A fonál, mely összeköt minket - Uchiha Itachi

7. Fejezet - A Kérés

Hirtelen megéreztem egy ismerős chakrát, igy hát megálltam. Egy nagy fa ágán megállva, a törzsbe kapaszkodva próbáltam koncentrálni a közelgő chakrára, de az istenért se tudtam felismerni. Megijedtem, hogy mivan ha egy a faluból levő ninja, ezért a legjobb módon megpróbáltam elbújni. Persze a jó isten ott fent, megáldott a vörös hajjal, igy hát semmi kép nem tudtam beolvadni a környezetembe.

Valamit meghallva a hang irányába fordítottam a fejem, és felugrottam. Majdnem eltalált pár shuriken. Egy följebbi ágba kapaszkodva felhúztam a lábamat, és körbe néztem. Sehol senki.

Viszont a nézelődésemből valami, vagyis inkább valaki szó szerint kirúgott. Az ismeretlen telibe hátba rúgott, ami egy fájdalmas nyögést váltott ki belőlem, és erőteljesen a földre estem. Számat megtörölve feltápászkodtam, és szembe találtam magam Vele.

-Itachi. -mosolyodtam el gúnyosan. Szívem gyorsabb tempóra kapcsolt ugyan, és örültem a hirtelen jött találkozásunknak, de a hátam kevésbé.

-Ugyan olyan bambulós gyerek vagy, mint voltál. -köpte megvetően felém. Szeméből csak úgy sugárzott a megvetés és az undor.

-Bocsánat, hogy nálad alacsonyabb rangú vagyok. De tudod. -szorítottam ökölbe jobb kezemet. -Nem vagyok már ugyan az, aki voltam. -mosolyodtam el, és a kézfejembe koncentrálva a chakrámat, a földbe ütöttem az öklömet, mire a fiú hátraugrott. Utána ugorva próbáltam közel harcba kezdeni vele, de mint várható volt, gyorsabb volt nálam, és kitért az ütéseim elől.

Egyetlen egyszer sikerült a lábammal oldalba rúgni őt, de meg se kottyant neki. Egy ütésemnél elkapta a csuklómat, és erősen megszorítva lazán kitörte a csuklómat. Földre rogyva kaptam a bal csuklómhoz könnyező szemekkel, de mikor gyógyítani kezdtem volna, a fiú belém rúgva felfordított, majd mellém guggolva a nyakamra szorította a kezét, és kényszeritett, hogy a szemébe nézzek, de erősen összeszorítottam sajátjaimat, hogy véletlenül se tudja használni rajtam azt a bizonyos technikáját, hogy esetleg megkínozzon.

-Nyisd ki a szemed! -parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon, de nem engedtem szavának. Hirtelen jött ötletként, a legrosszabb elterelést kellett alkalmaznom. Tapogatózva hirtelen a nyakához fogtam, és magamhoz rántottam.

-Meglepetés. -suttogtam, majd amennyire csak tudtam, magamhoz húztam, és erőteljesen megcsókoltam. Kihúztam egy kunait az oldal zsebemből, és a férfi oldalába szúrtam, és ledobtam magamról. Gyorsan felugrottam, és megtöröltem a számat, készen állva egy újabb támadásra.

Itachi rajtam levő alakja hirtelen eltűnt, majd tudatosult bennem; ez csak egy árnyékklón volt. Össze-vissza kapkodva a fejemet próbáltam keresni, hogy hol is van, de nem láttam. Hirtelen a szemem szúrni kezdett, és iszonyatosan sajgott. A nagy fájdalom miatt a térdemre rogytam, és nyöszörögve a szememhez kaptam kezeimet. Egész testemben remegni kezdtem. Féltem, hogy Itachi kíméletlenül nekem ront ismét, vagy a szememmel lesz valami. Magam mellől hangot hallva felugrottam, de a szememet képtelen voltam kinyitni. Annyira dörzsöltem, hogy teljesen kiszáradt, és egy enyhe sírás indult el bennem a száraz érzet miatt.

Végre kitudtam nyitni a szememet, de alig láttam valamit. Minden homályos volt. Pánikba estem, mert nem túl szerencsés, hogy éppen ilyenkor, csak foltokat látok.

Valaki a vállamra tette a kezét, mire a fejemet felé kaptam, de még igy is, hogy alig láttam, tudtam, hogy Itachi az.

-Itt az esély, ölj meg. -suttogtam alig hallhatóan. Megalázó volt ezt igy kimondani neki, de már nem érdekelt. Igazság szerint, soha nem voltam oda az életemért. Nem szólt semmit, igy hát arrébb léptem, és leggugolva tapogatni kezdtem az előbb elejtett kunaiért. Kezembe markoltam, majd a férfi elé lépve a kezébe adtam, és enyhén a nyakamhoz emeltem a kezében lévő fegyvert. -Tedd meg nyugodtan. -dörzsöltem meg szabad kezemmel szemeimet. Észre se vettem, hogy patakokban folyt már a könnyem.