Everything is fantasy.

Testőr Gárda 3.

Miután kiértek az osztálytársai látóköréből, Annabeth kényelmesebbre vette a tempót, és óvatos oldalpillantásokkal tartotta szemmel társa minden mozdulatát. Aggódott, hogy bármelyik pillanatban összeeshet. A csend, ami közéjük telepedett, erősen hajazott arra a bizonyos vihar előtti csendre, amit már annyiszor átéltek egymás, és más ügynökök társaságában a bevetések előtt. Mikor elérték a fiú fekete szolgálati kocsiját, a lány pár lépéssel megelőzte társát, és a volán felőli ajtónak támaszkodva kinyújtotta kezét a kocsi kulcsért. A fiú csak egy sötét pillantással válaszolt, és a karját megfogva finoman arrébb tolta, majd bemászott az ülésre, és várakozóan nézett rá. Annabeth bosszúsan fújtatva forgatta meg a szemét, majd fürgén megkerülve a kocsi orrát beszállt az anyós ülésre. Még akkor sem szóltak egymáshoz semmit, amikor rágördültek a tágas és elhagyatott parkolóból a nyílegyenesen futó földútra, ami a belváros felé vezető utak egyikébe torkollott. A lány sohasem bírta a hosszúra nyúlt némaságot, így most látványosan társa felé fordult az anyósülésen, és kitartóan szuggerálni kezdte. Ő válaszként csak összeszorította a száját, és tüntetőlegesen az útra szegezte a szemét. Most nyoma sem volt annak a jó hangulatnak, ami általában szokta jellemezni a köztük lévő kapcsolatot, egyikőjük sem akart engedni a másiknak. A lány bosszús volt a történtek miatt, nem volt se kedve, se pedig energiája újabb és újabb hazugságokat kitalálni, elfedve az amúgy nagyon is csúf, és hihetetlen igazságot; Mike pedig vérig volt sértve azért, hogy nem ugrott az első szavára, ha bajban volt. A hosszúra nyúlt csend már szinte komikusan hatott; pont akkor nem veszekedtek, amikor korlátlanul megtehették volna. Rövid gondolkodás után végül a lány szólalt meg, nyugodt, hűvös hangon.

- Hallgatlak. – a fiú úgy tett, mint aki meg sem hallotta; nagyon is jól tudta, hogy a legnagyobb büntetés, amit a lány tőle kaphat, az a csend és az információ hiány. Pár perc múlva a lány újra próbálkozott.

- Nézd, meg kell beszélnünk ezt a legutóbbi esetet. Elfogadom a dühödet, a te részedről jogosnak is tűnhet. Nem szívesen veszekedek veled, de ha ez segít lenyugodnod, ám legyen.

- Nincs ezen mit megbeszélni. Felelőtlen voltál. Cserbenhagytad a csapatodat, a védencedet, ügynök léttedre. Következményei lesznek. – szűrte a fogai között.

- Ez nem ilyen egyszerű. Csak a te oldaladat látod az eseményekből, ami nem fer.

- Csak az én oldalamat látom? Csak ez az egy oldal van, Annabeth! – csapott rá a kormányra a fiú.

- Ezt most te mondod, vagy a Gárda gondolja így? – kérdezte élesen a lány. Számára a válasz mindennél fontosabbnak tűnt abban a pillanatban.

- Az lényegtelen.

- Nem az. Ugyanis akár hiszed, akár nem, nem csak az az egy oldal van.

- Ez az egy oldal, ami számít. – felelte egy leheletnyivel nyugodtabban a fiú.

- Ha tényleg így gondoljátok, akkor valóban nincs keresni valóm köztetek. – felelte szomorúan a lány. Lesütötte a szemét, majd a könnyeivel küszködve nézett ki az ablakon, és próbálta összeszedni magát. Eközben a fiú elvette a pillantását az útról, és újból végig mérte a lányt. Egy pillanatra sajnálat villant a szemében, de aztán eszébe jutott, hogy Annabeth magának kereste a bajt.

- Nézd, amit tettem... Meg volt az okom rá. Ne hidd, hogy nem vagyok tisztában a dolog súlyosságával; főleg most, hogy ilyen kevesen maradtunk. Nem várhatom el, hogy megértsd, hiszen a családod oszlopos tagja a Gárdának, és te magad is köztük nőttél föl. Neked soha nem volt választásod, nem ismersz más féle életet.