Bérgyilkosba szeretve

🩸8🩸

Luna:
Már mindannyian felébredtek és értetlenül néztek hol rám, hol egymásra. Végül Erik szólalt meg először.

-Luna..mi folyik itt?-hallottam a hangjában, hogy fél. Hát féljen is.

-Az apád Erik...miatta vagy itt-fordulok felé.

Anyám csak könnyes szemmel néz rám.

-Kicsim...-csuklik el a hangja.

-NEM!-kiabálok rá.-Ma én beszélek!
-Először is-kezdem és apám felé fordulok és bele állítok egy kést a combjába. Össze szorítja a fogát és csak fújtat.

-Miért csinálod ezt?!-kiabál rám anyám most már dühösen.

-Mert elhagytatok!!-kiabálok vissza.

-Ez nem igaz!-felvonom az egyik szemöldököm.-elraboltak tőlünk!-már rendesen sír anya.

-Persze....jó kifogás.-mondom gúnyosan.

-Tényleg így volt.-szólal meg apám is.

Nem szólok csak el fordulok és bambulok. Nem tudom mit higgyek. A szívem azt súgja igazat mondanak, de az eszem azt ordítja ne bízzak bennük.

-Miért mentél Moszkvába?-kérdezi anyám már nyugodtabban. Manipulálni próbál.

-Tudom, hogy csak manipulálni akarsz. Vérbeli orosz...-köpöm felé a gúnyosabbnál gúnyosabb szavakat.

-Mi?-szólal meg hirtelen Erik.-Te félig orosz vagy? És...Daren is...BASZKI TI FÉLIG OROSZOK ÉS FÉLIG SPANYOLOK VAGYTOK?!-nagy meghökken.

-Ja..sajnos.-motyogom magam elé.

*Visszaemlékezés*

Mint mondtam elég sok minden történt Moszkvában. Egyik nap volt egy küldetésünk. Egy birtokra kellett betörnünk és most kivételesen nem ölnünk kellett, hanem ellopni egy széf tartalmát. A széfben nem pénz volt. Arany. Igen ám, de mi nem tudtuk kinek is a birtokára törtünk be. Hát persze, hogy a Santiago birtok.

Mikor észre vettem, hogy valami nem stimmel és észre vettem a Santiago jelet az egyik falon, egyből leesett a tantusz. Mondtam a lányoknak, hogy azonnal el kell tűnnünk innen. Lehetetlen a Santiago birtokot ki fosztani. Bárhol is van. Vagyis inkább úgy fogalmazok a világ összes pontján van egy birtokuk. Már ott nem stimmelt valami amikor túl könnyen bejutottunk. Ahogy mondtam a lányoknak, hogy mennünk kell, nem értettek. Elmondtam nekik, de csak Zoe értette miért félek. Ő volt eddig az egyetlen aki tudta, hogy Santiago vagyok, Noelen és rajtam kívül.

Na de vissza térve. Én a csajok mögött futottam de már késő volt. Ők épphogy kísértek, de engem elkaptak.Épphogy csak megszúrt az egyik egy tűvel, de elég is volt. Pár perc múlva teljes képszakadás.

Egy pincében ébredtem. Mindenem fáj, de leginkább a fejem. Rendesen kiütöttek. Egy székhez vagyok kikötve. Egyszer csak nyílik az ajtó és hárman jönnek be rajta. Egyikük az apám. Várjunk csak! Mit keres ő itt? Kábultan rá nézek és rezzenéstelen arccal figyelem őt. Egyre közelebb és közelebb jön. Majd megáll és lehajol elém.

-Ki vagy te?-kérdezi ridegen.

Én csak féloldalasan elmosolyodom, ami nem tetszik neki és felpofoz. Meglepődtem, de nyilván nem tudja ki vagyok.

-Ne bosszants fel kislány!-emeli meg egy kicsit a hangját. Továbbra sem beszélek. Ezért elő kap egy kést és a lábamba szúrja. Keservesen felvisítok, de tartom magam. Volt már rosszabb is.