𝐡𝐨𝐩𝐞

𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲- 𝐬𝐞𝐯𝐞𝐧𝐭𝐡

𝐇𝐎𝐏𝐄

A lemenő Nap fényében nézek Deanre, aki szintén a látóhatárt kémleli. Az ajkát harapdálja, és ahogy kissé lehajtja a fejét, egy barna tincse a homlokába hullik. Megrázza a fejét, azonban a barna hullám pillanatokon belül ismét a szeménél van. Ez valószínűleg idegesíti, mivel felemeli a kezét és kisöpri arcából a tincseit, mielőtt egy pillanatra rám nézne.

A tekintete komoly, és szinte hallom, ahogy fogaskerekekként kattognak a gondolatai, miközben mindketten az elmúlt percekben elhangzottakat emésztgetjük. A csendet csak az óceán zúgása töri meg, mi azonban egy szót sem szólunk, némán, szavak nélkül igyekszünk feldolgozni az imént megbeszélteket.

Határozottan megkönnyebbültem. Mintha lekerült volna egy hatalmas zsák teher a vállaimról azzal, hogy mindent elmondtam Deannek, ami eddig nyomasztott. Még levegőt venni is sokkal egyszerűbb feladatnak tűnik, a mellkasomból is eltűnt a szorító érzés, ami jó ideje a mindennapjaim része volt.

Egy halk sóhajt követően államat a felhúzott térdemre támasztom, a másik lábamat pedig belelógatom a vízbe. A hűs hullámok lágyan simogatják meztelen bokámat, én pedig újra és újra lejátszom a fejemben Dean szavait.

El sem tudom képzelni, min ment keresztül, és miket él át nap mint nap azóta az este óta. Nem tudtam, mennyire volt szoros a kapcsolatuk a húgával, de feltételeztem, hogy jóban vannak, ezek szerint pedig nagyon közel álltak egymáshoz. Borzalmas lehet, hogy mindez egy éjszaka alatt a feje tetejére állt, és miközben Dean beszélt, pontosan láttam a szemén, mennyire fáj neki a húga elvesztése és hiánya, és mennyire szenved ő is amiatt, amilyen állapotban van Nat a mai napig.

A szomorúság még mindig ott bujkál a barna íriszekben, mikor a tekintetünk összetalálkozik, Dean viszont néhány másodpeec elteltével halvány mosolyra húzza a szája szélét. Érzem, hogy nehezére esik, így meglepődöm, mikor kicsit közelebb húzódik hozzám, csökkentve a köztünk lévő távolságot.

Az állam alá nyúlva maga felé fordítja az arcomat, pillantását mélyen az enyémbe fúrva. Nagyot nyelve tartom a szemkontaktust, igyekezve belesűríteni minden érzésemet ebbe a pillantásba. Azt hiszem, sikerül, mert Dean tekintete is más lesz, és eddig ismeretlen vággyal néz rám. Egy pillanat alatt megváltozik a hangulat, a múlt fájdalmai eltűnnek, és csak a jelen marad. Csak mi ketten maradunk, falak és a minduntalan utánunk nyúló árnyak nélkül, melyek igyekeznek visszahúzni minket. Ezúttal viszont nem hagyjuk.

Már csak néhány centire van az arcomtól, így érzem mentolos leheletét az ajkamon. Tekintete a szemem és a szám között cikázik, majd közelebb hajol, és hüvelykujját végighúzza az alsó ajkamon.

- Van fogalmad róla, milyen gyönyörű vagy? - súgja a fülembe.

Szavai hallatán végigfut rajtam a jóleső borzongás. Ajkaim elnyílnak, Dean pedig néhány másodperc habozás után végleg megszünteti a köztünk lévő távolságot. Akaratlanul is felsóhajtok, mikor a számra tapasztja a száját. Két meleg tenyere az arcomra simul, ajka lágyan cirógatja az enyémet, én pedig végighúzom a kezem széles vállán, és beletúrok a tarkóján göndörödő, selymes, barna hajába.

Annyira hiányzott a csókja, hogy szinte fáj, ahogy egyik keze a derekamra csúszik, hogy az ölembe húzzon. Az érintése éget, és úgy érzem, darabokra hullok a kavargó érzelmeimtől.

Fantasztikus érzés, ahogy csókolózunk. Lágy, és mégis szenvedélyes, ahogy ujjai a hajamba akadnak, végigsimítva a tarkómon. Az ajka együtt mozog az enyémmel, én pedig a nyaka köré kulcsolom a kezem. Dean nyelve végigsiklik az alsó ajkamon, bejutást kérve, amit meg is adok neki, ezáltal elmélyíti a csókot.