𝐇𝐎𝐏𝐄
Az enyhén szólva átmulatott éjszaka és az azt követő, kissé szenvedős nap óta az élet a srácokkal ismét felpörgött. Utazás városról városra, buszon alvás, repülőn alvás, tízperces ebédek a benzinkutakon, rohanás a hangbeállásokra, aztán nekem némi pihenés a nézőtéren, a koncerteket nézve. Ebből állt az elmúlt nagyjából egy hét.
Ma reggel is sietve készülődöm, ugyanis elfelejtettem ébresztőt állítani, és ha Lily nem kopog be, hogy kérjen tőlem egy felsőt mára, valószínűleg a nélkülem induló busz dudálására ébredtem volna. Így viszont volt időm elkészülni, még ha kevesebb is. Ezért kapkodva keresek elő egy rövid farmersortot, majd felveszek egy bő pólót, amiben kényelmesen tudok utazni a buszon. Végül néhány mozdulattal kontyba fogom barna tincseimet, és bedobálva a bőröndömbe a piperémet és a többi holmimat, elindulok lefelé.
- Szia - hallom meg Dean hangját magam mögül, miközben a lift előtt várakozom.
- Szia - megpördülve a tengelyem körül rámosolygok, és kis híján dobok egy hátast a külsejétől.
Farmert és fekete pulcsit visel, annak ellenére, hogy nyár közepe van és kint tombol a hőség. Barna haja látszólag rendetlenül a homlokába hullik, de egyértelműen eltöltött pár percet a tükör előtt, mire így beállította. A szeme csillog, ahogy tekintete találkozik az enyémmel, majd az ő ajka is mosolyra húzódik.
- Hogy aludtál? - kérdezi, és azonnal a bőröndömért nyúl, mikor a felvonó megáll a mi emeletünkön és kinyílnak az ajtók.
- Nem túl jól, még mindig jet lagem van - rázom meg a fejem, és belépek a liftbe.
Dean követ, maga után húzva a két bőröndöt. A sajátját és az enyémet, amit elvett tőlem, hogy helyettem ő cipelje. Lazán a falnak támaszkodva fordul felém, mikor a lift elindul lefelé, egyik kezével megigazítja a haját.
- Ne aggódj, ma már biztos jobb lesz. Majd alszol a buszon.
- Könnyen mondod, te hozzá vagy szokva, hogy egy busz ülésében aludj.
- Amennyit utazom, én már meg sem érzem - legyint.
A hallba kilépve megpillantom a társaság többi tagját, akik hozzám hasonlóan kifejezetten álmosnak tűnnek. Lily Jacknek dőlve próbál nem elaludni, Mike és Logan pedig az egyik kanapén üldögélve, sűrűn pislogva igyekeznek ébren maradni. Egyedül Dean tűnik frissnek.
- Egyébként hova is megyünk pontosan? - kérdezem, majd én is leülök a srácok mellé, és a térdemen könyökölve nézek fel a többiekre.
- Hozzám - vonja meg a vállát Dean.
- Mi? - meglepetten kapom fel a fejem.
- Hozzám - ismétli.
- Nálad fogunk lakni?
- Igen - bólint. - Meghívtam a csapatot, mivel úgyis a környéken lesznek a koncertek. De csak mi hatan leszünk majd nálam, Martinék hotelbe mennek.
- Értem - bólintok, nyugtázva a hallottakat.
- Akkora partit csapunk, mint még soha - vágja rá Logan vigyorogva, én azonban most nem tudok vele nevetni.
Fogalmam sincs, miért, de azonnal megérzem az egész testemet elárasztó idegességet. Talán az okozza, hogy Deannél leszünk, a házában, az otthonában. Eddig mindig számunkra semleges helyeken voltunk együtt, de most hirtelen úgy érzem, mintha kívülállóként betolakodnék az ő életébe. Emellett borzasztóan zavar, hogy még nem volt alkalmunk beszélni a két nappal ezelőtti bulin történtekről. Másnap a kávézóban ugyan lett volna rá lehetőség, de féltem, ha felhozom az estét, elrontom a hangulatot, ami jobb volt, mint valaha. Ezért inkább hallgattam.
ESTÁS LEYENDO
𝐡𝐨𝐩𝐞
Novela Juvenil❝- Azt akarom, hogy boldog legyél, Collins. Megérdemled, mindenkinél jobban. És bármennyire nehéz ezt mondani, nem én vagyok az, aki ezt megadhatja neked... - Dean - kezdek bele, ő azonban nem hagyja, hogy be is fejezzem. - Hidd el, én vagyok neked...