A fonál, mely összeköt minket - Uchiha Itachi

12. Fejezet - Az új fiú

Szemeimet kapkodtam kettőjük között, és aggódtam, hogy mi fog ebből kisülni. Itachi nem volt az a kegyelmezős típus, Kazumi meg nem adta fel könnyen, soha. Ha a vére is folyt már, az se tántorította vissza őt a célja elérésében.

Kazumi idegesen vigyorogva Itachi felé rohant, közben valami jutsuval próbált elő rukkolni. A férfi csak várt, nem tűnt úgy, hogy ki akarna térni előle.

Itachi csak kinyújtotta a karját, Kazumi pedig egyenesen belerohant nyakkal a keze közé. A férfi erősen rá szorított, és kissé fel is emelete őt. Kazumi szemei idegesen megremegtek, majd hirtelen abba maradt az ellenkezés, és tágra nyílt pupillákkal bámult maga elé. Nem kellett több, tudtam, hogy ez a; tsukuyomi.

Az Uchiha férfi szerette ezzel "támadni" ellenségét, szerintem itt élte ki a mazoista vágyait. Bár ha nekem is meglenne ez a képességem, én is használnám, csak úgy.

Kazumi egész testében remegni kezdett, szemei megteltek könnyel, szája elnyílt. Itachi ahogy elengedte barátnőm nyakát, azonnal a földre esett, továbbá is remegve.

Itachi egy helyben állt, gondolom épp élvezte, hogy Kazumi elméjét kínozza. Aggódtam barátnőmért, én nem akartam őt bántani, és szerintem ő se engem. Lenyelve a gombócot a torkomból közelebb léptem a férfihoz, majd a vállára téve kezemet vártam, hogy befejezze.

A férfi lehunyta szemeit, majd felém fordult. Kifejezéstelen arcától kirázott a hideg, de nem igazán érdekelt. Halványan elmosolyodtam, majd lenéztem a földön remegő barátnőmre, aki már lehunyt szemekkel, összehúzódva sirt halkan.

-Mit mutattál neki? -kérdeztem a férfit, de egy szót sem szólt hozzám. Sóhajtva egyet annyiban hagytam a dolgot, és barátnőm mellé lépve leguggoltam hozzá, és végigsimítottam a karján. Semmi reakciója nem volt tettemre. Szomorúan figyeltem még egy ideig, majd felálltam tőle és visszamentem az Uchiha mellé.

Hirtelen baljós érzés kapott el. Visszafordultam Kazumi felé, de ő még mindig a földön feküdt, meg sem mozdulva. Majd észbe kaptam. Utoljára akkor éreztem ilyen fajta chakrát, mikor Hyuga Neji-vel találtam szembe magam.

Ahogy ez a kis részlet bepattant, egy lány Kazumi mellé ért, és fenyegető szemeit rám irányította. Ereimben egy pillanatra megfagyott a vér is. Egy dolgot mindig is tudtam; soha ne idegesíts fel egy Hyugát, mert a végén félholtan végzed.

Itachi is hátra fordult, és lassan végig mérte a lányt. Ismeretlen volt a számomra, soha nem láttam ezelőtt. De úgy néz ki, Kazumival volt, mivel felvette a kezeibe.

-Várj! -kiáltottam az ismeretlen lány felé. -Mondd meg Kazuminak, hogy téved velem, és Itachival kapcsolatban. Soha nem árulnám el a falumat. -mondtam szívre tett kézzel, majd hátat fordítottam neki. -Soha.... -suttogtam ahogy még hátra pillantottam, majd elindultam visszafelé. Lehajoltam a köpenyemért, és lesöpörtem a port róla. Magamra terítettem, mivel eléggé lehűlt az idő. Úgy éreztem, hogy teljesen egyedül maradtam. Kazumi árulóként tekintett rám, és megvetett, mert Itachi oldalán voltam.

Bár erőm már rég elhagyott, próbáltam sietni, vissza oda, ahonnan alapból menekülni akartam.

****

Este, miután elvégeztem az ügyes-bajos lányos dolgaimat, bementem saját szobámba, ahol körbe ölelhetett a teljes magány és üresség. Sírni akartam, de már egy könny se kúszott ki szemeim sarkából. A fejemben folyamatosan Kazumi megvető szavai visszhangoztak. Olyannyira, hogy már én magam is elhittem, hogy egy áruló vagyok, semmi több. És milyen igaza volt... Az Akatsukinál voltam, egy tagként.