Everything is fantasy.

Küzdeni kell

Kopogásra ébredtem. Egy pillanatra nem tudtam, hol vagyok, még nem volt időm megszokni az elmúlt pár napban az új környezetet. Felültem az ágyamon, majd körbe pillantva a sötét szobában megállapítottam magamban, hogy a kollégiumomban vagyok. Újra hallottam, immár sürgetőbben a kopogást, majd elfojtott hangon valaki morogni kezdett. Szinte fájt kimászni az ágyból, pillanatról pillanatra morcosabb lettem. Odacsoszogtam az íróasztalomhoz, kitapogattam a sötétben a telefonom. Nagyot ásítva néztem meg az időt, majd halkan szitkozódva tettem meg a bejáratiajtóig hátralévő pár métert. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót, sikerült beazonosítanom a rendbontót. Nagyon nem örültem neki.

- Klára, már a boszorkány óra is elmúlt, mégis mi a keresel te itt? Ajánlom, hogy nyomós okod... - de elhallgattam, amint észrevettem a mögötte álldogáló fiút. Természetesen ismertem, a lány párja volt, mindketten a boszorkánykörünk tagjai, de Bence nem volt önmaga. Ha a belőle sugárzó energia nem lett volna elég, tartása, a gonoszságtól csillogó szemei sejtették, hogy valami nagyon félresikerült.

- Mit műveltél vele? – sóhajtottam döbbenten. Biztos vagyok benne, hogy egy árnyalattal sápadtabb lettem.

- Segítened kell Anna. – hadarta szorongva. A fiú tetőtől talpig végigmért, a szeme villanásából láttam, hogy tetszett neki, amit látott, vagy legalábbis érdekesnek talált. Erre válaszként egy észrevétlennek szánt mozdulattal megsimogattam a jobb gyűrűsujjamon lévő fekete ónix gyűrűt. Pillantását az ékszerre kapta, majd szeme cikázni kezdett körülöttem, követve mágikus, sárkánytojás alakú pajzsom körvonalát. A szememet összehúzva megállapítottam, hogy erre eddig nem volt képes, így biztos, hogy nagy a baj. Pár pillanat múlva a fiú megremegett, háta görnyedtebb lett, szemébe szomorúság, félelem, és pánik költözött.

- Logikus kérdés lenne, hogy csak nem fekete mágiával játszadoztál megint, de a válasz elég egyértelmű. – villantottam tekintetemet az idegességtől, ijedségtől remegő lányra- Azt hinné az ember, hogy húsz éves létedre már benőtt a fejed lágya. – szúrtam egyet oda – Nem hiszem el, hogy egy olyan szintű varázslattal szórakoztál már megint, amire nem álltál készen. – emeltem égnek a szemem, majd tovább szuggeráltam a fiút- Ezért Roland ki fog tagadni a körből! Tűnés!

- Tudom, épp ezért jöttem ide! Te vagy a legerősebb boszorkány, akit ismerek! Kérlek ne légy mérges. – halkította le a hangját szemlesütve.

- Ne legyek mérges? Felversz hajnalok hajnalán, csak azért, hogy helyrehozzak egy hibát, amit te csináltál, és nem kapok cserébe semmit. Még jó hogy el akarlak küldeni melegebb éghajlatra! – hangosabb voltam, mint kellett volna, így az egész folyosó tőlem zengett; nem érdekelt. Fárasztó hetem volt, nem hiányzott Klára drámája. Álmosságom ekkorra már elmúlt, csak a dühöm, és a segítőkészségem viaskodott egymással. Három évvel ezelőtt, mielőtt eljöttem egyetemre, Elk, a falum erdejének Őrző szelleme megígértette velem, hogy segíteni fogok a bajba jutottakon, körülményektől függetlenül.

- Főpaphoz kell fordulnod. Az utolsó alkalommal eljátszottad a bizalmamat. –be akartam csapni az orra előtt az ajtót, de nem engedte, kétségbeesetten támasztotta meg.

- Csak te tudsz segíteni, kérlek! Már mindent megpróbáltam, de nem vagyok elég erős. – fekete haja ziláltan állt, szemében pánik és könny csillogott.

- Akkor nem kellett volna ilyen szintű mágiával játszadoznod. – morogtam, majd kilöktem a folyosóra. Mögötte a fiú már alig állt a lábán, szemem sarkából láttam, hogy nem sokára össze fog esni. Gyorsan kellett döntenem, és egyszerre megszántam őket. Tanácstalanságom palástolva összefontam a karom, az ajtófélfának dőltem. Nagyot sóhajtottam, mérgesen méregettem a két fiatalt.