𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲- 𝐬𝐢𝐱𝐭𝐡

2K 109 33
                                    

𝐇𝐎𝐏𝐄

- A legjobb, ha elkezdem a legelején, vagyis a banda megalakulásától - Dean egy mély sóhajt követően belekezd a történtek elmesélésébe, rekedtes hangján érzem, máris mennyire felkavarja őt az egész helyzet.

Árad belőle az idegesség, ezért elengedve az egyik kezét megsimítom az arcát, ő pedig legnagyobb meglepetésemre elkapja a kezem és belepuszil a tenyerembe. Halványan elmosolyodom.

- A Thunders története nagyjából négy évvel ezelőtt kezdődött, mikor a netre feltöltött videóinkat egyre többen nézték meg. Gyűltek a megtekintések, lájkok, kommentek, és néhány nap leforgása alatt teljesen megváltozott az életünk. Először azt sem tudtuk, mi történik velünk, így néhány hétig meghúztuk magunkat, mert fogalmunk sem volt róla, hogyan kéne reagálni a növekvő népszerűségre. Végül jött Martin. Beleegyeztünk, hogy ő legyen a menedzserünk, aztán megkeresett minket egy kiadó is. Kiadtuk néhány dalunkat, jött az első album, majd a második, és végül most a harmadik. Kezdődtek a koncertek, turnék, és néhány hét alatt minden a feje tetejére állt. Azonban a kezdeti sikereket nem csak négyen értük el.

Dean élesen beszívja a levegőt, és egy pillanatra lehunyja a szemét, mielőtt folytatná. Kezét barna tincsei közé vezeti, de nem tudom nem észrevenni, hogy ujjai remegnek.

- Kezdetben öten voltunk - folytatja sóhajtva. - Jack, Logan, Mike, én, és Ben. Mindannyian együtt jártunk gimibe, nagyon jó barátok voltunk, és hirtelen ötlettől vezérelve kezdtünk el zenélni. A rajongók is így ismertek meg minket, és az ötös banda egészen két évig meg is maradt. Akkor kezdődtek a gondok. Nem tudom, hogy mennyit tudsz a családomról - pillant rám - de nem vagyok egyke. Van egy húgom, Nathalie.

- Tudom - suttogom, mire felkapja a fejét. - Lily mesélte - teszem hozzá, értetlen pillantását látva. Csak bólint.

- A húgom mindig is közel állt hozzám, és már kicsi korunk óta enyém volt a védelmező báty szerepe. Csak három év van köztünk, így jól megértjük egymást, és egészen két évvel ezelőttig nem is volt igazán komoly veszekedésünk. Korábban mindig sok időt töltöttünk együtt, a Thunders létrejötte után azonban sokat lógtam a srácokkal. Miután befutottunk, még kevesebb időm volt, rohantunk egyik helyről a másikra, és a turné miatt gyakran hetekig, sőt, hónapokig nem voltam otthon. Viszont Nat egy idő után megelégelte ezt, és ettől kedzve valahányszor a fiúkkal voltam, ő jött velem. Mindegy, hogy épp próbáltunk, koncerteztünk, vagy épp buliztunk, ő szeretett volna közénk tartozni. Én pedig hagytam, hogy velünk legyen, hiszen én is éreztem, mennyire elhanyagoltam őt akkoriban.

A hajamba belekap a szél, miközben a lábamat átölelve, Dean felé fordulva hallgatom őt. Ölében összekulcsolt kezekkel, néhány másodpercig hallgat, majd végül a fejét megrázva, mint aki tudja, hogy előbb- utóbb úgyis el kell mesélnie a történteket, folytatja.

- Utólag visszanézve fogalmam sincs, hogy lehettem ennyire vak. Nem értem, hogy nem vettem észre, mi folyik a húgom, és... Ben között. Annyira a zenére koncentráltam, hogy fel sem tűnt, hogy néz a barátom Natre. Illetve a húgom rá. Pedig észre kellett volna vennem a jeleket. Közel álltak egymáshoz, de nem hittem, hogy van köztük valami. Azt hittem, a többiekkel is így viselkedik. Nagyjából fél évvel később kiderült, mekkorát tévedtem.

Dean hangja rekedtes, ezért megköszörüli a torkát, majd felkapva maga mellől a magunkkal hozott üveg vizet letekeri a kupakot, és iszik néhány kortyot. Utána felém nyújtja a flakont, de én csak megrázom a fejem, jelezve, hogy nem kérek. Képtelen lennék most inni.

- Házibuli volt, csak a szokásos. Legalábbis így indult. Pia, zene, és persze a csajok. Akkoriban mindannyian csak egy éjszakára kerestünk magunknak valakit, reggel pedig lepattintottuk őket. Utólag visszanézve baromi nagy seggfejek voltunk, de akkor még jó bulinak tűnt. Azóta mindannyian megváltoztunk. Jack és Lily néhány hónappal később találkoztak, majd jöttek össze, Mike és Logan is kevesebb lányt fűznek, én pedig... - Dean egy pillanatra lehunyja a szemét, majd mikor ismét kinyitja, pillantása összetalálkozik az enyémmel.

𝐡𝐨𝐩𝐞Where stories live. Discover now