A fonál, mely összeköt minket - Uchiha Itachi

13. Fejezet - Barát vagy ellenség?

-Olyan ez a szoba, mintha meghalt volna az előbb valaki. -nézett körbe. -Miért van ennyire sötét? És mi ez a fura szag? -nézett rám kérdően.

-Ki tudja, lehet megöltem valakit és feláldoztam. -vontam meg a vállamat nemtörődöm módon.

-Nagyon vicces vagy. -forgatta meg szemeit a fiú.

Kuncogva figyeltem a fiút, ahogy orrát húzogatta, és szemöldökét összeráncolta.

-Mi van már? -kérdeztem mosolyogva, és gyengéden háton csaptam.

-Beteg vagy. -nézett rám. Nem kérdésként tette fel, hanem kijelentette. Elkerekedett szemekkel bámultam mellkasát. Magasabb volt nálam, de ez jól is jött. Nem féltem tőle, de nem mertem a szemébe nézni.

-Honnan... -nem hagyta, hogy megkérdezzem, lazán szavamba vágott.

-Megérzés. -vonta meg vállát, majd teljes testével felém fordult. Kezeimet magam elé tettem, és megköszörültem torkomat. -Érdekes. -fejemet felkaptam, és orrát kezdtem el bámulni.

-Micsoda? -kérdeztem értetlenül.

-Lényegtelen. -vonta meg ismét vállát, majd közelebb lépett hozzám, és vállamra fogott. -Rika-chan, kérlek, nézz a szemembe. -hajolt közelebb hozzám.

-Nem szabad. -ráztam meg fejemet.

-Nem lesz semmi baj, higgy bennem. -mosolyodott el biztatóan.

-De hiszen nem is ismerlek. -fordítottam el fejemet. Kissé zavarba jöttem.

Nem zavartatta magát a fiú, államra fogott, és kényszeritett, hogy teljes arccal felé forduljak, de szemeimet lefelé szegeztem.

-Kérlek. -könyörgött lágyan. Hirtelen szemeibe néztem, és a testem lefagyott.

Szemei kéken ragyogtak, képtelen voltam elnézni. Testem mintha kővé vált volna, ujjaimat se tudtam megmozdítani. Szemei teljesen megbabonáztak. Egyre nehezebbnek éreztem szemhéjamat. Észre se vettem, és ellepett a teljes sötétség.

***

Mikor felkeltem az ágyamban feküdtem. Éjszaka volt már. Yato már a saját ágyában feküdt, de nem tűnt úgy, hogy alszik. Lassan felültem az ágyban, és vártam, hogy a szemem hozzászokjon a sötétséghez. A fiút figyeltem. Testembe visszatért az erő, és nem éreztem már magamat betegnek.

-Szép estét. -hallottam meg Yato hangját, ami az éjszakai csöndben eléggé hangosnak hatott. Hangjából semmilyen érzelmet nem tudtam kihallani.

-Neked is... -az én hangom viszont eléggé lekezelőnek hatott. Felpattantam ágyamból, és párnámat felkapva elindultam az ajtó felé.

-Hova-hova, kisasszony? -hallottam meg kérdését. Mielőtt a kilincsre fogtam volna, megálltam, és felé pillantottam.

-Szerintem neked ahhoz semmi közöd. -köptem oda a szavakat, majd kiléptem az ajtón, és magam után becsaptam.

Sietősen megindultam Itachi szobája felé, hogy vele tudjak aludni. Nem tudtam hova tenni az új fiú viselkedését. Szemeitől még se haltam meg, csak szimplán elájultam.

Konkrétan berontottam barátom szobájába, aki felülve, már minden bizonnyal várt engem.

Lassan becsuktam magam mögött az ajtót, és Itachit kezdtem el bámulni. Szótlanul, kifejezéstelen arccal bámult vissza rám. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, és szorosan átöleltem volna, de nem bírtam mozdulni.

A férfi megelégelte bámészkodásomat, és sóhajtva egyet kikelt az ágyából, és lassan megindult felém. Szemeimmel követtem minden lépését. Vártam, hogy közelebb, és közelebb lépkedjen hozzám, és átöleljen. Előttem megállt, én pedig felnéztem rá.

Légzésem szaporább lett, mintha kicsit izgultam volna. Pedig csak boldog voltam. Boldog, hogy mellette lehetek.

Kezével arcomra simított, és elmosolyodott. Úgy éreztem, szívem teljesen beforrt. Viszont Itachin nem láttam a teljes boldogságot. Arca meggyötört volt, és a mosolya se volt őszinte. Szememet lehunytam, majd hátrébb léptem, ezzel teljesen az ajtónak simultam. A férfi mintha meglepődött volna tettemen, de nem zavartatta magát. Kezét lassan maga mellé eresztette, és a mosolya is eltűnt arcáról.

Szótlanul álltunk egymás előtt. Itachi fagyos tekintete egész testemen átjárt. Én viszont csak a földet bámultam. Kezemmel a kilincs után nyúltam, majd egy mozdulattal kifordultam a szobából.

Letörten sétáltam vissza a Yatoval közös szobámba, ahol a fiú hangosan köszöntött, miközben a plafont bámulta, és valamit hadonászott a kezeivel.

-Hol jártál? -kérdezte gyerekes hangon. Legszívesebben elmeséltem volna neki az egész életemet, de még se ismertem a fiút ahhoz, hogy a kezébe adhassam minden érzésemet.

-Csak... A fürdőben. -motyogtam szomorkásan, majd ágyamhoz lépkedve be is feküdtem.

-Túl átlátszó vagy, Rika-chan. -kuncogott fel, majd felült ágyában, és ki is pattant belőle. -Nekem bármit elmondhatsz.

-Dehogy! -kaptam rá szúrós tekintetemet.

-Ne aggódj, nagyon szar a memóriám, seperc alatt elfelejtem amit mondasz nekem. -ült le az ágyam szélére. Most vettem csak észre, hogy félmeztelen volt. Teste felső része fedetlenült terült szemem elé, ami apró pírt csalt arcomra.

-Nem szeretnél esetleg egy felsőt felvenni ahelyett, hogy az életembe turkálnál? -takartam el szemeimet zavartan.

-Sokszor fogod te még ezt a testet látni. -nevetett fel, majd közelebb kúszott hozzám.

-Túl közel vagy! -rúgtam le lábammal az ágyamról, mire nagyot koppanva ért földet. Yato megsértetten ugrott fel a földről, és dühtől remegő kézzel rám mutatott. Arca nem komolyságot tükrözött. Olyan volt, mintha egy gyerek lett volna.

-Ez fájt! -mondta gyerekesen, mire én csak felnevettem. -Nevetni mersz? -komolyodott el hangja, de nem vettem komolyan. -Majd most nem fogsz! -ugrott rám, és lefogta mindkét kezemet. Fölém magasodott, és durcásan méregette a nevetéstől kipirosodott arcomat.

-Ugyan már, nem kell megsértődni. -pillantottam rá, és akaratlanul is a szemébe néztem, de most semmi nem történt. Nem gyengültem el. Arcát elfordította, mintha zavarba jött volna. Lassan lemászott rólam, és visszaballagott ágyához.

-Szép álmokat. -dünnyögte, majd magára húzta takaróját. Magamban kuncogva én is így tettem, majd lassan elnyomott az álom.

***

Lassan kinyíltak szemeim, amik egyből Yato ágya felé pillantottak. A fiú egy lehetetlen pózban aludt. Bal lába lelógott az ágyról, jobb kezét pedig a fal tartotta. Teste félig el volt fordulva. Ránézve is elkapott egy rossz érzés, és enyhe fájdalmat éreztem egész testemben. Megrázva fejemet kimásztam az ágyamból, és felöltöztem, amíg Yato még aludt.

Ajtó elé billenve viszont egy hirtelen rángással felugrott, és szemeit rám szegezte. Nagyokat pislogva próbáltam feldolgozni az előbbi jelenetét, de nem tudtam hova tenni.

-Oh, bocsesz. -nevetett fel kínosan, és tarkóját kezdte el vakargatni. -Csak megszokás.

-Uhum. -bólintottam felvont szemöldökökkel, majd kimentem a szobából. Érdekes egy alak, de valahogy még is szimpatikus volt számomra. A tudat, hogy nem lányokhoz vonzódik valamilyen szinten megnyugtatott.

Sietősen lerohantam a konyhába, hogy még a többiek előtt érhessek oda, nehogy elegyék előlem a félre dugott müzlimet.

Miután biztonságos és feltűnésmentesen leértem a konyhába, kikaptam a dobozt a szekrényből, és megragadva egy kistányért, leültem az asztalhoz, és gyorsan elrohantam még a tejért, de nem volt már bent.

-Mi a... -zavarodtam össze.

-Hé, Konan, hol van a tej? -kérdeztem az éppen belépő lánytól, aki álmosan mutatott ki az asztalhoz. Összehúzott szemekkel siettem vissza az asztalhoz, ahol Yato már épp végzett az én müzlim megevésével.

Felpillantva meglátott engem, és a kiskanál kiesett a kezéből. Arcára fagyott a mosoly, és nyelt egy nagyot.

-Te.... -zártam ökölbe a kezemet, mire ő felpattanva elrohant. Természetesen a müzlimet mind megette. Ezzel aláírta halálos ítéletét.