𝐭𝐡𝐢𝐫𝐭𝐲- 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝

2K 109 20
                                    

𝐇𝐎𝐏𝐄

Hasogató fejfájásra ébredek. Nyöszörögve fordulok a másik oldalamra, és kezemet a homlokomra szorítva próbálok nem rosszul lenni. A torkom ki van száradva, minden tagom ólomsúlyúnak tűnik, és attól tartok, ha megpróbálnék felkelni, úgy csuklanék össze, mint egy rongybaba. A párnába temetem az arcom, azonban a következő pillanatban megérzem a semmivel össze nem téveszthető illatot, és úgy ülök fel, mintha tűkön feküdnék.

Mentol és parfüm.

Dean.

Körbenézek, és kissé rémülten tapasztalom, hogy a szoba, ahol ébredtem, nem a sajátom. Az ágynemű nem az egyik emeleti vendégszoba vajszínű takarójából és párnájából áll, hanem sötétkék, akárcsak a reggeli napsugarakat felfogó sötétítőfüggöny. Az egyik sarokban két gitárt pillantok meg, én pedig visszarepülök gondolatban az ideérkezésünk napjára, mikor ugyanott álltunk Deannel.

Dean.

Ez Dean szobája.

De mit keresek én itt?

Úgy ugrom fel, mint akit puskából lőttek ki, és a szoba másik végébe hátrálok, mintha az ágy, amiben aludtam, valami rémes dolog lenne. Idegesen beszívom a levegőt, majd azonnal a homlokomra szorítom a tenyerem, ahogy a fejem ismét sajogni kezd.

Mégis hogy kerültem ide?

Az utolsó, amire emlékszem, hogy Dean hozzám se szólt a bulin. Végig a sarokban állva kortyolgatta a kezében tartott pohárból az italát, de egyetlen alkalommal sem lettem libabőrös, mert megéreztem magamon átható pillantását. Úgy került, mintha fertőző lennék, ez pedig még kisebb darabokra törte az egyébként is romokban heverő szívem.

Sóhajtva megrázom a fejem. Képtelen vagyok felidézni bármit is az éjszakából. Annyi megmaradt, hogy Sophie-val beszélgettem, majd mikor már elegem lett a Dean és köztem szikrázó feszültségből, ami az egész szobát betöltötte, engedtem a pulton sorakozó üvegek csábításának. Ezután pedig teljes képszakadás.

Felfelé pislogva igyeszem visszafojtani a könnyeimet, amik utat törnének maguknak. Félek megtudni, mi történt tegnap. Félek, mert lehet, hogy még jobban tönkretettem mindent köztem és Dean között. A szívem is sajogni kezd, ahogy rádöbbenek, talán örökre elvágtam magam Dean Lockwoodtól.

A zuhany alatt állva lehunyom a szemem, ahogy a forró víz végigfolyik rajtam, ellazítva minden porcikám. Hagyom, hogy a vízcseppek a hajamat is beborítsák, majd sampont nyomok a tenyerembe, hogy kimossam barna tincseiből a tegnap esti buli szagát. Tusfürdőből is kétszer annyit használok, mint szoktam, remélve, hogy ezzel talán le tudom mosni magamról a tegnap éjjel történteket. Hiába nem emlékszem semmire, abban biztos vagyok, valamit megint nagyon elszúrtam, ha nem a saját szobámban ébredtem, és még tudatlanul is szabadulni akarok az emlékektől.

Miután kilépek a fülkéből magam köré tekerek egy törölközőt és letörlöm a párás tükröt. Kissé félve ugyan, de végül mégis ráveszem magam, hogy szembenézzek a tükörképemmel. A látvány nem olyan rossz, mint amire számítottam, de azért látszik, hogy nem egy pohár pia csúszott le az este. Sóhajtva megrázom a fejem, majd inkább elfordulok, és felkapok egy másik törölközőt, hogy megtöröljem a hajamat is.

𝐡𝐨𝐩𝐞Where stories live. Discover now