Mióta Vic elmondta mi történt az nap este kicsit át gondoltam a dolgokat s úgy gondoltam ma át megyek Damianohoz. Elmentem a boltba venni pár dolgot első sorvan Damnak valami piát ami egy meg bocsájtó ajándék lenne. 16:00 körül elindultam az úton próbáltam össze szedni a gondolataimat hogy ne mondjak hülyeséget. Mikor meg álltam kicsiny ház előtt a gyomrom görcsbe rándult olyan érzés volt mint akit meg csavarnak éa nem hagyják lélegezni. Nagy neheze ki szálltam az autóból majd meg nyomtam a csengőt. Hallottam ahogy lépked az ajtóhoz s le nyomja a kilincset. Mikor meg lát nem hisze a szemének. Lehetett rajta látni azt hogy mindem eddigi problémájától meh szabadul amint meg lát engem. Csak áltunk az ajtóba s néztük egy mást. És az én részemről? Eszembe jutottak a régi emlékek, s egy pillanatra elfeljetett mindent. De végül meg törte a csendet.
-Szia, nem jösz? - kérdezte
-Szia, de de be megyek - le vettem a kabátom majd be vezetett a nappaliba.
-Ülj le nyugodtan, hozhatok valamit?
-Nem kell köszönöm, de én hoztam neked egy úgy bond bocsánat ajándékot. - adtam át neki az üveget.
-Ezt hogy érted? - ült le mellém
-Még októberbe Vic eljött hozzám hogy beszéljük meg azt az estét. Mondtam neki hogy majd meg beszéljük. De tegnap át jött éa mindent elmondott. Elmondta hogy nem magatoktól csináltátok amit csináltatok, azt is elmondta hogy napokig rosszul voltál. - itt már elkezdtem sirni - És sajnálom nem akartam ezt csinálni veled, csak nagyon ki borult amikor meg láttam, tényleg sajnálom kérlek bocsáss meg - kezdtem el zokogni
-Héhéhé semmi baj Doni, meg bocsájtok, kérlek ne sírj - ölelt át
-Nagyon szeretlek
-Én is
Dam felemelte a fejem, mélyen a szemembe nézett majd meg csókolt. Ez ez volt az az érzés ami hiányzott. A nyelvével be kéreszkedett a számba én persze utat adtam neki. De Dam meg szakította s fel állt mellőlem.
-Nem csinálhatom ezt nem járunk biztos van már valakid aki jobb....... - vágtam a szavába.
-Nem nincs senkim. Csak te vagy nekem - csókoltam meg
-Biztos?
-Biztos
-És újra együtt?
-Igen
-Imádlaaaaak - kapot fel az ölébe és meg forgatott, majd le tett s meg csókolt - Holnap lesz egy koncertünk, eljösz?
-Elmegyek, de légyszi ne csinálj hülyeséget, nem akarok fel menni a szinpadra.
-Nyugi, nem lesz semmi
Max foglalok neked az első sorba helyet.-Rendi
Beszélgettünk még majs olyan éjfél felé haza indultam.
Másnap
Boldog keltem mert tudtam hogy minden oké köztem és Damiano között. Meg csináltam a nap indítómat majd fel nyitottam a laptopom és le csekkoltam az emailemet. De egy emial szemet szúrt nekem.
Kedves Donatella!
A holnapi nap folyamán egy online megbeszélést terveztünk 14:00-ra.Csodálatos. Azt hittem ma nem lesz semmi ami fel tudna idegelni. De hát lett. Erre mondják hogy "hinni csak a templomba kell, ott is csak az első sorba". Még jó hogy nem vagyok hívő ember. De úgy voltam hogy azt az 1 órát kibírom utána meg bulizok egyett a srácokkal. Abban egyeztünk meg Dammal hogy nem mondjuk el a többieknek a koncertig hanem ott mondjuk el nekik. Ki takarítottam VÉGRE mert hát hogy is mondjam elég pocsékul néz ki a házam, hiába egyedül lakok annyi por meg kosz de mostlan dolog(edények, ruhák) van hogy minden második nap mosok. Na mindegy. Nagy nehezen rá vettem magam hogy be menjek a meg beszélésre. Miután vége lett próbáltam ki választani hogy mit veszel fel az esti koncira. De arra jutottam hogy egy fekete farmer és egy áttetsző felső jó lesz. Meg ugye a kendvenc bakancsomat. De előtte még hajat is mostam, majd ki vasaltam s elkezdzem a sminkem. Egy egyszerű tús műszempilla és száj fény nagyon jó lesz.
Kb 1 óra múlva
Nem régen indultam el otthonról a meg adott helyszínre. Hamarabb értem oda de az nem baj. Fel hívtam Damianot melyik szobába van hogy oda tudjak menni.
-Sziaa baba - ölelt meg szorosan
-Sziaa, mikor is kezdetek?
-Ööö úgy 2-3 óra múlva
-De akkor miért hívtál ide, azt mondtam kezdetek nem sokára
-Csak azt akartam hogy velem legyél.
-Olyan hülye vagy - nevettem el magam s meg ütöttem a mellkasát
-Héé aau ez fájt
-Bocsánat - simogattam meg
Igazából el voltunk. Táncoltunk énekeltünk mindemt csináltunk majd Damnak menni-e kellet sminkre meg ki választani a ruháját.
1 óra múlva
Be mentem a tömegbe az első sorba mivel oda volt jegyem. Be áltam ugy kb közép tájékra. Elkezdődött a buli. A körülöttem lévő lányok olyan hangosan sikítottak hogy az valami hihetetlen. Dam fel jött a színpadra s a szemével egyből észre vett, majd Vic is és kb sorba mindenki. Hamar vége lett ami szomorú mert nagyon jól néztek ki a srácok. Ethan be dobta az ütőét a közönségbe majd le szaladt a színpadról. Az egész közönség elkezdett zúdulni egy sátor felé. Ugye nem az lesz amite gondolok. De de az lesz. Jézusom erre nem vagyok vel készülve. Oda mentem a többiekhez hogy köszönjük.
-Doni te hogy kerülsz ide? - kérdeztem Vic
-Hát csak jöttem - fogtam meg Dam kezét
-Na ne basz. Újra össze jöttetek? - nézett ránk Vic nagy szemekkel
-Igen
-Aaaaa annyira örülök - ölelt meg minket
-Gratula - mondta Toni és Ethan
-Jó újra együtt látni titeket - mondta Vic
Én csak elmosolyodtam majd Damra néztem aki szintén mosolygott. Ezt a kis cuki történetez egy magas szőke hajú csaj szakítottam meg mikor mondta hogy menjenek ki a sátorba dedikálni meg képeket csinálni. Én mondtam hogy nem akarok menni de csak elrángattak. Nagy sikítozó tömeg elhalkult mikor meg láttak engem meg Damianot kézen fogva be sétálni. De utána folytatták a síkítozást. Volt aki tőlem is kért alá írást, és képet. Majd jöttek a kamerák és kérdezgették a srácokat, majd Damiano elmondta hogy a párja a szerelem vagyok és mindenki meg lepődött. De nagyon sokan mondták hogy sokáig legyen a kapcsolatunk ami nagyon jól esett. Volt aki sirt örömébe és kényszert éreztem arra hogy kimenjek hozzá hogy meg öleljem.
-Héé kis lány ne sírj. - próbáltam nyugtatni - hogy hívnak?
-Ashly - mondta sírva
-Srácok gyertek ide. Figyel most ki jönnek és csinálunk közelről egy képet. Rendben?
-Rendben
Megcsináltuk a képet majd meg nyugodott a kislány. Még egy pár percig ott voltunk majd mindenki haza ment én Damianohoz letusoltunk majd elaludtunk.
YOU ARE READING
Egy banda, Egy szerelem
RomanceBefejezett! Egy lány, egy banda, egy szerelem, egy barátság. Egy lány akinek új barátai lesznek akiket szinte már a családjának tekint,