Táncolnál velem? - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

|30|

Az eddigi nyugtató hátsimogatás Jungkook részéről abba is maradt, éreztem, hogy minden izma megfeszült az idegességtől, illetve a sértődéstől. Nyelvét belülről nyomta szájához, próbálva minden megjegyzést magába tartani, mihez látszólag elég nagy erő kellett. Nem kellet mondani, magamtól is rájöttem, hogy talán ezt nem így kellett volna kezelni. Jimin csak boldogságtól csillogó szemekkel nézett engem, szinte hálát adva azért, hogy velük megyek.

-Jin. - kiabált előre Jimin. - Lesz randink. - tápászkodott fel a helyemről, hogy lepacsizzon barátjával.

Nagyot nyelve csúsztam vissza a kényelmetlen székre és próbáltam minden erőmmel azon lenni, hogy a lehető leghamarabb megsemisüljek ott helyben. Egyik kezét a szék támlájára rakta, úgy hajolt közelebb, belém szorítva minden mennyiségű levegőt. Most először éreztem aut, hogy ideje tartanom tőle, bár semmi olyat nem tett, ami erről árulkodna. Csupán a feszültség, amit magából árasztott, letaglózott.

-Nem hittem volna, hogy ennyire kellemetlen lenne felvállani engem, hogy inkább másokkal randizol.

-Félreérted. - fordultam felé és minden erőmmel azon voltam, hogy a gyilkos tekintetét állni tudjam. - Csupán csak nem akartam csalódást okozni Jiminnek.

-Ne hazudj. - mondta nyugodtan, bár a keze, amivel a széket szorította nem azt mutatta, hogy a nyugalom járja át. - Kibírta volna, ha te nem mész de annyira félsz az általad kreált gondok miatt, hogy képtelen vagy megmondani, hogy velem jársz. - szűrte ki fogai közt. - Mert nekem ebből az egészből nem az jön le, hogy az összes meleget mágjára akarják vetni.

-Mit tudod te azt, hogy mitől félek?

-Mit tudom? - ismételt meg hitetlenkedve. - Igazad van, honnan tudnám. - Még én vagyok a hülye, hogy állítólag nem tudom miről beszélsz.

Olyan szívesen bele mentem volna ebbe a vitába, csak nem itt mindenki előtt. Teljes mértékben félreért mindent, amit csinálok vagy éppen kiejtek a számon. Az utolsó óránk hatalmas feszültséggel szenvedtem végig, nem segített az, hogy Jimin nem maradt csöndben egész óra alatt, szinte az egész terem azt hallgatta, hogy ő milyen boldog. Jungkook villámsebességgel hagyott magamra, amikor az óra véget ért, én csak nagyokat pislogva szedtem utána a lábam, igaz nagyon nehéz volt, mert megvárni nem szándékozott engem semmilyen körülmények között.

-Tae. - állított meg Hana. - Hallottam, hogy jössz velünk.

Bezzeg erre Jungkook olyan mozdulatlanná dermedt, mint egy szikla, amit semmilyen körülmények között nem lehet előmozdítani eredeti helyéről.

-Valami olyasmi. - pofont érdekeltem volna. Egy hatalmas pofont.

-Most megkönnyebbültem. Összezavartál azzal a csókkal, utána láttam rólatok a képet Kookkal. Én is azt hittem együtt vagytok, emiatt fel is adtam azt, hogy eljössz velem.

-Nem. - ráztam a fejem. - Mármint de. De mégsem. Tényleg megcsókoltam de nem azért, mert akartam volna. Barátok vagyunk.

Annyira próbálkoztam azzal, hogy eggyé váljak a földdel, esetleg a pokol kapuján találjam magam csak ne ejtsek ki több bántó dolgot a számon. Bunkó módon hagytam faképnél a lányt, ahogy Jungkook újra megindult, próbálva lerázni engem de pechére sikerült utolérnem az egyik utcában.

-Megvárnál? - kaptam keze után.

-Minek? - fordult felém. - Elvégre azzal a lánnyal beszéltél, akivel randira mész. A világért sem akartam bele avatkozni a románcotokba.

-Úgy csinálsz, mintha ezt te nem élted volna át.

-Az előbb még azt mondtad, hogy semmit nem értek. - kezdte elhagyni a nyugalmát.

-Úgy értem, hogy nem tudod, hogy miért félek folyamatosan. Mindig az jár a fejemben, hogy emiatt meg fognak utálni.

-És ezért inkább csajozol. - túrt idegesen hajába.

-Nem. - estem kétségbe. - Nem tudok mást kérni tőled csak időt.

-Ne mondd ezt folyton. - emelte fel a hangját. - Sok mindent elnéztem. Hagytam, hogy hülye mód kihasználj és randira menjünk, ami számodra nem volt több, mint egy próba, mert ha nem tetszik csak eldobsz. Nem szótlam egy rossz szót sem amiatt, mert azt a lányt megcsókoltad, mert kellett neked a megerősítés. Próbáltam hozzád igazodni. Te jöttél azzal, hogy többet akarsz, mert készen állsz de nem! - tárta szét a karját. - Nem vagy képes senkinek elmondani, hogy járunk. És itt a húgom nem számít. Vagy legalább mondtál volna nemet ma.

Őszintén bántottak a szavak, amiket mondott. Mintha ő nem élte volna ezt át, ő nem rettegett amiatt, mert kinézik?

-Miért, neked olyan könnyen ment ez az egész?

-Nem. Nagyon nehéz volt, rengeteget marcangoltam saját magam, amíg el tudtam fogadni, hogy meleg vagyok. És most te ezt az érzést újra visszahozod. Nem akarok bújkálni, nekem abból bőven elég volt. - gördült végig egy könnycsepp az arcán. - Szeretném magam felvállani de te visszarántasz folyamatosan. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg komolyan gondolod - e vagy csak kísérlet vagyok számodra.

-Jungkook! Hogy mondhatsz ilyet? Szerinted én élvezem, hogy állandóan azt kell mondanom, hogy csak haverok vagyunk?

-Akkor ne mondd. - lépett egyet felém idegesen. - Nem nehéz. Kezdem unni, hogy játék vagyok csak. Ennyi erőből szakíthatunk is.

-Ezt akarod? - kérdeztem félve, sőt rettegve a választól. - Szakítani akarsz?

-Ha csak játszol velem, igen.

-Mondja az, hogy csak játszok, aki egy napra rá dob, amint alá feküdtem. - csukott el a hangom.

Jogtalan volt az, amit mondtam neki, biztos voltam benne, hogy szeret engem, ehhez kétség sem fér. Inkább csak ösztönösem védekeztem.

-Viccelsz velem? - húzta össze szemöldökét. - Tae, szeretsz engem? Őszintén.

-Persze, hogy sze..

-Nem úgy, mint egy barátot. - vágott szavamba. - Amikor ezt kérdezem ne arra gondolj, hogy szeretsz, mert a legjobb barátod vagyok. Szerelmes vagy belém?

Aljas húzás volt pont egy ilyen válság közepén feltenni nekem ezt a kérdést.

-Ne-nem tudom.

-Akkor szerintem erről ennyit. - suttogta lemondóan. - Jó sokáig bírta ez a kapcsolat. - mondta cinikusan.

A várva várt megsemmisülés egy csapásra ért utol. Fátyolos tekintettel bámultam az egyre távolodó alakját, egyszerűen képtelen voltam megmozdulni. Az első alkalom, amikor megszűnt a kapcsolatunk, kaptam egy újabb esély, most, hogy újra vége, több esélyben nem is reményekedtem. Tudtam, hogy én voltam a hibás, mégsem tudtam ez ellen tenni, nem várhatja el, hogy egyből tudjak ezzel azonosulni. Teljesen mértékben magamat éreztem hibásnak, mégis őt akartam hibáztatni. Neki volt nem is tudom mennyi ideje felkészíteni magát arra, hogy felvállalja saját magát, nem fair dolgot engem egyből a mély vízbe dobni, mondván boldogulj. Könnyeimmel küszködve vonszoltam magam haza felé.

Elrontottam és szerintem erre nincs bocsánat.