Táncolnál velem? - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

|14|

Nagyon sietettem Jungkookot, hogy minél előbb szedje össze magát és a cuccait, hogy el tudjunk menni hozzánk, amíg miénk a ház. Nincs is annál jobb, amikor a szüleim nincsenek otthon és teljesen felszabadultan tudunk beszélni bármiről. Majdnem nem vettem észre a házban lévő gyönyörűséget, akiről a napokban sajnos igen megfeledkeztem, még csak bocsánatot sem kértem tőle, amiért csúnyán faképnél hagytam. Jungkook igazán értékelhetné, hogy ő előrébb volt, mint a húga. 

-Ti miért pörögtök ennyire? - nézett ránk gyanakodva, ami miatt muszáj voltam pár lépést távolodni Jungkooktól. 

-Kook nálam alszik. - néztem az említettre mosolyogva. - Szóval szedd a cuccod. - sietettem újra. - Amúgy Eun, amíg nincs itt a bátyád kérdezni akarok valamit. 

-Nem, nem gondoltam meg magamat. - rázta a fejét. - De veled megyek a bálba. 

-De mégis miért? - szenvedtem. - Ha Jungkook szeret minket, megérti. - gondolkodtam el. - Jó, ez hülyeség. Én sem akarom, hogy rosszul érezze magát de veled is nagyon szeretnék lenni. - léptem hozzá közelebb.

-Mert még te sem tudod, hogy mit akarsz vagy, hogy kit szeretsz.  

-Most mondtam, hogy veled szeretnék lenni. - értetlenkedtem. - Nem értelek. 

-Mert fiú vagy. - rántott vállat és már faképnél is hagyott.

Próbáltam megfejteni, hogy ez mégis mit jelent, azon kívül, hogy még mindig nem szeretett belém. Csak idők kérdése és ő lesz a leendő gyerekeim anyja, az is biztos. Bárhogy is akartam erre rájönni, mindig arra lyukadtam ki, hogy azt szeretném, hogy a barátnőm legyen. Még, hogy nem tudom mit akarok, sőt elég határozott elképzeléseim vannak. Mire Jungkook kész lett a saját gondolataimba kuszálódtam bele, örültem annak, hogy végre ő ki fog szabadítani ebből, ha végre haza érünk. Tőlük még egyszer sem siettem ennyire haza de legalább most nyomós okom volt rá.

-Most, hogy egyedül vagyunk, még mindig. - nyitottam be a házunkba végre. - Mihez van kedved? Nekem van egy ötletem, ami neked is tetszeni fog és élvezni is fogod. - mosolyogtam.

-Most gondoltam valamire de szerintem te azt kifejezetten elkerülnéd.

-Nem tudom mire gondoltál de én csak kajálni akartam a tévé előtt. - néztem rá kérdőn, kíváncsivá tett, hogy mire gondolt.

-Nem akarod tudni. - rázta a fejét. - Nagyon nem.

Duzzogva azon, hogy nem képes elmondani mi járt a fejében fogtam a kezembe minden egészségtelen vackot és lehuppantam, elhelyezkedve félig Jungkookon, ami sose zavarta. Reménykedtem abban, hogy ez még nem tartozik bele a fura kategóriába és bátorkodtam szinte rá feküdni, mivel rajta minden sokkal kényelmesebb.

-Ez nem zavar? - néztem fel rá. - Mert ha igen, bocs.

-Csak maradj. - nyomta vissza a fejem ölébe. - Megszoktam.

-Reménykedtem benne. - fordultam vissza a tévére. - Szerinted mi is így táncolunk majd? - poénkodtam a képernyőt bámulva, ahol mindenki teljesen kicsavart testtel vergődött.

-Remélem nem. - pislogott nagyokat. - Rendesen sem tudok, nem még így. A bálon se leszek, minek kell ez a tánc?

-Mi az, hogy nem leszel? - ültem fel hirtelen. - Jönnöd kell.

-Mégis kivel? Meg minek, bámulni másokat? Nem tudok táncolni.

Egy mosollyal az arcomon tápászkodtam fel és húztam fel őt is, látszólag nem volt kedve ahhoz, amit kitaláltam de ez engem egy cseppet sem érdekelt. A vigyorom jobban kiszélesedett, ahogy megtaláltam a keresett zenét, majd leraktam a telefonomat az asztalra.

-Jungkook, táncolnál velem? - nyújtottam felé a kezemet. - Mielőtt rávágnád, hogy nem, egy táncot nem illik visszautasítani.

Kedvtelenül csapott bele a tenyerembe, az, hogy szenvedett csak sokkal jobban meghozta a kedvemet. Elég, ha én élvezem.

-Igaz, hogy nem tudom, két fiú hogyan táncol egymással de majd táncolsz a húgoddal. - tettem kezét csípőmre, amire láthatólag eléggé befeszült. - Nem eszlek meg. - karoltam át a nyakát. - És most lépj a jobb lábaddal. - mutattam a lábára plusz segítségképp. - De ne úgy, mint egy darab fa. - kuncogtam.

-De túl közel vagy. - nyöszörögte. - Ez így nehéz.

-Akivel táncolni fogsz, közelebb lesz. - léptem teljesen közel hozzá. - Ha majd meg akar csókolni, elfutsz? - emeltem fel szemöldökömet. - Vagy attól félsz, hogy én csókollak meg? - hajoltam hozzá közelebb.

-Attól nem tartok. - pillantott le ajkaimra.

Már megint kezdtem érezni, hogy talán túlzásba viszem de valahogy ilyenkor sose tudok leállni. Mosolyogva tapasztottam be száját és a kézfejemre adtam egy kisebb puszit.

-Itt a csókod.

Gyengéden fogta meg a csuklómat és vette el a szájáról, kissé elsötétült tekintettel nézett le a számra, majd végignyalva ajkain hajolt hozzám közelebb és lehet itt értettem meg, hogy ami nekem tényleg vicc, neki komoly. Megszeppenve fúrtam tekintetem az övébe, melyek kicsit könyörögtek azért, hogy az utolsó lépést megtegyem és ajkaink összeérjenek. Vadul zakatoló szívvel szüntettem meg a távolságot köztünk egy apró puszi erejéig, amit ő egy csókká mélyített, közelebb húzva magához. Abban a pillanatban tört rám a zavar összes fajtája, mégis jobban a nyaka köré fontam a kezemet és úgy húztam magamhoz, hogy jobban érezhessem közelségét. Lassan indultam meg vele együtt a kanapé felé, amin óvatosan döntött el, el nem szakadva ajkaimtól. Végigfutott rajtam a hideg, mikor ujjait oldalamhoz vezette és apró köröket rajzol rá.

-Összezavarodtam. - toltam el magamtól kipirult arccal. - Nagyon össze vagyok zavarodva.

-Te folyton összezavarsz engem.

-Most magamat is. - estem teljesen kétségbe. - Ez bármi is volt vagy van nagyon jó de nem tudom mi ez. 

-Szerintem most magadra hagylak. - kelt fel a kanapéról. 

-Egyedül ne hagyj, nem akarom. - ültem fel hirtelen. - Gyere vissza, kérlek. 

Mosolyogva húztam magma össze, hogy Jungkook is mellém férjen, amíg itt van nem kell azon gondolkodnom, hogy miért csókoltam már megint meg és, hogy ez miért nem zavar egy kicsit sem engem. Eunnak igaza volt, még magam sem tudom, hogy mit szeretnék de arra minél előbb rá kell jöjjek, mert a végén saját magamat is csapdába csalom nem csak Jungkookot.