Alphas' omega | JiTaeKook ff. |🔞

22. rész

  Mielőtt újabb képek úsztak volna be a szeme elé Taehyung izzadtságtól ragadva felriadt a tulajdon emlékeiből, amiktől még mindig hevesen kalapált a szíve, akárcsak egy csontkalitkába zár szárnyaszegett kanári.

  Az óra éjjel kettőt mutatva kattogott egyenletesen a falon, mire az omega fáradtan a hajába túrt. Az hátborzogatóan valósnak tűnő álom miatt esélye sem volt, hogy visszaaludjon, mivel ahhoz túl zaklatott állapotban volt. Muszáj volt kiszellőztetnie a fejét, mert a gondolatok egymást lökdösve tolongtak az agyában, mintha egyfajta rangsorért küzdenének.

  -Hová mész?-fonódtak a mellette szuszogó alfa hosszú, csontos ujjai a kisebb csuklója köré abban a pillanatban, hogy az ki akart mászni az ágyból.

  -Csak sétálni egyet...-motyogta Tae a társa haját simogatva, mire az kinyitotta a barna íriszű szemét és egy zavarodott tekintettel ajándékozta meg a társát. Igaz, hogy az omegának nemsok maradt meg a Láza utáni eseményekből, azonban Kookienak minden másodperce élénken villódzott az emlékzetében, minek hála most is majdnem elöntötte a pír. Tudta, hogy V akkor nemigazán volt önmaga mégis úgy számolta, hogy ilyen téren bőven leelőzte Jimint, ez pedig nem kis örömet okozott neki.

  -Minden rendben? Nem maradsz?-ült fel egyből, minek következtében a takaró lehullott a meztelen medencecsontjáig, aminek vonalát a megszeppent Taehyung akaratlanul is végigkövette a tekintével. A sötét sokat takart, de azt, hogy egyikük sem visel semmit nem tudta elrejteni bármennyire is próbálta.

  -Csak egy rossz álom.-vont vállat Tae, miközben magán valamivel feljebb húzta a szürke anyagot.-Nem érdekes...-de Kookie nem akarta ennyiben hagyni, mivel a társán, még ha jól is leplezte látszott, hogy az a 'rossz álom' teljesen kirázta a normális lelki állapotából.

  -Elmeséled?-pislogott nagy bociszemekkel az alfa és észrevétlenül lopta az amúgy is apró távolságot, míg végül már teljesen Taehyung reszkető oldalához simult. Az omega bátortalanul megrázta a fejét, de nem mert az alfa szemébe nézni, helyette a takaró varrását fikszírozta rendületlenül, mintha az olyan borzasztóan érdekes lenne.

  -Semmi érdekes nem volt benne.-motyogta.-Tényleg 5 perc és visszajövök, csak kiszellőztetem a fejem. Azzal magára kapkodott pár ruhát, majd Kookie szinte már maradásért könyörgő tekintetétől kísérve kisurrant a házból.

  Pár lépést tett meg mindössze a csípősen hideg éjszakában, amikor nagyot sóhajtva lerogyott a fal mellé, nem foglalkozva vele, hogy a társa ideiglenesen kölcsönzött gatyája tiszta kosz lesz. Nem tudta mi nyomasztja ennyire a lelkét, hiszen az csak egy gyámoltalan kölyök volt, valószínűleg az elméje zavaros szüleménye. De mégis... azokban a kék szemekben ismerős elveszettséget látott, ami egészen a szívéig hatolt.

  "Miért nem megy ki a fejemből...?" kérdezte magától, hiszen nem tudta, ha a kívánsága valóra válna, akkor elfelejtené a tulajdon történetét, amitől a tudatalattija egyenlőre csak óvni próbálja.

  Nyugalom reményében a fejét hátradöntve bámult bele a csillagok végtelen ragyogásába, melyek kiszámíthatatlen elhelyezkedésben pettyezték a szurokfekete égboltot. Az Esthajnalcsillag megértően hunyorgott Taehyung kétségbeesett szemébe, mintha átérezné a fájdalmát és támogatná őt a nehézkes úton. Az omega, ahogy nézett felfelé egyre inkább érezte, hogy a végtagjai elnehezednek pont, mint a pillái, amik minden egyes alkalommal kicsit több időt maradtak lehunyva. Már valóság szigete partjait lassan beterítette az álom mindent elsöprő hullámai, amikor a ház ajtaja kinyílt és a kócos Kookie lépett ki rajta.

  -Meg fogsz fázni.-suttogta a kisebb fülébe, miközben beemelte az ölébe, hogy könnyebben tudja vinni.-Az ujjaid olyanok, mint a jégcsapok.

  Óvatosan, ügyelve, hogy az omega még véletlenül se érkezzen egy zökkenéssel a matracra lefektette, aztán miután nyakig bebugyolálta takarók több rétegével ő is befeküdt mellé, hogy a nyakhajlatába bújva őt is elnyomhassa az édes álom.