Mexico (+18)

56 1 0
                                    

Márc.7

Ma van bátyám születés napja de sajnos nem lehetek ott a buliján mert Damianoval elutaztunk Mexicoba. Elég hosszú volt az út de meg érte mert egy gyönyörű hely. Egy tó parti hotelbe szálltunk meg. Az első nap kicsit körül néztünk a városba egy két szuvenír boltba is be néztünk, s végül be ültünk egy étterembe. Minden féle képpen elszeretnénk menni az alagút bálba ami csütörtök este 10-kor kezdődik és tulajdon képpen reggel ér véget.

Kedd

Tegnapi nap eléggé elfáradtunk ezért ma csak egy kis pihenést terveztünk. Reggel le mentünk reggelizni majd vissza mentünk a szobánkba ahol elkeudtünk filmet nézni. Egyszer csak azt vettük észre hogy kezd sötétedni. Igy a mai nap már semmit sem csináltunk csam filmet néztünk.

Szerda

Ma egy kis strandolás vásárolgatás volt tervebe. Amiből csak a strandolás lett mert elkezdett szakadni az eső. Mivel gyalog mentünk igy a szakadó esőben rohantunk vissza hotelbe. Csuron vizesen értünk be a szobánka. Már csak egy forró fürdőt vettünk majd az itt vásárolt uj könyvet kezdtem el olvasni.

Csütörtök

Ma lesz az algút bál. Éppen úton vagyunk hogy meg nézzük a helyszint, ami persze elvolt zárva hogy senki ne menjen be. Egy konkrét hát nem alagút hanem inkább aluljáró volt. Mivel nagyon nincs kajánk nasik ilyenek elmentünk a boltba be vásárolni. És persze Damianot fel ismerték a rajnogó lányok mert többségben lányok rajonganak érte. Ami nem zavar mert a híresség ezzel jár. Csináltak képet, kéretek autogrammot majd elengedtek hogy tovább tudjuk menni. Mindent meg vettünk ami kell, s már csak vártuk az estét hogy egy jót táncoljunk. Amíg nem kezdődött a bál addig mi elmentünk egyet wellnessezni. Igazából nem akartuk kihasználni de mivel rengeteg időnk volt és ez bele tartozott a szoba foglalásba. Igy hát összekészültünk s elmentünk. Szerencsénkre most nem volt sok kis gyerek igy nyugodtan tudtuk élvezni a vizet. 18:00 volt mikor felmentünk a szobánka hogy tudkunk tusolni és elkészülni.

-Mit szólsz ha együtt tusolnánk. Elég nagy a kabin elférünk - mondta Dam

-Benne vagyok

Beáltunk a zuhany alá s magunkra engedtük a forró vizet. Egymást simogatva oszlattuk el a tusfürdőt a testünkön. Damiano egyre lejjel és lejjeb csúsztatta a kezét míg elnem ért odáig.

-Mit szeretnél? - kérdeztem

-Kicsit felhevíthetnénk a hangulatot, nem gondolod? - nézett rám

Én csak felhúztam a hajánál s megcsókoltam. Felkapott az ölébe s neki tolt az elég hideg csempének de nem érdekelt. Az egyik kezével le nyúlt s elkezdte izgatni a csiklómat amire én egyböl felnyögtem. S utána már két ujjával is belém hatolt. Egyre gyorsabban és gyorsabban kezdte bennem mozgatni míg elnem értem odáig hogy rángatóztam s nem birtam tovább. Végül letusoltunk. Neki áltam a sminkemnek ami csak egy kis barnás csillogós valami lett. Felvettem a  fekete hálós ingemet és a fekete műbőr nadrágomat. Elindultunk. Rengetegen voltak alog tudtunk meg álni az autóval ugy hogy ne menjünk neki egy másiknak. De végül meg rudtunk állni, igaz szűkösen de az már mindegy. Be váltottul a jegyeket s be mentünk, hát őszintén kicsit rosszul vagyok a tömegbe s mikor meg láttam mennyien vannak bent plusz még kint is álnak, a torkomba szaladt a szívem.

-Minden rendben? - kérdeztem Dam

-Persze - mosolyogtam

Olyan 21:45 lehetett mikor elkezdődött a buli. Többségében mexicoi emberek voltak akik szines mintás ruhába voltak és hát elég kihivalkodó sminkben. Táncoltunk, ittunk jol éreztük magunkat. A hangos zene és az italok teljesen elfeledtette velem a tömeg. Egészen addig míg nem táltam meh Damianot s többen is rám másztak.

-Héé cica nincs kedved kicsit hucodkodni? - mondta egy magas zöld szemű pali.

-Én-én-én most ki-ki megyek - kezdtem el dadogi

-Naaaa maradj egy kicsit - szorította meg a kezem

-E-E-ENGEDJ EL - kiabáltam el magam

Abban a percbe hátulról meg ütötték a csávót. Mikor össze esett láttam meg hogy Damiano az. Meg fogta gyengéden a kezem és ki segített a tömegből.

-Jól vagy? - kérdezte

-Nem nem kurvára nem vissza jött, a tömegtől való félelmem. - zokogtam

-Jojo, nyugi itt vagyok. Menjünk vissza a hotelbe? - kérdezte miközben magához húzott

-Igen

Az nap éjjel már össze is pakoltunk mert ugy döntöttünk másnap haza megyünk.

Egy banda, Egy szerelemWhere stories live. Discover now