𝐡𝐨𝐩𝐞

𝐭𝐡𝐢𝐫𝐭𝐲- 𝐬𝐞𝐯𝐞𝐧𝐭𝐡

𝐇𝐎𝐏𝐄

Még legalább egy óráig heverészünk az ágyban egymáshoz bújva, csupa lényegtelen, ám ebben a pillanatban számunkra mégis lényeges dologról beszélgetve, mielőtt rávennénk magunkat a felkelésre. A félig lehúzott redőny alatt besüt a szobába a délelőtti Nap, meleg fénnyel árasztva el a helyiséget, hívogatóan mutatva az utat a szobán kívülre. Végül engedünk a csábításnak nagy nehezen kikászálódunk a puha párnák közül, és míg én azonnal megcélzom a fürdőszobát, Dean a szekrényhez megy, hogy felöltözzön.

Az ajtóban még megfordulok, így épp látom, ahogy Dean csupán egy melegítőalsót viselve eltűnik a szekrényajtó mögött. A pillantásom ezután a bevetetlen ágyra esik, amin jól látszik, hogy csak néhány másodperce üres, és már ez is elég ahhoz, hogy teljesen elvörösödjek. Így inkább becsukom magam mögött a fürdőszoba ajtaját, és nekidöntve a hátamat, sóhajtva kifújom a levegőt, igyekezve eltüntetni az arcomról a levakarhatatlan mosolyt.

Félreértés ne essék, nem történt köztünk semmi az éjszaka, hiába osontam végig a fél házon hajnali kettőkor, hogy összeszedjem a legszükségesebb cuccaimat, hogy azután Dean ágyában kössek ki. Nem mondhatnám, hogy egész végig távolságot tartottunk egymástól, de egy bizonyos határt nem léptünk át, legalábbis a következő nagyobb lépést még nem tettük meg.

Ennek ellenére a zuhany alatt állva bevillan néhány kép a hajnali, szorosan összebújva töltött órákról, amikor Dean keze mindenhol volt, csak az én kezem köré kulcsolódva nem, és azokról az ajkakról, amik olyan érzékeny pontokat fedeztek fel, amiknek eddig a létezéséről sem tudtam, szinte a csillagokig repítve engem. Mindezt anélkül, hogy bármilyen ruhadarab lekerült volna rólunk.

Ha így ilyen csodálatos pillanatokat okozott nekem, milyen lesz, mikor nem lesznek határok?

Lehunyom a szemem, igyekezve eltüntetni a gondolataim közül a hajnali emlékképeket, és inkább kiöblítem a hajamból a sampont. Még folyatom magamra pár másodpercig a kellemesen meleg vizet, mielőtt elzárom a zuhanyt, és kilépve a bepárásodott kabinból egy törölköző után nyúlok, majd magam köré csavarom. Letörlöm a tükröt, és ahogy a kissé homályos tükörképemre pillantok, meglepetten látom azt a nyugodtságot az arcomon, ami már hosszú ideje nem volt az életem része.

Sóhajtva megrázom a fejem, és a mosdókagyló szélére támaszkodva nézek szembe saját magammal. Most, hogy Deannel végre sikerült átlépnünk a saját magunk által felhúzott határokat, és tegnap óta együtt vagyunk, az utolsó darabka is a helyére került egy olyan puzzle-ban, amit szinte képtelenségnek tűnt teljesen kirakni. Azt hiszem, ez a teljesség rajtam is látszik, legalábbis ezúttal nem egy megtört lány mosolyog vissza rám a tükörből, hanem valaki, aki őszintén boldognak tűnik.

Ellökve magamat a kisebb pulttól felkapom a ruháimat, és gyors mozdulatokkal belebújok a farmersortomba és napraforgós felsőmbe. Előveszem a hajkefémet, és kettéválasztva a vizes tincseket kezdek el fésülködni, mikor nyílik a fürdőszobaajtó. Leengedve a kefét ismét a tükörbe pillantok, a tekintetem pedig találkozik a mögöttem álló Deanével. Rám mosolyog, majd hozzám lépve a derekam köré kulcsolja a karját. Ujjai megérintik a hasamat, amit a rövid felsőm szabadon hagy, elérve, hogy libabőrös legyek, majd lehajtva a fejét apró puszit nyom a fülem mögötti érzékeny területre.

- Kész vagy? - kérdezi halkan.

- Mindjárt, csak még megfésülködöm - emelem fel a hajkefét, mire bólint, és megfordul, hogy magamra hagyjon.