Táncolnál velem? - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

|34|

Nagyon izgultam a ma estét illetően. Jungkook nem jelzett vissza, hogy jön vagy sem, sőt másnap nem is jött suliba, így csak a reménykedés maradt meg nekem. Vagy kétszer is inget kellett cserélnem, mert vagy leettem vagy sikeresen összeizzadtam a sietés és az izgulás miatt. Épp az egyik félrefeküdt tincsemet próbáltam a helyére rakni mindenféle módszerrel, ami természetesen makacsan elállt fejemtől, nem is én lennék az, ha most az egyszer sikerült volna jól kinéznem, amikor megszólalt a csengő, s én villámsebességgel nyitottam ajtót, tudva, hogy ki az. Mosolyogva néztem végig Eunon és megcsodálta, hogy mennyire gyönyörű lány. De nem azért, mert bármiféle gyengéd érzéseket táplálnék iránta, a szoros barátságon kívül. Csillogó szemei bárkit elvarázsoltak volna, csodáltam is rendesen, hogy nekem mondott igent a mai napra, bár amilyen makacs, megértem. És Jungkook sok esetben zord ábrázata sem könnyíti meg a helyzetet a srácok számára.

-Nagyon jól nézel ki. - léptem el az ajtóból, hogy be tudjon jönni. - Bár Jungkooknek lesz egy két szava a szoknya miatt.

Igaz, egyáltalán nem volt rövid, sőt a lány téréig ért és még fodrok is díszítették de néha szerencsétlen lányt egy zsákba öltöztetné, hogy még csak véletlenül se nézzen senki rá úgy, ahogy az bátyjának nem tetszene.

-Te is ki tettél magadért. - mért végig. - És Kook nem engem fog figyelni, hanem téged és a hátsód.

-Jönni fog? - kérdeztem, ami érdekelt, na meg témát is szerettem volna váltani. - Nekem nem mondott semmit.

-Jön hát! Már aznap zsongott hogy írtál neki. Azt ne hidd, hogy otthon marad, úgy kicsípte magát, mintha esküvőre készülne, veled egyetemben.

Nehezen tudtam elrejteni a mosolyomat a hír hallatára és szívem heves dobogásba kezdett, ahogy elképzeltem Jungkookot öltönyben. Azt már tudom, ha nem is áll szóba velem, a látványt legalább megtarthatom magamnak jó sok időre. Mély levegőt vettem, majd lassan fújtam ki orromon, hogy legalább minimálisan le tudjam magam nyugtatni, ugyanis egy utolsó dolgot még el akartam intézni.

-Apu.. - sétáltam be szüleimhez Eunnal mögöttem.

-Várjatok, csinálok képet! - pattant fel anya, nem engedve szóhoz jutni.

Már lassan mind a kettőnk arca görcsölt a sokáig tartó műmosoly után és a látásom is elromlott a hülye vaku miatt, amit természetesen nem kapcsolt ki. Biztos csodálatos képek lehettek.

-Emlékszem mennyire szerettem ezeket a bálokat. - merengett el apu. - Ott láttam meg először anyádat...

-Apa. - vágtam szavába, mielőtt még mindent elmesélne. - Akarok valamit mondani. - pillantottam anyára, várva a megerősítést. - Fontos. - húztam tovább az időt, megfogva Eun kezét, ugyanis féltem, hogy elájulok. - Tudod jól, hogy szeretem a lányokat.

-Erre rám ütöttél, népszerű voltam a lányok körében.

-Apa, kérlek. - sóhajtottam. - Szóval tényleg szeretem őket, hiszen olyan szépek. - ráncoltam homlokomat. - De... Valaki mással megyek a bálba.

-Kivel? - dőlt előrébb.

-Jungkookkal. - mondtam ki félve.

A hallgatás itt se maradt el. Lassan nézett Eunra, majd rám és újból a lányra, láttam rajta, hogy nehezen tudja összerakni az apró darabkákat.

-És ahelyett, hogy elvitt volna a húgát küldi? - vonta fel a szemöldökét. - Egyrészt megleptél, másrészt jobbat érdemelsz, ha még ide sem jön. Vagy el sem akart jönni?

-Apa! Nem, erről nincs szó. Előbb hívtam el Eunt és hidd le biztos, hogy jött volna, mert szeret és én is őt de kicsit komplikált most a helyzet de a suliban találkozok vele.