Táncolnál velem? - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

|9|

Teljesen lefagyva ültem a helyemen és azon gondolkodtam, hogy most hogyan tovább. Ekkora már semmi kétségem nem volt Jungkook érzései felől, sőt már majdnem a sajátomat kérdőjeleztem meg. Nem akartam azt, hogy mosoly szünet legyen köztünk viszont én nem tudtam ezeket az érzéseket viszonozni. Kissé kétségbeesve kerestem a választ arra, hogy mit kéne tennem végül csak közelebb csúsztam hozzá és egy kisebb csókot adtam neki. Mindent meg akartam tenni annak érdekében, hogy ez kevésbé fájjon neki és ha ahhoz az kell, hogy vele csókolózzak, legyen, annyira nem is volt rossz, sőt egész kellemes érzés öntött el miatta. Éreztem, ahogy egy pici mosolyra húzódik az ajka, majd nem sokra rá meg is láttam a szomorú mosolyát.

-Most már elhiszed? - kereste a tekintetem, amire kínosan ügyeltem, hogy véletlenül se nézzek rá túl sok ideig. - Én csak ennyit szeretnék veled. Hogy szeress. Miért olyan nagy kérés ez? - suttogta maga elé.

-Sajnálom, de én... - kerestem a szavakat. - Én kedvellek téged, csak nem úgy, ahogy azt te szeretnéd.

-Tudom. - nézett rám. - Végig néztem majdnem az összes csajozási próbálkozásaidat, őszintén néhány szomorú látvány volt. - nevetett fel. - De azért örülök, hogy a húgommal összejött.

-Nem jött össze és nem is fog. - adtam fel abban a pillanatban a dolgot. - De legalább vele megyek a bálba.

-Gonosz leszek de ennek jobban örülök... Megkérhetlek valamire? - kérdeztem, mire határozottan bólintottam. - Elfelejtenéd ezt az egészet és lehetünk barátok?

-Az neked rendben lenne?

-Nem változik majd semmi, eddig is így volt.

Egyre jobban fel akartam magamat pofozni, amiért egészen idáig úgy voltam bunkó vele, hogy nem is tudtam róla. Kicsit távolabb húzódtam tőle, ezentúl oda kell majd figyelnem, hogy semmi olyan ne hagyja el a számat és olyan dolgot se csináljak, amivel megbánthatom.

-Persze, csak adj nekem egy kis időt. - kértem. - Nem mindennap vall szerelmet a legjobb barátom.

Ezt a számomra egészen kellemetlen szituációt az törte meg, hogy realizáltam, ezen a folyosón eddig sem voltunk egyedül. Kissé pánikolni kezdtem, hogy mégis ki vett észre minket de szerencsére senki nem nézett minket úgy, mintha másik bolygóról jöttünk volna mind a ketten. Gyorsan pattantam fel a helyemről és a terembe vettem az irányt, Jungkook nélkül. A végén megint külön történetet költenek a nem létező szerelmünknek.

-Olyan piros vagy, Tae. - kezdett el aggódni egyből Jin.

-Beteg? - szállt be Jin is.

-Mi a baj? - pattant mellém Hobi is.

Értetlenül ültem a helyemen, képtelen voltam megfejteni, hogy mi ez a hirtelen aggódás a részükről. Nem mertem bevallani, hogy talán életemen legcikibb élményén vagyok túl, méghozzá Jungkookkal, aki nem mellesleg megcsókolt. És én is őt. Szép lassan esett le, hogy megcsókoltam egy fiút. Azt hittem jobban rám fog törni a pánik miatta.

-Vagy csak történt valami köztetek Jungkookkal? - suttogta Yoongi. - Mind a ketten furcsák vagytok és még csak a másikra sem akartok nézni. Pontosabban Jungkook nem akar rád, eddig mindig bámult. - tette hozzá úgy, mintha ez egy elhanyagolható információ lenne. - Összejöttetek?

-Nem! - akadtam ki. - Nem volt semmi. Egy Jeonra hajtok, az sem Jungkook.

-Tényleg? - kérdezte Jimin. - Amikor itt hagytad nem úgy nézett ki.

-Szeritnem haragszik rád. - veregetett vállon Namjoon. - De majd mi segítünk. Értünk a lányokhoz.

Mivel nem volt jobb dolgom, bele mentem abba, hogy meghallgatom a tanácsaikat. Más esetben még érdekeltek volna is de már megint Jungkook körül fogott minden gondolatom, így a felét sem jegyeztem mrg annak, amit mondtak. Hogy ez a srác folyton tesz arról, hogy ő járjon a fejemben az hihetetlen. Ajánlom neki, hogy minél előbb el tudjam ezt felejteni.