𝐇𝐎𝐏𝐄
- Van kedved kocsikázni egyet? - kérdezi Dean, mikor kilépek a fürdőből, én pedig a szám elé kapom a kezem, nehogy felkiáltsak.
Nem vártam, hogy az ágyamon heverészve találom, azt meg végképp nem, hogy hajnali egy után még el akar menni valahova. Eltart néhány másodpercig, míg a jelenlététől és a meglepetés erejétől határozottan túl gyorsan dobogó szívem lassít egy kicsit, én pedig sóhajtva kifújom a levegőt, de nem bírom megállni, hogy elmosolyodjak.
- Nem számítottam rád - megrázom a fejem, és már épp közelebb lépnék, hogy az izmos karok átölelhessenek, mikor rádöbbenek, hogy csak egy törölközőt tekertem magam köré zuhanyzás után.
Ez Deannek is ebben a pillanatban esik le, ugyanis a pillantása az arcomról a számra, majd onnan még lejjebb vándorol, végül a combomon állapodik meg, amit a bézs anyag nem igazán takar. A tekintete még néhány másodpercig fel-le siklik rajtam, szinte égetve minden porcikámat, elérve, hogy a nyakamtól a lábujjamig libabőrös legyek, és mikor visszatalál a szememhez, eddig ismeretlen, mély vágyat látok a barna íriszekben.
Mire észbe kapok, már közvetlenül előttem áll, egy centi helyet sem hagyva köztünk, a tenyerét az arcomra simítja, és úgy csókol, mintha nem lenne holnap. Felnyögök, ahogy hozzám nyomja magát, éreztetve, mit is váltok ki belőle, és ujjaimat a hajába vezetem, jelezve, hogy ne hagyja abba, amit csinál. Ő pedig pontosan így is tesz.
A keze a tarkómra csúszik, miközben elmélyíti a csókot, én pedig erősen a vállába kapaszkodom, mert félek, a lábaim nem tartanának meg. Ezt Dean is érzi, ezért a következő másodpercben már a karjában tart, én pedig a dereka köré kulcsolom a lábaimat, nem foglalkozva vele, mennyit mutat a rajtam lévő vékony anyag.
- Én pedig ilyen fogadtatásra nem számítottam - a hangja rekedtes, ahogy szinte suttogva ejti ki a szavakat, lángra gyújtva bennem valamit.
Ezúttal én csókolom meg, és szabad utat adva neki még szorosabban átkarolom, miközben lassan visszalépdel az ágyhoz, egy pillanatra sem szakítva meg a csókunkat. Óvatos mozdulattal fektet le, mintha félne, hogy darabokra török, ha nem bánik velem úgy, mint a porcelánnal. A karján megfeszülnek az izmok, ahogy megtámaszkodik felettem, vigyázva, nehogy túlságosan rám nehezedjen.
Levegő után kapkodva nézek fel a szemébe, és akaratlanul is az ajkamba harapok, ami azonnal a számra vonzza a tekintetét. Valami megvillan a barna íriszekben, ami azt jelenti, ez a véletlen mozdulat egyáltalán nem volt jó ötlet, de mielőtt reagálhatnék, már lecsap a számra, és minden eddiginél mélyebben csókol.
Az ujjai a törölközőn keresztül a derekamba markolnak, ahogy a puha csókok az ajkamról az arcomra, az államra, majd a nyakamra siklanak. Szinte csillagokat látok, miközben az ujjaim közé veszem néhány barna tincsét, a lehelete csiklandozza a bőrömet. A szája már a kulcscsontomon jár, de ezúttal sokkal lassabban mozog, mintha az eszébe akarná vésni minden négyzetcentiméteremet.
Ebben a percben pontosan tudom, ha el akarná venni, ami attól a pillanattól kezdve az övé, amióta először a szemembe nézett, én nem tiltakoznék. Hagynám, hogy megtegye.
Akarnám, hogy megtegye.
Dean azonban megáll, ahogy eléri a törölközőm szegélyét. Nyom egy utolsó puszit, épp a mellem fölé, és utoljára végigsimítva a combomon felnéz. Ha meg szeretnék örökíteni egyetlen pillanatot, amit utána folyamatos ismétlésre állítva lejátszanék életem végéig, egészen biztosan ez lenne az. Dean, ahogy kócos hajjal, vágytól és szerelemtől csillogó szemekkel, duzzadt ajkakkal néz rám, miközben teljesen összesimulunk, érezve a másik minden porcikáját.
VOUS LISEZ
𝐡𝐨𝐩𝐞
Roman pour Adolescents❝- Azt akarom, hogy boldog legyél, Collins. Megérdemled, mindenkinél jobban. És bármennyire nehéz ezt mondani, nem én vagyok az, aki ezt megadhatja neked... - Dean - kezdek bele, ő azonban nem hagyja, hogy be is fejezzem. - Hidd el, én vagyok neked...