Egy lány, aki egyedül maradt. Egy lány, aki szívből gyűlöli a szüleit. Egy lány, aki bosszúra vágyik...
A nevem Luna. Luna Santiago. 17 éve a mostoha apámnál élek. Kiképeztek az ölésre. Egyetlen célom az életemben, hogy megtaláljam a valódi szüleim...
Luna: Sóhajtva nyitom meg az üzenetet. Szemem tányér nagyságúvá válik pillanatok alatt.
,,Figyellek"
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
A képen én vagyok. Pár napja csinálhatta az illető. A vér megállt az ereimben, soha nem kaptam még ilyesféle üzenetet. Volt már elég durva, de olyan még sose, hogy figyeltek volna.
Kipattanok az ágyból és Daren szobája felé megyek. Kopogás nélkül berontok. Még nem aludt.
-Daren!-szó szerint beesek az ajtón.
-Mi van már Luna?!-kiabál rám miközben FIFA-zik.
-Kurvára figyelnek!-erre a mondatomra eldobja maga mellé a konzolt és elém siet.
Megmutatom neki az üzenetet és a képet. Látom az arcán a dühöt. Egyszer csak megfogja a karom és apánk dolgozószobájába ráncigál. Lehuppanok az egyik székbe és figyelem őt. Kiveszi a kezemből a telefont, majd valamit babrál a laptopon. Kis idő múlva megszólal.
-Titkosított szám.-morog.
-Szerinted a brazilok?-kérdezem remegve a gondolattól is.
-Nem tudom Luna! Nem tudom!-túr bele a szinte fekete hajába.
-Ne szóljunk apának.-mondatomra rám kapja a fejét idegesen.
-Luna, ha valaki meg tud védeni az apa!-szól vissza ingerülten.
-Én is megtudom védeni magam!-kiabálok rá.
-Igen?! Oké! Csak tessék! Menj akkor!! De ha elkapnak és megkínoznak ne várd, hogy megmentsem a segged!-kiabál már ő is.
Nem tudok mit vissza vágni neki. Csak állok és nézem őt.
-Te nem tudod milyen érzés amikor nincsenek szüleid!-csuklik el a hangom a végén. Nagyon halkan mondtam.
Most ő nem tud megszólalni. Arcán mintha megbánást látnék, de csak egy pillanatig, mert gyorsan rendezi arc vonásait.
-Mostantól nem mész sehova testőrök nélkül!-jelenti ki ridegen.-Menj aludni!-parancsol rá.
-Nem vagy az apám!-emelem fel megint egy kicsit a hangerőm.
-De a bátyád vagyok! És nem érdekel mit gondolsz! Hidd el, hogy csak téged védelek!-ő is felemeli a hangját, de már nem annyira.
Nem szólok vissza csak kiviharzok a szobából és bemegyek az enyémbe. Becsapom az ajtót és kulcsra zárom. Hátamat neki támasztom az ajtónak és lassan lecsúszok. A szemem újból könnyes, de egy csepp könny sem folyik le.
