Mikor felkeltem, már Konohában voltam, és egy kórházi szobában feküdtem. Zavartnak éreztem magam, nem értettem semmit. Mikor már ki akartam volna mászni az ágyból, nyílt az ajtó, és barátnőm lépett be, egy csomaggal a kezében.
-Rika! -mosolyodott el, majd hozzám rohant. Letette a mellettem levő kisasztalra a csomagot, majd átölelt. -Megijesztettél nagyon. Jól vagy? -húzódott el.
-Asszem. -fogtam meg a fejemet. Kicsit sajgott, de betudtam annak, hogy mikor elájultam bevertem. -Kérdezhetek valamit? -emeltem fel fejemet, hogy Kazumi szemébe tudjak nézni.
-Persze, csak nyugodtan. -simított vállamra kedvesen.
-Mi közöd van Orochimaruhoz? -szorítottam meg kicsit a takarót. -A rejtekhelyen "apámnak" hívtad.
-Figyelj, Rika. -ült le az ágyam szélére, miközben nagyot sóhajtott. -El akartam neked mondani, esküszöm. Csak nem tudtam, hogy hogyan is kéne. -hajtotta le fejét kétségbeesetten. -Tudod, Orochimaru régebb óta eljött hozzám, és beszélt velem. 12 éves koromig fogalmam sem volt róla, hogy ő az apám. Azt mondta, azért kerültem a mostani családomhoz, hogy megóvjon, mivel ő a falu ellensége. Viszont kért tőlem valamit, ami nagyon jelentőségteljes rám, rád és a falura nézve. Azt kérte tőlem, hogy számoljak be mindenről neki, gyűjtsek információt. Nem tudtam, hogy miért kellett mind ez, de aztán rájöttem; meg akarta támadni Konohát, amit meg is tett. Szörnyen éreztem magam utána, én nem akartam ártani senkinek. -szemei bekönnyeztek, és fogait öösszeszorította. Figyelmesen hallgattam végig mondandóját, és mikor szólásra nyitottam volna a számat, folytatta. -Esküszöm, ha tudtam volna, hogy erre készül, soha nem mondtam volna neki semmit. Nem akartam hátba szúrni senkit, de őt se. Akkora katyvasz volt és van is még bennem, nem tudom mitévő legyek. -szeméből megindultak a könnyek, és halkan zokogva ismét átölelt. Le voltam döbbenve, kissé talán meg is sértődtem, de egyik kezemmel átöleltem, és próbáltam nyugtatni őt.
-Ha ezt bárki megtudja, biztosan megfognak gyűlölni, és elküldenek... -szipogott szomorúan, mire a szívem összeszorult. Soha nem láttam még ilyennek Kazumit. Nem volt az az érzelgős fajta, de most még is, az én karjaim közt sirt, teljesen szilánkjaira törve.
-Ne aggódj. Nálam biztonságban van a titkod. -suttogtam, és magamtól eltolva biztatóan rámosolyogtam. -Bízzál bennem. -löktem meg kicsit vállánál, mire ő is elmosolyodott.
-Hálás vagyok. -törölte meg szemeit. Éppen, hogy eltűntette könnyeit, ismét nyílt az ajtó. -Kakashi-sensei! -ugrott fel boldogan.
-Jobban vagy? -lépett az ágy mellé.
-Igen, sensei. -bólintottam mosolyogva. -Hogyan kerültem vissza?
-Shina talált rád a rejtekhelyen belül összeesve. -mondta Kakashi-sensei nyugodt hangnemmel.
-Tényleg, ő hol van? -kérdeztem kiváncsian, és körbe néztem a teremben, mintha elbújt volna.
-Hol lenne, biztos randizik, vagy egy fiú után kémkedik. -nevetett fel Kazumi. -Hisz ismered.
-Igaz is. -dőltem hátra. -Nagyon kényelmetlen ez az ágy, ki akarok innen menni. -panaszkodtam hangosan. Kakashi már rég felszívódott, észre se vettük, mikor el ment.
-Ellógjunk? -segített felállni barátnőm, és kinyitva az ággyal szemben levő szekrényt kivette a ruháimat.
Gyorsan felöltöztem, és kilógtunk az ablakon, mivel ha átmentünk volna az egész kórházon, biztos visszatessékeltek volna, és rohadtul nem volt kedvem bent maradni. Amúgy is rosszul voltam a kórházaktól.
-Elmenjünk kajálni? -kérdezte Kazumi mosolyogva.
-Naná. -bólintottam vidáman, mire meghallottuk távolról a nevünket, ahogy valaki torka szakadtából kiabál.
ESTÁS LEYENDO
A fonál, mely összeköt minket - Uchiha Itachi
Romance''Minden tönkre ment, ahogy elmentél. Kiléptél az életemből, egy szó nélkül. Ott hagytál a tűzben, elégni. Visszalöktél a mélybe, ahonnan majdnem, hogy sikerült kihúznod. Gyűlöllek, de ugyan akkor szeretlek, hisz egykor te voltál a mindenem. Nehéz b...
