Miért... MIÉRT, YATO? -éreztem, hogy a testemet hirtelen átjárja egy érzés.

-Rika. -állt fel a fiú, majd szemei ismét izzani kezdtek. -Te olyan vagy mint én. Nézz csak a tükörbe. -úgy tettem, ahogy mondta. Közelebb lépve az asztalomhoz felemeltem a tükrömet, amit egyből el is ejtettem. Az én szemeim is ugyan úgy izzottak, mint Yatoé. Megrémültem. Tudtam, hogy a szemeim képesek erre, de még soha nem éreztem ekkora hatalmat a testemben áramolni.

-Soe? -szólaltam meg halkan, de nem válaszolt senki. -A pecsét... -gondolkodtam el.

-Azt hitted, hogy a negyedik pecsétje örökre el tudja nyomni a hatalmadat? -kérdezte Yato, összeszorított ököllel. -Nevetséges. -vigyorodott el, majd szemébe nézve mindent ellepett a sötétség.

Szemeim kipattantak, ahogy észhez tértem. Felültem az ágyamban, és teljesen leizzadva és lihegve lerúgtam magamról a takarót. Csak egy álom volt?

-Yato? -szólaltam meg halkan.

-Hm? -ült fel a fiú a megszólításomra.

-Csak álmodtam volna? -fogtam meg a homlokomat. -Pedig olyan valóság hű volt az egész. -gondolkodtam el.

-Szerintem csak rosszat álmodtál. -termett mellettem a fiú egy biztató mosollyal, majd visszadöntve az ágyba megsimogatta arcomat, és egy ''Jó éjt'' társaságában elhagyta a szobát.