|22|

660 63 3
                                    


Megszeppenve álltam a szoba egyik pontjában, most olyan más volt itt, mint máskor, főleg úgy, hogy Jungkook egész végig eléggé szokatlan vigyorral méregetett. Kínomban már a plafonon is végig vezettem a tekintetemet, hogy még véletlenül se találkozzon a tekintetünk. Némán néztem körbe a már rég ismerős szobában, szóval ez a mutatványom teljesen felesleges volt, amit Jungkook egy halk kuncogással meg is erősített.

-Érdekes személy vagy, Tae. - érdeklődve néztem rá. - Eddig semmit nem szégyeltél előttem, csaknem előttem fürödtél most meg abban az egy sarokban állsz.

-Mintha ez az én hibám lenne. - dünnyögtem lehjatott fejjel.

-Gyere ide. - mosolygott. - Vagy én hozlak ide.

Kinéztem belőle, hogy tényleg megcsinálja, emiatt gyorsan oda siettem hozzá, mielőtt még ő cipel oda engem. Felvont szemöldökkel néztem rá, hogy ugyan most mit szeretne, milyen lehetetlen módon hozzá rám a zavart.

-Csak lazulj el. - húzott le maga mellé az ágyra. - Nem foglak megerőszakolni, mit izgulsz?

-Nem lenne erőszak, ha hagynám.

-Miért, hagynád? - kérdezte, mire fintorogva toltam el magamtól. - És még hogy én hozok fel ilyen témákat. - döntötte az ágytámlánák a hátát.

Szemforgatva helyezkedtem el az ágyon és figyeltem, hogy milyen - számomra értelmetlen játékkal játszik már megint. Végül még engem ks lekötött és a térdemre hajtott fejjel néztem végig, ahogy folyamatosan elakad az egyik pályán.

-Kipróbálod? - nyújtotta felém a kontrollert. - Engem felidegesített.

-Nem tudok ilyenekkel játszani. - ráztam a fejemet.

-Megmutatom. - húzott magához közelebb és a kezembe nyomta a készüléket.

Mellkasának dőlve vártam, hogy elmagyarázza, hogy melyik gomb mire van, mert ezen az izén volt vagy hat darab, ami még csak nem is különböztek. A magyarázás minden szempontból elmaradt, egyszerűen csak megfogta a kezemet és elkezdett tovább játszani.

-Nem lenne egyszerűbb, ha el mondanád, hogy mi mire van? - néztem fel rá.

-Nem, mert így van ürügyem fogni a kezedet. - nyomott egy puszit a hajamba. - Meg így ölelgethetlek.

-Eddig is kibírtad ezek nélkül.

-De akkor még nem mondtad, hig, hogy kedvelsz. Nincs visszaút.

Hirtelen adtam egy kisebb csókot a szájára, minden különösebb ok nélkül, egyszerűen csak ezt akartam és jól is esett. Néha úgy csinál, mintha csak hülyeségből mondtam volna el neki, hogy kedvelem, ha hülyíteném nem tetszenének az ennyire egyszerű dolgok vele. Ilyen érzés lesz, ha majd járni fogunk vagy ennél jobb? Mióta ebben a szobában vagyok, nem egyszer megfordult ez a gondolat a fejemben de egyenlőre még idegennek hangzik az a saját számból, hogy barátom van, mégis majd megöl a kíváncsiság, hogy tudjam milyen lehet vele együtt lennem.

-Sose gondoltam volna, hogy egyszer ilyen lesz a kapcsolatotunk. - engedtem át neki a kontrollelt a folyamatos bénázásaim miatt.

-Hidd el, ha valaki nekem azt mondja, hogy egyszer kavarni fogok veled, simán pofán röhögöm. - gondolkodott el. - Néha még most sem hiszem el. Remélem nem érzed úgy, hogy bármit is erőltetek, próbálom meghagyni neked a teret és azt, hogy a saját tempódba menj.

-Jungkook... - piszkálgattam a nadrágján lévő kiszaladt részt. - Ha én azt mondanám, hogy kész vagyok a kapcsolatunkat egy kicsit tovább...

Még csak be sem tudtam fejezni a mondatot, szinte azonnal eltolt magától, hogy rám tudja mereszteni őzike szerű szemeit.

-Te most azt mondod, hogy járni akarsz velem? - kerekedett ki jobban a szeme. - Velem?

-Valami olyasmi. - rágcsáltam a számat. - És igen, veled.

-Biztos? Mármint engem hidd el nem zavar de... De neked ez oké? - dadogta elpirulva.

-Ha nem lenne szerinted felhoztam volna ezt? - kuncogtam. - Persze, hogy oké.

Hatalmas mosollyal együtt csókolt meg, amit szórakozva hagytam neki. Remélem már biztos lesz abban, hogy nem hülyülök. Valószínűleg ez a legkevésbé romantikus dolgot, amit valaha átéltünk de engem nem érdekelt, Jungkook a barátom lett. Vagy legalább valami olyasmi. Jeon Jungkook a barátom, igen ehhez a kijelentéshez lehet időbe telik hozzászoknom.

Táncolnál velem? - TAEKOOK  (BEFEJEZETT) Onde histórias criam vida. Descubra agora