𝐡𝐨𝐩𝐞

𝐭𝐡𝐢𝐫𝐭𝐲- 𝐭𝐡𝐢𝐫𝐝

𝐃𝐄𝐀𝐍

A part egy eldugottabb részén ülök, egy üveggel mellettem a homokban, miközben a sokadik pohár tartalmát húzom le, a naplementét bámulva. A hullámok zúgása sem képes elnyomni a gondolataimat, amik újra és újra visszatalálnak ahhoz a személyhez, akitől a leginkább távol kellene tartanom magam.

Ismét töltök valamennyit az erős italból, hogy aztán egy hajtásra megigyam, nem is érezve az ízét. Hiába azért van a pia, hogy az emberek elfelejtsenek minden rosszat, én minden egyes korty után csak jobban utálom magam. Különösen most, hogy egyre mélyebbre süllyedek, miközben mindeddig azt hittem, már így is a gödör legmélyén vagyok.

Ehhez képest a buli másnapján már másodszor megyek szembe minden, hosszú hónapokkal ezelőtt felállított szabályommal. Újra iszom. Másfél évig képes voltam megállni, hogy bármit is legurítsak a torkomon, mert minden egyes ital a húgommal történtekre emlékeztetett.

Akkor sem voltam józan. Messze nem. Bele sem gondolok, mennyit ittam aznap este, és legszívesebben annyit húznék be magamnak, amennyi ital aznap este nekem köszönhetően tűnt el a konyhapultról. Félreértés ne essék, nem voltam teljesen részeg, de jó néhány adag pia lecsúszott már addigra, mire beütött a baj. A düh teljesen elvakított, miközben lerángattam azt a barmot a húgomról, és képtelen voltam visszafogni magam. Az alkohol pedig csak olaj volt a tűzre. Igen, talán mindenki ugyanezt tette volna, ha a saját húga kerül veszélybe, de kis híján halálra vertem valakit azon az éjszakán. Ez nem olyasmi, amit könnyen el tudok felejteni. Vagy meg tudok bocsátani magamnak.

A legnagyobb törést mégis a húgom állapota okozta bennem. Látni, hogyan törik darabokra a számomra legfontosabb személy, miután akaratomon kívül én sújtottam le rá, kibírhatatlan. Nat azóta sem tette túl magát a történteken, én pedig nem akarom még jobban tönkretenni őt. Épp eléggé megtettem ezt azon a bizonyos estén. És ki tudja, ha akkor józan vagyok, talán minden másképp alakul.

Ezért igyekeztem minden piát elkerülni azóta. Rettegtem tőle, hogy a múlt ismét utolér, ha egy korty is lecsúszik a torkomon, csak ezúttal valaki mást zúzok majd milliónyi apró szilánkra.

Hope esetében viszont ehhez alkohol sem kellett. Józanon is képes voltam újra és újra lerombolni mindent, amit közösen építettünk fel. Szinte szétszakadok az érzésektől, amiket hosszú hónapokon keresztül sikerült száműznöm saját magamból, és teljesen érzéketlenné váltam, most viszont minden visszatért. Azonban hiába érzek valamit ez iránt a lány iránt, még ez is kevés ahhoz, hogy megváltoztassa, amit elrontottam.

Ugyan mindenem tiltakozik ellene, mégis úgy érzem, szükségem van valamire, ami legalább néhány percre képes kiűzni Hope Collinst a gondolataim közül. Azonban félek, hogy még az ital sem elég erős ehhez.

Ha lehunyom a szemem, csak őt látom. Ha kinyitom, akkor is.

Nappal egy percem sincs, mikor ne lenne a közelemben, hogy elvonja a figyelmemet minden másról. Éjjelente az álmaimban jelennek meg azok a hatalmas szemek, amik képesek térdre kényszeríteni, és elérni, hogy megnyíljak, mindegy, milyen áthatolhatatlan falakkal vettem körbe saját magam.

A hangja minden pillanatban kísért, és már most tudom, hogy soha nem lesz nyugtom tőle. Minden beszélgetés, ami elhangzott köztünk, minden szó, ami elhagyta azokat az ajkakat, amiket csak magamnak akarok, minden ki nem mondott, fájdalmas gondolat visszhangzik a fejemben, és örvényként húz le magával.