Táncolnál velem? - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

|19|

Kitartóan szorongattam még mindig Jungkook kezét, volt már olyan sötét, hogy meg Szöulban sem veszik ezt észre, ha ismernek, ha nem. Enyhe csalódottságot éreztem, amikor hazaérkeztünk, maradtam volna még szívesen, így is az utolsó pillanatig húztam a hazajövetelt. Már a végére nem is érdekelt a valódi ok, hogy miért vagyok ott, egyszerűen csak élveztem, hogy vele lehetek de ezt azért nem akartam bevallani neki. Mivel egy makacs személy vagyok, kiharcoltam magamnak, hogy én kísérem haza őt és nem pedig fordítva, ez nagyban hozzájárult a lelki világom nyugodt állapotához. A mai este rendesen felkeltette a kíváncsiságom az iránt, hogy milyen szerepem lenne, ha egy kapcsolatban lennénk. Valószínűleg jobb, ha ezt nem tudom.

-Jungkook, most már igazán elengedheted a kezemet. - próbáltam megszabadulni tőle de valahogy rám ragadt. - Így kevés eséllyel tudok majd haza menni.

-De nem akarom elengedni. - rázta a fejét, mire érdeklődve néztem rá. - Félek, hogy ez csak egy álom és, ha bemegyek az ajtón felébredek. Túl jó volt a nap ahhoz, hogy ne legyen valami rossz ezután.

-Maximum rám nézve rossz az, amire rájöttem. - motyogtam halkan. - Most engedd el a kezemet és menj be. - löktem az ajtó felé.

Amiatt, hogy még mindig úgy szorongatta a kezemet, mintha az élete múlna rajta én is egyre jobban közelítettem az ajtó felé. Sóhajtva vettem tudomásul, hogy addig nem fog lenyugodni, amíg be nem megyek vele, bár a mosolyából nem tudtam rájönni arra, hogy milyen tervei vannak.

-Mire jöttél rá? - csukta be magunk mögött az ajtót és a sötét előtérből a szobája felé kezdett el húzni. - Nem mondtad el.

-Nem kötöm az orrodra. - hajtottam le a fejem, hogy ne lássa zavaromat.

Attól még, hogy erre rájöttem egy busz út során, még rendesen meg kell emésztenem a tényt.

-Légyszi mondd el, érdekel. - pislogott nagyokat. - Te is egy csomó titkomat tudod.

-Ahogy te is az enyémet de ezt nem mondom el. - szabadítottam ki a kezemet. - Kimondani túlságosan zavarba ejtő.

-Akkor írd le. - vont vállat és az asztalához lépett lapok után keresgélve.

Az ajtó hirtelen nyílott ki és Eun nézett be rajta. Az álmos feje és kócos haja rettenetesen jól állt neki és legszívesebben haza vittem volna folyamatosan ölelgetve őt. Kissé elbamulva rajta próbáltam értelmezni a sejtelmes vigyorát csinos arcán. Komolyan oda meg vissza vagyok ezért a lányért.

-Tae, te mit csinálsz itt?

-Jöttem megkérdezni valamit tőled. - vágtam rá kapásból mire egy fáradt sóhajt engedett el Jungkookkal együtt.

-Még mindig nem gondoltam meg magam. De, ahogy látom te igen, abból kiindulva, hogy itt állsz.

-Máskor is voltam már itt. - értetlenkedtem. - Miért lenne ez most már.

-Fáj, hogy ennyire sötét vagy. - mondta majd azzal faképnél is hagyott.

Értetlenül néztem Jungkookra, aki minden áron próbálta visszatartani a mosolyát, több - kevesebb sikerrel. Mégis hogy jön rá ez a lány mindig mindenre még a legapróbb mozdulatokból is? Ilyen nem létezik.

-Mire jöttél rá? - folytatta nyaggatásomat Jungkook. - Csak nem olyan rossz, hogy ne akard közölni.

-Nem rossz, vagyis igazából nem tudom.. Csak zavarba ejtő.

-Kérlek, Tae. Ez nem igazság, elmentem veled egy randira. Az a legkevesebb, hogy elmondod.

Mivel igaza volt összeszedtem magam és próbáltam úgy közölni vele, hogy ne haljak meg zavaromba.

-Arra jöttem rá, hogy kedvellek. - böktem ki nehezen. - Talán jobban, mint egy legjobb barátot.